Szerzői jogi védelemben részesül minden olyan egyéni, eredeti alkotás, amely egy vagy több szerző szellemi, művészi teljesítményeként jött létre. A szerzői jog a művet annak létrejöttétől kezdve védi – anélkül, hogy a művet regisztráltatni kellene. (Jegyezzük meg, hogy a „létrejövetel” fontos kritérium, amelyhez a művet valamilyen hordozóra rögzíteni kell, de „létrejön” a szerzői mű akkor is, ha nyilvánosan elhangzik. Fontos tudni azt is, hogy az ötlet, az elgondolás, eljárás, elv, működési módszer vagy matematikai művelet nem részesül szerzői jogi védelemben.) Nem állnak védelem alatt az eredeti folklór alkotásai sem, de a folklór ihletésű egyéni alkotásokat védi a törvény.
A szerzői jog két részre oszlik:
· a személyhez fűződő jogra és
· a vagyoni jogra.
A személyhez fűződő jog – amely nem ruházható át – a következőkből tevődik össze:
· a név feltüntetésének, a szerzői minőség elismerésének a joga;
· a nyilvánosságra hozatal és a visszavonás joga;
· a mű sérthetetlenségének a joga.
(Ezek közül az első, a névhez és a szerzői minőséghez fűződő jog nem évül el a védelmi idő lejárta után sem!)
A vagyoni jog – amely bizonyos esetekben átruházható – a következőkre terjed ki:
· a szerző a műve felhasználásáért anyagi ellenszolgáltatásra jogosult;
· a szerzői jogot a szerző kedvezményezettje örökölheti.
A vagyoni jogok a védelmi időn belül vannak érvényben – szerzői művek esetében ez általában a szerző halálától számított 70 év. (Részletesebben lásd A védelmi idő c. fejezetben.)
A vagyoni jogok között szereplő „mű-felhasználás”-on a következők értendők:
· a többszörözés,
· a terjesztés,
· a nyilvános előadás,
· a nyilvánossághoz közvetítés,
· az átdolgozás és
· a kiállítás.
A szomszédos (kapcsolódó) jogok
A szerzői joggal szomszédos jogok azokat illetik meg, akik a szerzői mű nyilvános előadásában, a nyilvánossághoz való közvetítésében stb. jelentős szerepet játszanak. A szerzői jog szempontjából ún. „szomszédos jogi” védelemben részesülnek az előadók, a hangfelvétel-előállítók, a rádiós és televíziós szervezetek, valamint a filmfelvétel-előállítók.
Az adatbázisok, adattárak jogi védelme: a sui generis jog
2002. január 1-jétől kezdve a jelentős ráfordítással létrehozott adattárak, adatbázisok, gyűjteményes művek (például a folyóiratok) ún. sui generis (vagyis sajátos jellegű, önálló) jogvédelem alatt állnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az adatbázis egészének, vagy jelentős részének* a felhasználása csakis a jogtulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet. Rendszeres és ismételt felhasználás esetén az adatbázis kisebb (a törvény szerint „jelentéktelen”) része is csak engedéllyel használható fel. (Az adatbázis jogtulajdonosának az számít, aki az adatbázist jelentős ráfordítással hozta létre.) A sui generis adatbázis védelmi idő az utolsó jelentős módosítástól számított 15 év.
A felhasználási szerződés
Ha valaki akár többszörözni, akár a nyilvánossághoz közvetíteni akar egy – a védelmi időn belül lévő – szerzői művet, jogviszonyba kerül a jogtulajdonosokkal, és ezáltal a mű felhasználójává válik. A felhasználás feltételeit írásba foglalt szerződésben kell kötelezően rögzíteni. A szerződést a jogtulajdonos (a szerző vagy jogutódja) és a felhasználó (a kiadó, a tartalomszolgáltató stb. vezetője) írja alá.
A szerződés tartalmát a törvény kötelezően nem írja elő, de ajánlatos, hogy az alábbiak szerepeljenek benne:
· a szerződő felek azonosítására alkalmas adatok;
· a szerződés tárgya (a szerzői mű megnevezése);
· a mű eredetiségére vonatkozó nyilatkozat (a jogtulajdonos kijelenti, hogy a mű eredeti szellemi termék, amelynek a felhasználási jogaival rendelkezik);
· a felhasználás köre (internet, intranet, CD-ROM stb.)
