Határozottan úgy tapasztalom,- lehet, hogy másoknál ez nem így van - hogy egyre inkább azért jelentkezem be, naponta többször is, hogy egy adott játékkal játsszak, vagy, hogy meglessem, milyen jópofa dolgot osztottak meg ismerőseim, például, hogy milyen mókás dolgot bontottak ki a Pandora box-ból.
Azt hiszem, többen tanúsíthatják, hogy ezek a játékok és egyéb alkalmazások, konkrétan függőséget alakítanak ki. Talán nem is függőségről kéne beszélnem, hanem inkább megszokásról. Ha már egyszer elkezdjük onnantól kezdve nincs megállás, azok számára, akik hajlamosak ilyen kis butaságokra.
Személy szerint leginkább a játékokban veszek részt, és élem ki függőségem, de az alkalmazásoknak számos típusa van. Leggyakrabban a játékok és kvízek bűvkörébe kerülünk, de számos egyéb fajta is felfedezhető, melyek bemutatásra majd egy későbbi cikkben vállalkozom.
De jön a nagy kérdés, hogy miért csináljuk? Többféle magyarázatot rangsorolni nem tudom, csak felsorolni őket, ki-kidöntse el maga, hogy Ő miért foglalkozik velük. Egyfelől, már írtam a megszokásról, hogy ha elkezdte az ember, akkor már nem hagyja abba. Másik oknak látom, és be kell vallanom, hogy elég jópofa időtöltés. Ha az ember éppen unatkozik, vagy nincs kedve dolgozni, de még ahhoz sincs kedve, hogy valami értelemeset olvasson, akkor csak felmegy a Facebook-ra, hogy kitöltse azt a kvízt, amelyet már kb. 5 barátja megcsinált, csak azért, hogy megtudja, hogy Ő vajon melyik típusba tartozna, ami a munkahelyi, iskolai étkezések, beszélgetések közepette, beszédtémául szolgálhat. Itt lép színre a közösségi szellem, mint kiváltó ok, hogy „ha mindenki csinálja, akkor én is” alapon ne maradjunk ki a tutiból.
Ezek a kis programok a munka/tanulás folyamán igazán üdítően tudnak hatni. El kell ismernem, hogy jól esik tanulás közben 2 óránként felnézni az oldalra, fejlődni egy kicsit a kedvenc játékban, kinyitni valami vicceset a Pandora dobozból, és utána mindjárt más, ha újra neki kell ülni a munkának.
ALKALMAZÁSOK FAJTÁI:
Nyilván sokat gondolkodtatok rajta, hogy melyek a Facebook legnépszerűbb alkalmazásai! Persze következtetni tudunk, hogy melyiket hányan játsszák az ismerőseink közül, melyikből kerül ki a legtöbb bejegyzés a hírszalagra, de most végre lehull a lepel!
A következő cikkben a típusokra bontás, leginkább a statisztikai adatok tükrében működik, ezért szó fog esni a népszerűségi adatokról. Illetve, felhívom mindenki figyelmét az alkalmazásokban rejlő veszélyekre is!
A legnépszerűbb alkalmazások a Facebookon (a cikk írásának idejekor, az aktuális népszerűségi lista nyomon követhető itt):
1. FarmVille
2. Causes
3. Café Wold
4. Mafia Wars
5. Happy Aquarium (BETA)
6. Pet Society
7. We're Related
8. YoVille
9. Texas HoldEm Poker
10. Farm Town
Persze a lista hosszabb, de itt most nem kívánok többet részletezni.
Nem meglepő számomra, hogy a FarmVille-t játsszák a legtöbben, ezt személyesen is tapasztalom. Ennek a játéknak az a lényege, hogy van egy kis földünk, ahol növényeket, fákat és állatokat termeszthetünk, dekorálhatjuk az egyszerű viskótól kezdve madáretetőn át mindennel. Nekem nem a kedvencem, de ha a többség ezt részesíti előnyben, hát legyen. Szerintem túl monoton a játék, mindig ugyan az történik benne: megkapáljuk a földet, bevetjük maggal, learatjuk, és ha megérett, kezdődik előröl. Ezért kapjuk az XP-t (az ún. tapasztalati pontot), melyből, ha elegendő összegyűlt szintet lépünk. Minél magasabb szintre érünk, egyre több lehetőség nyílik meg előttünk. Ennek az eszmefuttatásnak azért volt értelme, mert a Facebook leggyakrabban használt alkalmazásait a Zynga csoport készíti, melyek mind erre a koncepcióra épülnek. De a játékelemzésről későbbi cikkben kerül sor.
