A Google Plus (vagy Google+) a Google legújabb szolgáltatása, mely azt ígéri, hogy új alapokra helyezi az internetes kapcsolattartást és megosztást. A szolgáltatás 2011 nyarán indult bétaváltozatban, amit csak meghívóval lehetett használni, de most már egyszerűen elérhető a Google nyitóoldalán a bal felső sarokban lévő „+Te” opcióra kattintva. Természetesen ennek a szolgáltatásnak is létezik mobilra optimalizált változata.
A Plus szolgáltatásai
A szolgáltatás igénybe vételéhez rendelkeznünk kell egy nyilvános Google-profillal.
Körök: a körök segítségével különböző csoportokat alakíthatunk ki, annak megfelelően, hogy kikkel milyen tartalmakat szeretnénk megosztani. (Hiszen a valós életben sem mondunk el mindenkinek mindent, és nyilván a legutóbbi vad buli emlékeit sem biztos, hogy a főnökeinkkel vagy a szüleinkkel szeretnénk megosztani, viszont a körök segítségével egyszerűen menedzselhetjük ezt a problémát.) Erre a Facebookon is lenne lehetőség az ismerősök csoportokba rendezésével, de a nehézkes kezelőfelület miatt kevesen használják ki ezt a lehetőséget. Ismerőseinket egyszerű fogd-és-vidd (drag-and-drop) módszerrel rendezhetjük el a körökben, egy ismerős több körhöz is tartozhat. A körökbe felvett személyek neve (de nem a körök neve) megjelenik a Google-profilunkban, kivéve, ha letiltjuk ezen információ megjelenítését.
Hangouts: segítségével akár otthon vagyunk, akár az utcákat rójuk a mobilunkkal, a videós társalgással akár 9 személy is velünk lehet, mintha csak a barátainkkal lógnánk.
Játékok: a Google+-nak van egy játékszobája is, ahol különféle játékokkal (póker, civilizáció építgetés, stb.) játszhatunk és esetleges eredményeinket (barátunk rekordjának megdöntése) könnyen megoszthatjuk.
Keresés: segítségével megtekinthetjük a köreink frissítéseit, híreket kaphatunk az internetről és a nyilvános Google+-bejegyzésekből: azonnal hozzáférhetünk a minket érdeklő témákhoz és elérhetjük a velünk azonos beállítottságú embereket.
Azonnali feltöltés: segítségével a fotók mobilunkról azonnal feltöltődnek a netre, nekünk erre külön nem kell figyelnünk. Az általunk feltöltött fotókat vagy videókat a Google+ a Picasa Webalbumokban tárolja.
Messenger: ahelyett, hogy a sok embernek külön-külön küldözgetnénk üzeneteket, ennek az opciónak a segítségével egyetlen csoportos csevegésbe foghatjuk össze ezeket az embereket, így az üzenetünket elég egyszer elküldeni és mindenki megkapja. Lehetőség van szöveges beszélgetésre, audio- és videohívásra.
+1 gomb: A +1 gomb segítségével nyilvános elismerésben részesíthetünk, ajánlhatunk tartalmakat, illetve meg is oszthatjuk ezeket a tartalmakat köreinkkel, ezzel segíthetjük őket, hogy ha valami jót találunk a neten, ők is megtalálhassák. Ezenkívül a +1-re való kattintással saját internetes gyűjteményt hozhatunk létre a minket érdeklő netes tartalmakból.
Sparks: A Google Sparksnak nevezi a + azon részét, ami kedvenc témáink követésére való. Megadhatunk különböző kulcsszavakat, a rendszer pedig kilistázza a kapcsolódó friss híreket, blogbejegyzéseket.
What’s Hot: a program kilistázza a kezdőlapra az éppen legnépszerűbb bejegyzéseket, megosztásokat.
Google+ Ripples (kb. hullámverés): egy látványos statisztikai eszköz, mellyel egy adott bejegyzés, megosztás sorsát lehet nyomon követni: ki kivel és mikor osztotta meg nyilvánosan, vagyis az információáramlást és a kapcsolati hálót vizsgálhatjuk meg vele.
Creative Kit: egy egyszerű, könnyen kezelhető képszerkesztő, mellyel minimális, alapvető változtatásokat lehet végrehajtani a feltöltött képeken (élesítés, filterek, feliratok, effektusok hozzáadása).