· a felhasználás ideje (ameddig a felhasználó jogosult a mű felhasználására: a felhasználás egyszeri, többszöri vagy folyamatos);
· a vagyoni jogokra vonatkozó megállapodás (a szerzői jogdíj mértéke, a fizetés módja).
A műfelhasználás esetei:
1. többszörözés
A korábbi eseteket az új szerzői jogi törvény kibővítette, így 1999-től többszörözésnek minősül:
· a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint
· a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása is.
Egyszerűbben fogalmazva: többszörözzük a művet, ha
· a számítógép merevlemezére,
· bármilyen elektronikus adathordozóra,
· papírra,
· mikrofilmre
· vagy más hordozóra másoljuk a műve(ke)t, adatbázis-rekordo(ka)t.
A törvényi előírások szerint a szerzők kizárólagos joga, hogy művük többszörözéséhez hozzájáruljanak. A 2003. évi változások annyiban módosították ezt az előírást, hogy a közgyűjtemények archiválási célra készíthetnek digitális másolatot a jogvédett művekről. (Ez az engedmény teszi majd lehetővé a Nemzeti Audiovizuális Archívum kialakítását.)
2. terjesztés
„Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással.” [Szjt. 23. § (1)] Az szjt. a könyvtárközi kölcsönzés számára készített másolati példányok terjesztése tekintetében engedményt tesz, amikor ezt a terjesztési módot a szabad felhasználás körébe utalja. (Lásd még A szabad felhasználás c. fejezetet.)
3. nyilvános előadás
Az szjt. 2003. évi módosításáig a következő szabályok voltak érvényben: a szerzői jog fogalmai szerint nyilvános előadásnak számított az a művelet is, amikor a műve(ke)t az egyes olvasók a könyvtárban a számítógépes képernyőn tekintik meg. „Előadás különösen (...) a mű érzékelhetővé tétele bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel, így például (...) a közönséghez közvetített vagy (műpéldányon) terjesztett mű (...) képernyőn való megjelenítése.” [Szjt. 24. § (2) b.)] Az szjt. 24. § (1) alapján a szerzők kizárólagos joga, hogy engedélyezzék művük képernyőn való megjelenítését, vagyis: nyilvános előadását. Kedvező változást hozott a 2003. év végén elfogadott törvénymódosítás, amely az információs társadalom polgárainak érdekeit erőteljesebben érvényesíti a korábbiaknál. Az új rendelkezés értelmében a közgyűjtemények (tehát a korábban kedvezményezett könyvtárak mellé fölzárkózhattak a múzeumok és a levéltárak is) falai között az internetet ugyanúgy lehet használni, mint a közgyűjtemények más hordozókon rögzített dokumentumait.
4. Internetes tartalomszolgáltatás
Az szjt. a műsorszórásra és az internetes közzétételre a következő kifejezést használja: „nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy más módon”. A műsorszolgáltatástól eltérően az interneten a műveket és az adatbázisokat a nyilvánosság számára úgy teszik hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az internet térhódítása miatt szükségessé vált a hálózati hozzáférést megkülönböztetni a korábban ismert rádió- és televízió-műsorszolgáltatástól, hiszen ott a szolgáltató döntésén múlik, mikor mit közvetít, és csak az adó vételkörzetében lehet a műsort fogni. Az interneten viszont a „nyilvánosság tagjai”, vagyis a felhasználók maguk dönthetik el, mikor és honnan keresnek egy adatbázisban, vagy töltenek le az internetről egy művet.
