A Google új szolgáltatása, a Google Plusz lenne az új Facebook? ... Jelen munkában, melyben bemutatom a Google Plusz rövid történetét, elképzelésem szerint kirajzolódik majd, milyen célja volt/van a Google-nak új szolgáltatásával, és a tervekből mi valósult meg ezidáig.
Színre lép a Google Plusz
2011 nyarán bemutatkozik a Google közösségi médiaoldala, a Google Plusz. A Google-nak nem titkolt célja, hogy felvegye a versenyt a Facebookkal és a Twitterrel, melyek hihetetlen népszerűségre tettek szert - a Google rovására.
Az említett közösségi oldalakat látogatók ugyanis sokszor körüzenetekben, valamint az oldal üzenőfalán tájékozódnak az aktualitásokról, és így mellőzik a keresőóriás használatát. A Google Plusz az elképzelések szerint hasonló funkciót tölt majd be a felhasználók körében, mint a Facebook. Ekkor tájt széles körben még nem ismert a Google Plusz, ám a tesztelése már megkezdődött, a tagok meghívóval regisztrálhatnak a béta verzióra.
Mit nyújt a Google Plusz?
A kezdetek kezdetén a Google öt modulból áll. Ezek a következők:
• A Circle (Körök), melyek arra szolgálnak, hogy ismerőseinket körökbe rendezhessük. Míg a legtöbb közösségi oldal egyenrangú, vagy lépcsős struktúra kialakítását teszi lehetővé, addig a körök ennél jóval árnyaltabb csoportalkotásra alkalmasak.
• A második modul a Sparks, amely lehetővé teszi, hogy Google-keresésekkor érdeklődési köröket adjunk hozzá a profilunkhoz, és megosztás során azokkal osszuk meg a választott tartalmat, akikről tudjuk, hogy az érdeklődési körük e téren egybevág a miénkkel.
• Nagy dobása a Google-nak az ún. Instant, mely egy képmegosztó alkalmazás, ám a képeket célzottan lehet eljuttatni bizonyos körökhöz, így elkerülhetjük, hogy olyanok is lássák, akikkel ilyen-olyan okokból kifolyólag nem szeretnénk megosztani.
• A negyedik újdonság a Huddle, amely az egyes körökkel való kommunikációt szolgálja. Az SMS, a körlevél, és a nyilvános-csoportos beszélgetések leváltására szolgál.
• Az ötödik modul a Hangouts, mely csoportos videóhívást tesz lehetővé. Alkalmazásával a videóhívás egyéni és csoportos megvalósítása egyszerűbb lesz, mint bárhol máshol.
A legtöbb orgánum elismerően nyilatkozik a Google új alkalmazásáról, a Google Pluszról, mely sokak szerint kezdeti stádiumában jobban működik, mint ahogyan annak idején a Facebook működött. Az azonban, hogy a Google a Facebookhoz hasonló terméket akar létrehozni, nem valószínű, hiszen irreális elképzelés, hogy a felhasználók tömegesen hagyják majd ott a Facebookot és vándorolnak a Google Pluszra, amennyiben az alig különbözik vetélytársától.
A kezdeti lépések - például a Google által létrehozott +1 gomb, mellyel a kereső által kiadott találatokat és weboldalak tartalmát lehetett "lájkolni" - még Facebook-klónként tüntethették fel a Google Pluszt, ám mostanra szépen körvonalazódott az új alkalmazás valódi szerepe (és ereje). A Google Plusz kezelőfelülete átlátható és felhasználóbarát, központi eleme, hogy – ahogyan arra már kitértem - ismerőseinket ún. "körökbe" rendezhetjük és a körökkel különböző tartalmakat oszthatunk meg.
Az alkalmazás legnagyobb előnye, hogy nem csupán közösségi oldalként funkcionál, hanem magában foglalja a Google többi alkalmazását is, melyeket eddig a felhasználók külön-külön látogattak. Így például lehetőség nyílik a kereső használatára, naptárat, térképet, fotókat/fotóalbumokat megnézni, de akár zenét hallgatni vagy dokumentumokat létrehozni.
A Google Plusz ez időtájt továbbra is béta verzióban üzemel, és a regisztráció csak meghívóval lehetséges.
Hírességeket vár a Google Plusz
A Google Plusz rendíthetetlenül menetel előre a sikerességhez vezető úton, és az ősszel egy olyan - a nagy rivális, a facebook felületén (még?) nem létező - funkciót vezetett be, melynek segítségével az ember "hitelesítheti" önmagát.
Természetesen, ez a funkció nem a hétköznapi felhasználót célozza meg. A Google Plusz célja, hogy minél több híres embert vonzzon közösségi oldalára, ezt a kitűzött célt pedig akkor tudja a legnagyobb eséllyel teljesíteni, ha a híres emberek számára vonzóvá teszi az oldal szolgáltatásait.
Létrehozta hát az úgynevezett "hitelesített felhasználó" címkézést, melynek használatával az adott közéleti személyiség igazolhatja, hogy a nevében létrehozott profil nem hamis.