Fekete sáv: ez az a sáv, amely most már minden Google-os oldal tetején megtalálható, ennek előnye, hogy ha tagja vagy a Plus-nak, és bármelyik más Google szolgáltatásba bejelentkezel – például: Gmail, Picassa – akkor is elérhető vagy plusszos ismerőseid számára, így valószínűsíthető, hogy aki egyszer regisztrált a Plus-ba, nem fog később teljesen „kihalni” onnan, köszönhetően a fekete sávnak. Például a Gmail-t elég gyakran látogatják az emberek, és miközben be vagy jelentkezve a Gmail-be rádír egy plusszos ismerősöd vagy észreveszel egy új hozzászólást, akkor átmész a Plus-os oldalra, ami így megtelik élettel.
Adatvédelem
Természetesen, mint minden internetes szolgáltatásnál, főként, ahol saját magunkról osztunk meg adatokat, fontos az adatvédelem, ezért az érdekesség kedvéért kigyűjtöttem néhány szösszenetet a Google Plus adatvédelmi irányelvei közül:
A Google szolgáltatásainak javítása érdekében adatokat gyűjt a felhasználó különböző tevékenységeiről (pl.: hogy milyen bejegyzésekhez ír megjegyzéseket, mely felhasználókkal lép kapcsolatba). Illetve a felhasználóról más felhasználóktól is gyűjthet adatokat, például amikor valaki felveszi őt a köreibe, vagy megcímkézi egy fotón.
Amikor a felhasználó mobileszközön használja a Google+ szolgáltatást, a Google a szolgáltatás biztosításához (pl.: a közelben közzé tett bejegyzések megjelenítéséhez) adatokat gyűjt a tartózkodási helyről.
A begyűjtött adatokból a Google+ összesített statisztikát készít, és közzé teheti azt a nyilvánosság, a felhasználók, illetve partnereik részére.
A felhasználóról más felhasználók nyilvánosan adatokat tehetnek közzé, pl: profilnév, fotók, videók. Ezért érdemes meggondolni kikkel, mit osztunk meg.
A haladás útján
Mivel a téma még elég friss, ezért a szolgáltatást ismertető oldalak nagyjából mind ugyanazt írják, de vannak olyan cikkek, bejegyzések, amelyek véleményeket is megfogalmaznak, ezekből válogattam.
A Plus indulásakor a felhasználói létszámot elsősorban a technikai újításokra fogékony, és kíváncsi felhasználók száma tette ki, éppen ezért a Plus indulásakor sokan még nem jósoltak neki nagy élettartamot most már azonban óvatosabban fogalmaznak, hiszen a Google gőzerővel fejleszti a Plus-t és erőlteti, tehát látszik, hogy nagyon nem szeretnék, hogy a Plus is megbukjon, és ezért tesznek is. Például azt, hogy szép lassan mindent a Plus-ba integrálnak.
Miután a Google a Plus-ba integrálta a Google Reader-t és a Google Music-ot sokakat, akik csak a Readert használták elszomorított ez, hogy ily módon próbálják az embereket „belekényszeríteni” a Plus-ba, mindenesetre az ilyen megoldásokkal könnyen fel lehet duzzasztani a Plus felhasználószámát, ami most jelenleg 40 millió körül van.
A felhasználók örömére a Plus két újabb személyes beállítási lehetőséget mutatott be, az egyik, hogy mostantól a felhasználóknak lehetősége van letiltani a kommentelést a posztjaikban, a másik, hogy egy megírt üzenetet zárolni lehet még a megjelenítés előtt, ami ez esetben azt jelenti, hogy ugyan a “címzettek” láthatják azt, de nem lehet újra megosztani azt. A kommentelés letiltása például hasznos lehet egy-egy vállalati begyejzésnél, ahol egyébként nem lehene kivédeni a negatív kommenteket.
A népek Plus-ra csábításának másik módja a hírességek bevetése. A Google celebek „begyűjtésével” tenné érdekesebbé + szolgáltatását a felhasználók számára, kihasználva azt, hogy szegény fanok, mennek a celebek után, mint lepke a fényre. Persze ehhez az kell, hogy a celebeket valamilyen módon validálják, tehát akárki ne irkálhasson egy híresség nevében.