5. CD-ROM-kiadás
A CD-ROM-kiadás két, külön-külön engedélyt igénylő felhasználást: többszörözést és terjesztést jelent. Az szjt. szerint mind a szerzők, mind az adatbázis-előállítók kizárólagos joga, hogy művük CD-ROM-os kiadását engedélyezzék. A CD-ROM-ok szerzői jogi szempontból más kategóriába tartoznak, mint az internetes tartalomszolgáltatás. A CD-lemezek „műpéldányai” a hagyományos kereskedelemhez hasonlóan terjesztve jutnak el a vásárlókhoz. Az interneten lévő műveknek viszont nincsenek műpéldányai, így a klasszikus értelemben vett terjesztés sem vonatkozhat rájuk. Mindennek az az egyik következménye, hogy a CD-ROM-okon megjelenő szerzői művek esetében nem gyakorolható a közös jogkezelés – kivéve az ún. kisjogos zeneműveket. A korábban már nyilvánosságra hozott, az szjt. 19. §-ának hatálya alá tartozó zeneművek és zeneszövegek hangfelvételen való többszörözési és forgalomba hozatali szerzői engedélye fejében az ARTISJUS közös jogkezelőnek kell jogdíjat fizetni.
6. Intranetes közzététel
Az intraneten történő közzététel…
· egyrészt többszörözés (ez lehet digitalizálás vagy archiválás. Ha az egyik könyvtár által archivált tartalmat egy másik könyvtár akarja felhasználni, az utóbbi szerverén újabb többszörözés valósul meg),
· másrészt (feltehetően) nyilvánossághoz való közvetítés.
Az intranetes közzététel esetében nem mindig egyértelmű, hogy ez nyilvánossághoz közvetítésnek minősül-e. Egy kisebb munkahelyi közösség esetén az intranetes elérhetővé tétel valószínűleg nem minősül nyilvánossághoz közvetítésnek, de egy egyetemi Intranet-hálózat már megvalósítja a nyilvánossághoz közvetítést.
Az szjt. alapján mind a szerzők, mind az adatbázis-előállítók kizárólagos joga, hogy művük/teljesítményük intraneten történő nyilvánossághoz közvetítését engedélyezzék.
7. szabad felhasználás
A szerzői jog ismer és elismer olyan érdekeket, amelyek a szerzői mű védelmével azonos fontosságúak, és a velük kapcsolatos felhasználások így mentesülnek mind a szerzői jogi engedélykérés, mind a díjfizetési kötelezettség alól. A szabad felhasználásnak nevezett kategóriának azonban számos követelménynek kell egyszerre eleget tennie; a felhasználás
· nem jelenthet sérelmet a szerzőre nézve,
· meg kell hogy feleljen a tisztesség követelményeinek,
· közvetve sem szolgálhat kereskedelmi érdekeket.
A szabad felhasználás tehát nem arra szolgál, hogy a felhasználónak megkönnyítse az életét, hanem a szerző jogát korlátozza bizonyos más érdekek érvényesülése céljából. Ezért nem lehet a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket kiterjesztően értelmezni.
A digitális könyvtárban a szabad felhasználás körébe tartozik:
· az archiválási célú másolatkészítés és
· a könyvtárközi kölcsönzés.
Az archiválási célú másolatkészítésre (ide tartozik a digitalizálás is!) vonatkozó szabályok:
· vállalkozási tevékenységen kívüli belső intézményi célra is készíthető másolat, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és
a. tudományos kutatáshoz szükséges,
b. tudományos célra vagy a nyilvános könyvtári ellátás céljára készül, vagy
c. megjelent mű kisebb részéről, illetve újság- vagy folyóiratcikkről készül.