A hírek szerint elindulása óta már rengeteg híresség regisztrált az új közösségi oldalra.
Egy Google Plusz felhasználó tapasztalatai
Érdekes blogbejegyzésre bukkantam. A bejegyzés 2011.08.24-én keletkezett, írója blogírási tapasztalatait osztja meg az olvasókkal. Bejegyzéséből kiderül, hogy míg "hagyományos" blogot vezetett, nem sokat törődött sem a tartalom formázásával, sem a körítéssel - vagyis képek, videók feltöltésével.
Blogját rendszertelenül olvasták, kevés visszajelzést kapott, és sok esetben abból a kevés visszajelzésből sem alakult ki beszélgetés.
Mióta azonban felfedezte magának a Google Pluszt, elkezdte a felületét blogírásra használni. Bár a felületet nem éppen erre találták ki, a blogíró szerint a célnak tökéletesen megfelel. Egyfajta átmenetet talált a Twitteres mikroblogolás és a "rendes" blogolás között.
Előnye szerinte a Google Plusz felületének, hogy szinte mindig kap 2-3 hozzászólást, gyakran +1-ezik a bejegyzéseit (a facebookon a +1-nek a 'lájkolás' felel meg), sőt gyakran előfordul az is, hogy bejegyzéseinek tartalmát az ismerősei továbbítják/megosztják másokkal.
A Google Plusz legnagyobb előnye szerinte, hogy van feedback.
Míg a hagyományos blog írása során nem tudta, bejegyzéseit kik olvassák, a Google Plusz lehetőségeit kihasználva, itt ki tudott építeni egy tágas kört azokból az emberekből, akiket hozzászólásaik és/vagy bejegyzéseik alapján szimpatikusnak talált.
A blogíró most azt fontolgatja, hogy a Google Plusz adta lehetőségeket teljes mértékig kiaknázza és blogját átköltözteti erre az új felületre.
Bár a Google Pluszt nem blogírásra találták ki, a készítők valószínűleg megteremtik majd az ideális feltételeket a blogvezetéshez is (pl. visszakereshetőség biztosítása, stb.), amint nagyobb igény mutatkozik erre.
Find My Face!
Decemberben már joggal hihetjük: a Google Plusz komoly ellenfele a Facebook-nak, és a közelmúltban bevezetett újításaival igazán megnövelheti esélyeit riválisával szemben.
A Google Plusz egyik legújabb (és minden bizonnyal leginkább figyelemfelkeltő) újítása egy Find My Face nevű szolgáltatás, mely a tagelést (vagyis a fotókon történő bejelölést) hivatott elősegíteni/megkönnyíteni - a funkció ugyanis egy arcfelismerő alkalmazás.
Az új funkció bevezetése nem meglepő lépés egyébként a Google részéről, hiszen a Facebook is próbálkozik hasonlóval, valamint az is köztudott, hogy a Google a nyár folyamán felvásárolta az arcfelismerés terén ismertté vált Pittpattet .
A Google azonban tanult a Facebook hibájából, és nem alapértelmezett funkcióként vezeti be, hanem bekapcsolhatóként. Ez a funkció - akárcsak a legtöbb - fokozatosan kerül bevezetésre a Google Pluszban. Alkalmazását a következőképpen kell elképzelni: a Google Plusz felhasználók fiókjába érkezik egy értesítés, miszerint az alkalmazás elérhető számukra. Ezt követően a program rákérdez a feltöltött fényképeken lévők személyazonosságára, és akit megjelöltek egy fotón, értesítést kap erről. Joga van megtagadni a címkét, sőt a 'Beállításokban' le is tilthatja a címkézést. Ez utóbbi esetben a program senkinek sem fogja felajánlani a címkézést, akkor sem, ha ránk ismer a fényképen. (Megjegyzés: a Google az arcfelismerő funkciót nem most vezeti be először, a Picasában már három éve bevezették.)
Csúcsra tör
Paul Allen azt nyilatkozta , a Google Plusz immáron hatvankét millió felhasználóval büszkélkedhet. Paul Allen nem hivatalos statisztikakészítője ugyan a Google Plusznak, ám nagyon lelkes. A kereszt- és vezeték nevekre algoritmust használva, igyekezett feltérképezni a felhasználók számát. Kutatásai szerint, a felhasználóknak nagyjából negyede 2011 decemberében hozta létre fiókját.
Az, hogy a Google Plusz hosszútávon is életképes lesz-e, a jövő zenéje – egy azonban biztos: egyelőre joggal hihetünk a sikerében.
Felhasznált irodalom
hwsw - Összefüggő közösségi rendszer lett a Google+
OMA.hu - Google Plus: Felhők a közösségi média egén
HVG.hu - Hírességeket vár a Google Plusz
Asszem blog - A Google Plus felváltja a blogolást
Techline.hu - Már a Google Plus is felismeri az arcodat
Index.hu - Megérkezett az arcfelismerés a Google Pluszba