A Google nyitó lapján én is találkoztam már ilyen jellegű reklámmal, amikor a Black Eyed Peas valamilyen koncertje előtt lehetett Will.I.Am-mel „barátkozni”.
Vannak, akik azt sérelmezték, hogy a Plus életkorhoz kötött és, hogy nem lehet rajta nick nevet használni, csak az igazi nevet, illetve további probléma, hogy hiába vannak a körök, amit mi valakivel megosztunk, azt ő tovább oszthatja.
Van, akinek az tetszik, hogy a Facebook-kal és a Twitter-rel ellentétben itt a posztok formázhatóak (dőlt, vastag és áthúzott karaktersorok képezhetőek), valamint nincs karakterkorlát, és nagyon sokan dicsérik letisztult, egyszerű kezelőfelületéért.
A legtöbben azt tartják problémásnak, hogy bármilyen újítást, amit a Google kifejleszt a Plus-ba, azt a Facebook egyszerűen le tudja koppintani (és vice versa), úgyhogy a Plus csak akkor tudja legyűrni a Facebook-ot, ha kiegészítő szolgáltatásaival olyan nyújt, ami nem profilja a Facebooknak.A Facebookhoz képest ugyan nem találták fel a spanyolviaszt, de nyilván tanultak annak hibáiból. Ugyan a Plus eléggé hasonlatos a Facebookhoz, például itt is a főoldalunkon, a „Fal”-on találjuk a legfrissebb megosztásokat, megjegyzéseket, itt is játszhatunk játékokkal, oszthatunk meg fotókat, itt Like helyett +1-ezhetünk. Ami nekem tetszik az a körös megosztás, mellyel eléggé átláthatóan tudjuk menedzselni, hogy kikkel mit osztunk meg.
Valószínűleg az újdonsága miatt sokan kipróbálják, de nem hiszem, hogy a hardcore Facebook fanok véglegesen a Google+ mellett döntenének. Azt, hogy a Google+ Facebook „verő” lesz-e vagy sem egyelőre nehéz megmondani, szerintem, aki esetleg valamilyen okból kifolyólag nem szereti a Facebookot, lehet, hogy +os lesz, de szerintem az lesz, hogy a szociális hajlamú embereknek lesz Facebook és Google+ profiljuk is, és egymás mellett fogják futtatni őket, míg végül az egyik egyszer csak feledésbe merül. De ez a váltás ugye nem egyszerű, mert az nem elegendő, ha mi váltunk, mert kell a barátok, ismerősök váltása is.
(Azt zárójelben azért megjegyezném, hogy a Facebookkal szemben nemcsak a Google+ van, hanem a Tumblr és a Twitter is.)
És, hogy mi köze a két cégnek egymáshoz, miért kell a Google-nak a Facebook-kal is versenyre kelnie?
Nos a válasz erre az, hogy USA-ban már többen látogatják a Facebookot, mint a Google keresőoldalát, így a Google egy saját gyártmányú közösségi szájttal szeretné visszahódítani a látogatókat, piaci részesedét szerezni és megtartani a hirdetőket. Ugyanis a Facebook is felvásárolt jó néhány olyan céget, amelyekkel felvehetik a versenyt a Google-el. És hogy mi a közös a keresésben és a kapcsolatépítésben: a Google keresője a releváns, de személytelen találatokra épít, míg a Facebook az egyéni ajánlásokra és a felhasználók közötti kapcsolatokra alapul, ami napjainkban ígéretesebbnek tűnhet a rideg gépi algoritmusoknál.
Az összes Google+-os szolgáltatásról itt lehet bővebben olvasni: Google+ részletek.
A cikk elkészítéséhez felhasznált további cikkek:
Google+ áttekintés
Elkészült a Google Facebookja
Újdonságok jelentek meg a Google+ban
Még több szolgáltatását drótozza be a Plusba a Google
Privát szférát tiszteletben tartó rendszert épít a Google+
Celebekre vágyik a Google+
Elbánik a Google a Facebookkal?
Google Plusz: a (közösségi) web, ahogy a Google szeretné
Egy kis hétvégi (Google) plusz