Archiválási céllal sem szabad azonban másolatot készíteni az építészeti műről, a műszaki létesítményről, a szoftverről és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisról. A fentiek értelmében a kizárólag az interneten létező periodikákat – mivel azok számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisnak tekintendők – az előállító engedélye nélkül nem lehet digitalizálni, archiválni. A könyvtárközi kölcsönzés nemcsak a többszörözést, de – bizonyos korlátok között – a terjesztést tekintve is a szabad felhasználás kategóriájába tartozik. Fontos tudni azonban, hogy könyvtárközi kölcsönzési célra lehet digitalizálni, de az esetleges további felhasználásokhoz (például az olvasók részére digitális másolatok készítéséhez) már engedélyt kell kérni a jogtulajdonostól.Az Egyesült Államok szenátusa 1998-ban fogadta el a dallamos nevű Digital Millennium Copyright Act (DMCA) törvényt, amely törvényi védelem alá helyezi a másolásvédelmi eljárásokat. Egészen pontosan tilos a DMCA szerint a szerzői jog hatálya alá eső tartalmakat védő másolásvédelmet feltörni, megkerülni, eltávolítani, visszafejteni,inaktiválni; tilos az ilyen célra alkalmas technológiát elkészíteni, másolni vagy mások számára hozzáférhetővé tenni.Ez utóbbi kitétel komoly viharokat kavart a törvény eddigi legnevezetesebb alkalmazásakor, a már említettDeCSS elleni jogi hadjáratkor. A DeCSS egy algoritmus amelyet egy 15 esztendős norvég srác dobott össze a barátaival.) Az ügyben eljáró New York-i bíróság 2000. január 20-án még azt is megtiltotta – a DMCA rendelkezései erre alapot adtak –, hogy a magát a kódot bárki bárhol közzétegye. Csakhogy az ellenzők szerint ez sértette az Alkotmány Első Kiegészítésében foglalt szólásszabadság elvét, ráadásul egy forráskód közlése még nem jelenti automatikusan annak használatát is, ezáltal jogsértést.Az internetes társadalom frappáns választ adott a bírói döntésre: megkezdődött a DeCSS algoritmus – amúgy rendkívül egyszerű – forráskódjának a legkülönfélébb művészeti alkotás vagy használati tárgy formájában történő reprodukálása. A kód megjelent festményként, fotóként, felolvasták versként, született belőle dal és mesejáték, sőt, még póló és nyakkendő díszévé is vált. A résztvevők ezzel egyben azt is bebizonyították, hogy a DMCA következetes alkalmazása ellentétes a szólásszabadság elvével, ezáltal az alkotmánnyal.
Házunk tája:
E hősies ellenállás természetesen egy percig nem ingatta meg a DMCA helyzetét, így jelenleg is érvényben van. A magyar szerzői jogi törvény – 1999. évi LXXVI. tv. – rendelkezései lényegében egybevágnak a DMCA-val, ami nem meglepő, hiszen mindkettőnek az alapját a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (World Intellectual Property Organization, WIPO) két 1996-ban született egyezménye adja.
Ütközéspont
A szerzői jogi törvény – valamint azt kiegészítendő a Büntető törvénykönyv 329/B. §-a – egyértelműen a másolásvédelmi rendelkezések kijátszásának tilalmáról rendelkezik. De akkor hogyan hozható ez összhangba a Szjt. 33. §-ában foglalt „szabad felhasználás”, azon belül is a magáncélú másolás törvényi engedélyével? A logika azt diktálja, hogy ha a törvény megengedi, hogy magáncélra lemásoljak egy szerző jog hatálya alá eső művet, viszont azt a gyakorlatban mégsem tudom megtenni, mert a hordozón másolásvédelem van, és annak feltörését, megkerülését viszont ugyanez a törvény megtiltja, akkor ott valamilyen módon csorbulnak a jogaim.
Természetesen erről szó sincs, a törvényben nincs önellentmondás. A szerzői jog ugyanis a másolásvédelmet mint a többszörözést megakadályozó műszaki intézkedést tekinti, márpedig a többszörözést szabályozó 18. § szerint „a szerző kizárólagos joga, hogy a művét többszörözze, és hogy erre másnak engedélyt adjon”. Vagyis, ha a szerző úgy dönt – ezt szabadon megteheti –, hogy nem szeretné, ha a művét akár magáncélú másolás keretében is többszöröznék az engedélye nélkül, akkor élhet a másolásvédelem eszközével. Ezáltal a mű máris kikerül a 33. § hatálya alól, és onnantól kezdve nem alkalmazhatók rá a szabad felhasználás feltételei. Mindez egyébként a szabad felhasználásról szóló rendelkezésekből is kiderül (33.§):
(2) A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.
(3) A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni.