A Causes egy olyan program, melyben olyan ügyek érdekében fejezhetjük ki nézeteink, adhatunk támogatást, melyeket kiemelten fontosnak tartunk, pl. támogathatjuk, hogy mindenki kapcsolja le a villanyt, vagy az éhező afrikai árvák helyzetére hívhatjuk fel ismerőseink figyelmét. Egyúttal meghívót is küldhetünk a csoporthoz való csatlakozásra, így egy óriási, akár világméretű folyamatot indítva el, hogy felhívjuk egymás figyelmét a világ problémáira.
A Cafe World, a Mafia Wars, YoVille és Pet Society mind a FarmVille mechanizmusára épülő játékok, csak mind más környezetbe, más szituációkba helyez, ezért nagy részletességgel most nem kívánok belemenni. Így már egyértelmű, hogy a Facebookon mindenki megtalálhatja az érdeklődési körének megfelelő játékot! Van itt építős, élet szimulátor, vámpíros, kisállattartó (lehet nosztalgiázni a Tamagochi-n) és még számos más, ami még az álmában se jutna eszébe az embernek. Nem csak arra jók ezek, hogy szórakozzunk, hanem arra is, hogy kiéljük esetleges vágyainkat, álmainkat. Tudom, kissé furán hangzik, de ezekben a játékokban bárkik lehetünk! Lehetünk bűnözők, vámpírok, megépíthetjük álmaink éttermét, tarthatunk kisállatot és még sorolhatnám.
ALKALMAZÁSOK ÉS A BIZTONSÁG
Miközben mi nyugodtan szórakozunk a játék során, nem is sejtjük, hogy miféle kártékony dolgok érhetnek minket.
Sajnos közismert tény, hogy a Facebook alkalmazásainak a használata során ki vagyunk téve az adathalászoknak és még rosszindulatú szoftverek is beférkőzhetnek a gépünkre.
Egy nagyon friss cikket olvastam, melyben az AVG munkatársai felhívták a figyelmünket, hogy fél tucat alkalmazást törnek fel a hackerek, ami azért ijesztő, mert ez az első eset, hogy alkalmazásba nyúltak bele. Korábban olyan Facebook-on terjedő féreg volt ismeretes, mint a Koobface. Ez a felhasználók profiljába beférkőzve üzeneteket küldött az áldozat ismerőseinek, mely egy linket tartalmazott, ahol az Adobe Flash letöltésére bíztatták a user-t. Ha valaki letöltötte és megnyitotta a programot, máris fertőzött volt.
Na, de most nézzük az aktuális veszélyt. Ugyan nem érintett sok felhasználót, de egy másik kutató is kimutatta, hogy az alkalmazások nem veszélytelenek. A megrázó az volt az Ő esetében, hogy 6 alkalmazás a 10 legnépszerűbb közül került ki, 9700 alkalmazás volt érintett, ami 218 millió felhasználót jelent!
Ez az új fertőzés magába az alkalmazás kód darabkájába épült be- ezek az ún. "iframes". Ezek képesek voltak tartalmat tölteni a rosszindulatú oldalakról az alkalmazás oldalára a Facebook-on, ami arra buzdította a felhasználót, hogy frissítse Adobe Reader programját (én szerencsére nem találkoztam vele). Miután megnézték a forráskódot, kiderült, hogy maguk a fejlesztők voltak az áldozatok, mivel az Ő gépükről került be az "iframe" az alkalmazás kódjába.
Másik megrázó tény, hogy a legtöbb programból könnyedén megszerezhetők személyes adataink. Sok biztonsági kiskapu áll ugyanis a hackerek rendelkezésére, akik így könnyedén megszerezhetik az adatokat a profilunkról, állapotfrissítéseinket, sőt még a fotóinkat is!
Ami még ijesztőbbé teheti a helyzetet, hogy ha felfedeztek egy hibát, és tájékoztatták arról az alkalmazás készítőjét, néha 1 hétbe, de volt olyan eset, hogy 2 hétbe telt, mire a készítő reagált és javította a problémát.
Felhasznált cikkek:
1. http://webisztan.blog.hu/2009/10/29/elsorvasztja_a_facebook_a_kisalkalmazasait
2. http://statistics.allfacebook.com/applications
3. http://www.readwriteweb.com/archives/how_safe_are_facebook_applications.php