Mindezt azért érdemes ilyen alaposan tárgyalni, mert a másolásvédett tartalmak – elsősorban DVD-filmek – igen elterjedt otthoni másolásával kapcsolatban ez az egyik legáltalánosabb tévhit. Sokan gondolják komolyan, hogy arra hivatkozva, hogy a másolásvédelem sérti a szabad felhasználáshoz való jogukat, legitimálhatják a DRM feltörésével végzett otthoni másolást, mások valószínűleg csupán a legbelül megszólaló lelkiismeret-hangot próbálják elnyomni ezzel az érveléssel. Pedig a magáncélú másolatkészítés nem fogyasztói jog, csupán egy megengedő kivétel a szerzői jog alól. Amelyért cserében – hogy az államnak ne kelljen minden egyes másolat elkészítését egyedileg engedélyhez és jogdíjhoz kötni – átalánydíjként szedett kompenzációs összeget kapnak a szerzők az üres adathordozók árából.
Perek:
Elképzelhető, ha nehezen is, hogy a jövőben megváltozik a fenti szabályozás, ugyanis a másolásvédelemmel kapcsolatban mindig is feszegették ezt a látszólagos ellentmondást. Elsőként 2001-ben került sor jogvitára e tárgyban; ekkor egy kaliforniai nő perelte be a Fahrenheit Entertainment kiadóvállalatot, mert másolásvédett CD-lemezüket nem játszotta le a nő számítógépe. Ez az ügy végül peren kívüli megegyezéssel zárult, a vállalat fizetett, azonban az esetből okulva a másolásvédelemmel ellátott lemezek borítóit azóta mindig jelöléssel látják el a kiadók. Igaz, nem túl hivalkodóval.
Franciaországban tavaly tavasszal ennél nagyságrendekkel fontosabb per zárult le, amelynek hatása egész Európa szerzői jogi térképét átrendezheti. A 2003-ban indult perben a kiadóvállalatokkal szemben az UFC-Que Choisirnevű fogyasztóvédelmi szervezet képviselt egy férfit, aki a Mullholland Drive című film jogtiszta DVD-jéről a lemez másolásvédelme miatt nem tudott VHS-példányt készíteni, hogy lejátszhassa a csak videóval rendelkező édesanyjának. A feljebbviteli bíróság április 22-én kimondta, hogy a másolásvédelem korlátozza a francia fogyasztókat a magáncélú másolás jogának gyakorlásában, ezért olyan DRM-megoldás kifejlesztésére kötelezte a kiadókat, amelyek e jog gyakorlását lehetővé teszik. Ezzel a precedens értékű ítélettel egy olyan DRM-eljárás vált egy csapásra illegálissá Franciaországban, amely az ott forgalmazott DVD-k 80 százalékán megtalálható.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni: Magyarországon a magyar jogszabályok érvényesek, így ezek a történetek számunkra legfeljebb érdekességek – amíg egyszer hasonló ítélet nem születik itthon is. Addig is marad azonban a mi szerzői jogi törvényünknek – amely Európa egyik legliberálisabbja amúgy – épp elég bökkenője.
A másolásvédelem – legális úton történő – kikerülhetetlensége érdekes helyzetbe hozza azokat, akik saját, legális, kereskedelmi forgalomban vett, de DRM-mel ellátott CD-jükről, DVD-jükről biztonsági másolatot szeretnének készíteni (például, hogy megóvjanak a karcolódástól egy díszdobozos példányt, vagy hogy ezt a másolatot adják kölcsön a barátaiknak, ne az eredetit). Az idézett 95. § nem tűr ellenvetést: a jog megsértése nélkül nem másolhatjuk le a művet. Mi történik azonban akkor, ha valaki már feltörte ezt a védelmet és illegálisan bár, de elérhetővé tette a nyilvánosság számára a mű egy másolásvédelem nélküli verzióját? Kell-e részleteznünk – a fájlcserélő hálózatokról beszélünk.
Mivel az internetről letöltés, ha teljesülnek a magáncélú másolás törvényi feltételei (35. §), a szabad felhasználás körébe tartozik, így ma Magyarországon teljesen legális. A fájlcserélő hálózatokhoz való csatlakozáshoz azonban nekünk is meg kell osztanunk fájljainkat, ezzel viszont már – mivel a jog nyelvén ilyenkor „nyilvánossághoz közvetítés” történik, ami nem tartozik a szabad felhasználásba – jogsértést követnénk el. Kivéve, ha olyan tartalmakat osztunk meg, amelyek nem tartoznak a szerzői jog hatálya alá. Például saját alkotásainkat, a törvény hatálya alól már kikerült műveket vagy akár nyílt forráskódú szoftvereket (mondjuk ingyenes Linux-disztribúciókat). Ebben az esetben már nem követnénk el szerzőijog-sértést a fájlcserélő hálózatban történő részvételünkkel, viszont törvényesen tölthetnénk le a – birtokunkban amúgy legálisan meglevő – mű illegálisan hálózatra került változatát.
Paradox helyzet, annyi szent: ahelyett, hogy szabadon élhetnénk az otthoni másolás jogával, akaratlanul is támogatunk egy illegális tevékenységet, hiszen keresletet biztosítunk hozzá. Márpedig a jelenleg hatályos törvények szerint ez az egyetlen módja annak, hogy egy másolásvédett hordozóról legális másolathoz jussunk. Így válhat egy alapvetően jó szándékkal megalkotott törvény egy kacifántos jogi útvesztő első lépésévé.
Creative Commons
2005. október 15-én debütált egy nemzetközi licenctípus Magyarországon: a Creative Commons az alkotóknak teszi lehetővé, hogy szabad, vagy a jelenleginél legalábbis szabadabb feltételekkel terjeszthessék műveiket. az új licenctípust, mely könnyítené a magyar szerzői jog által megkötött kezű alkotók dolgát. Bármilyen meglepő, eddig nem volt olyan általánosan elfogadott licenctípus, melynek felhasználásával a szerzők akár ingyen, akár bizonyos korlátozással kiadhatták volna műveiket. A szabad szoftverek világából ismerős GNU licenctípust is csak szoftverekre és írásos művekre - elsősorban dokumentációkra - alkalmazták, a művészeti életben kevésbé, de leginkább egyáltalán nem volt ismert. Kreatív közjószág, szabad mű. A Creative Commons (CC, közvetlen fordításban: kreatív közjószág, a honosítás élharcosai inkább szabad műnek nevezik) egy olyan licenctípus, mely az alkotók számára a szerzői jog négyféle védelmét, és ezek kombinációját kínálja: gyakorlatilag a tradicionális "minden jog fenntartva" helyett a "Néhány jog fenntartva" védelmet nyújtja. Ezzel együtt az alkotás használói (olvasói, nézői, el- vagy kiadói) többet tehetnek a művel, mint megszokhatták: a CC feltételeinek függvényében szabadon másolhatják, terjeszthetik, bemutathatják. A CC-ben felkínált opciók a szerző nevének kötelező feltüntetése, a nem kereskedelmi célú felhasználás lehetősége, az alkotás módosíthatatlansága és egy úgynevezett hasonlósági licenc, ami arra utal, hogy történjék bármi is a művel, azt csak ugyanolyan feltételekkel lehet használni vagy továbbadni mint amilyennel "kapta" a felhasználó az alkotótól. Ennek a négyféle feltételnek összesen 11 féle kombinációja létezik - az alkotó maga dönti el, hogy melyeket alkalmazza.
Jogszabályhoz igazítva:
Magyarországon kompromisszumot kellett kötni, mivel nálunk a reprográfiai díjakat akkor is meg kell fizetni, ha egyébként a szerző lemondott a javadalmazásról. Így a CC licenccel megjelent, esetleg ingyen terjeszthetőműveket ha valaki CD-n, papíron másolná, az ezzel kapcsolatos díjat meg kell fizetnie. A másik kompromisszumot a szerzői jogi szabályozás azon kitétele miatt kellett kötni, mely az alkotó és a felhasználó közötti relációban csak az írásban, papírra lefektetett szerződést ismeri el. Erre azonban internetes viszonylatban minden bizonnyal nincs lehetőség, ha valaki CC licenccel tenné közzé az általa írt és előadott zeneszámokat, akkor írásban (papíron) kellene szerződést kötnie minden egyes internetezővel, aki letöltené az mp3-at. A hazai honosítási projekt résztvevői egy Kölcsey-idézet újraértelmezésével engedik szabadjára a CC-t Magyarországon: a Használd, Alkoss, Gyarapítsd! érzékelteti leginkáb a licenc felhasználási lehetőségét, egyszersmind hatását is.
A Wizzard of OS 4 berlini konferenciájának résztvevői folytatják a küzdelmet a jelenlegi szabályozás ellen:
A konferencia célját a Creative Commons, a hagyományos szerzői jogtól eltérő copyright-forma kitalálójától, Lawrence Lessigtől vett idézettel határozta meg.
„Egy remix-kultúrában élünk. Vagyis, azáltal, hogy mind több megnyilatkozási formát digitalizálnak, könnyen lehetséges ezeket felhasználni, s ez azt jelenti, folyamatosan kreatívan lehet velük dolgozni, hogy a saját munkáinkba, a saját alkotásainkba be lehet őket építeni. Ez azonban nem lehetséges, ha nem lehet szabadon hozzájuk férni. A kreativitásnak ez a robbanásszerű terjedése, amelyet az interneten láthatunk, csakis azért lehetséges, mert az ismeretek szabadon hozzáférhetőek voltak.”
Ám az ismeretek szabadsága a kongresszus szervezője szerint veszélyben van. Véleménye szerint az információszabadság ellenségének a neve: copyright. A szerzői jogi rendelkezések ma világszerte erősen korlátozó jellegűek, s gondoskodnak arról, hogy az információkhoz csak bizonyos meghatározott módokon lehessen hozzáférni. Aki egy zenét, egy filmet vagy egy könyvet vásárol, az nem cselekedhet saját akarata szerint velük, csak akkor, ha megszerzi a jogtulajdonos engedélyét. Digitális anarchia vagy a felhasználók totális ellenőrzése – a kongresszus résztvevői e két szélsőség között igyekeztek a középutat megtalálni, hogy a digitális információkat törvényesen szabályozzák ugyan, ám többoldalúan is fel lehessen használni őket. A művészeknek maguknak kellene meghatározni, hogy ki és mit tehet alkotásaikkal. Sokan pártolják ezért a mind népszerűbb Creative Commons licencet. A kongresszus résztvevői ilyen alternatív gazdasági modellek után kutatnak, hogy az információszabadságot és a művészek, alkotók megélhetését egyaránt biztosíthassák. Ilyen ötlet például az, hogy minden egyes internetcsatlakozás után havonta kulturális illetéket lehetne beszedni. S azok, akik feltesznek tartalmakat a világhálóra, évente ebből a közös alapból kapnának javadalmazást, annak a mértékében, ahányszor a dalaikat vagy filmjeiket letöltötték.
Magyarország:
„A MIE (Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület) az ún. Creative Commons (CC) koncepció számos elemét üdvözlendőnek tartja, az arra épülő szerzői engedélyezési modellel szemben azonban komoly fenntartásai vannak.
Üdvözlendő mindenekelőtt, hogy a CC is abból indul ki: a szerző az általa megalkotott művel maga rendelkezik. Ebből következően a CC is adottnak, sőt, engedélyezési modellről lévén szó, létjogosultsága előfeltételének tekinti, hogy van egy normarendszer, amely statútumokkal biztosítja, hogy a műve felett a szerző rendelkezhessék.”
A MIE vitatja ugyan, hogy a CC által felkínált, javasolt engedélyezési modellek valóban a felhasználási szerződések alternatívájának tekinthetők, üdvözlik azonban azt a közös platformot, hogy a copyright fogalma nélkül a CC sem létezhet. A MIE álláspontja szerint a CC e közös platformon túl is számos olyan nézetet képvisel, amelyekkel a MIE egyetért:
„Az alkotótevékenységet kölcsönösségre épülő közösségi aktivitásnak, a művek megosztását a mindenkit befogadó kulturális tér létrehozására szolgáló eszköznek tekinteni, nagyon is vonzó és korszerű szemlélet.
Azt sem tartjuk bajnak, hogy a CC ezenközben, antikapitalista-antiglobalista nézetekből merítve, olykor a művek kereskedelmi hasznosítását elsődlegesnek tekintő ún. »copyright business« ellenlábasaként határozza meg magát.Mindössze arra hívnánk fel a figyelmet, hogy ebből az antiglobalista nézőpontból legfeljebb a »business« lehet jogos kritika tárgya, maga a »copyright« nem.” A MIE véleménye szerint ugyanis az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz történő hozzájutás közérdek, s ennek figyelembevétele különösképpen megköveteli egy szerzői jogi szabályozás létezését, mely átláthatóságot, az információáramoltatás résztvevői között rendezett viszonyokat teremt, s biztonságot nyújt az alkotások létrehozóinak. Ebből a (jogi) szempontból irreleváns, hogy milyen típusú felhasználásra szánták a terméket: „A szerzői jog tehát semmilyen érdekellentétet nem keletkeztet és semmilyen értékrangsort nem állít fel az alkotói magatartásokban, aszerint, hogy a művet milyen feltételekkel kívánják a közönséghez juttatni.” A MIE meglátása szerint a széleskörű hozzáférést engedő kulturális terek hiányáért a CC sem közvetlenül magukat az alkotókat, hanem inkább a szellemi tulajdon hasznosításában eluralkodó üzleti szemléletet okolja, vagyis azt a magatartást, melyet a szellemi tulajdon kereskedelmi célú hasznosításában érdekelt óriáscégeknek tulajdonít, mely szerint ez a „tulajdon” egyszerűen áru, s birtoklása semmiféle társadalmi felelősséggel nem jár. E magatartás a CC képviselői szerint – leginkább a hozzáférés, a megosztás gátolásával – háttérbe szorítja a kulturális értékek közösségi vonatkozásait.
A kultúra = üzlet primitív képletét a MIE is elutasítja, ám a jelenlegi szerzői jogi helyzetet a CC képviselőinek álláspontjánál összetettebbnek, árnyaltabbnak látja. A MIE szerint a CC támogatói figyelmen kívül hagyják azt, hogy a gazdasági-kereskedelmi globalizáció, olyan általános jelenség, mely korántsem csak a szerzői jog alá eső termékekre van hatással, hanem gyakorlatilag a kapitalista gazdaság minden egyes elemére és résztvevőjére. Új jelenségről van szó, a kialakult helyzet előnyeivel és hátrányaival folyamatosan, jelen időben szembesülünk, a problémák megoldása napi feladat. S bár lehetséges „a széleskörű hozzáférést engedő kulturális terek hiányáért a szórakoztatóipar rövidlátó mohóságát kárhoztatni, és akár az igazság morzsái is ott rejtőzhetnek e koncepcióban, annyi azonban biztos: ennek a hiánynak az okai és főként megszűntetésének eszközei, nem a szerzői jogon belül keresendők.”
Olyan nemzetközi konszenzus megteremtésében, mint amilyen a tavaly októberben elfogadott UNESCO Egyezmény a Kulturális Kifejeződések Védelméről és Előmozdításáról. Az Egyezmény első ízben fogalmazza meg az országok azon szuverén jogát, hogy más, egyebek mellett a szabadkereskedelmi egyezményeknek való alárendeltség nélkül, kulturális politikákat fogadjanak el, többek között
a) a kulturális kifejeződések, tevékenységek, áruk és szolgáltatások szabad cseréjének és áramlásának előmozdítására, ideértve a közszolgálati műsorszolgáltatást is;
b) a művészek támogatására;
c) kulturális célokat megvalósító közintézmények létrehozására és fenntartására.”
A rögvest felmerülő vád kivédésére a MIE leszögezi, hogy semmiképp sem a „mindenható államtól” várják a megoldást, amellett viszont kitartanak, hogy a jogalkotási és a költségvetési keretek megteremtésével az állam tud olyan helyzetet teremteni, melyben a CC támogatói által kívánt célok minden más módszernél gyorsabban és hatékonyabban elérhetőek.
Összegezve: a szerzői jogi felhasználási szerződések egyrészt ugyanúgy képesek megfelelni a művek közösségi indíttatású, nem kereskedelmi célú megosztására irányuló alkotói igényeknek, mint a CC modellek, másrészt viszont azoknál rugalmasabban és ésszerűbben igazodnak a szerző művei, illetve akár életműve értékemelkedéséhez, így a felhasználás egészének folyamata felett teljesebb ellenőrzést biztosítanak.
