A globalizáció a modern világ népeinek növekvő kapcsolatrendszere. A globalizáció következtében egymástól igen távol élő emberek, közösségek is kapcsolatba kerülnek egymással. A gazdaság terén a globalizáció egyik látványos jele, hogy a világ minden nagyvárosában egyforma szupermarketekben kaphatóak egyforma áruk.
Globalizáción a nyugati civilizáció kezdeményezésére történő világszintű egységesedési (univerzalizálódási) folyamatokat, és azok következményeit értjük az élet számos területén: gazdasági, pénzügyi, kulturális, információs, nyelvi. A globalizáció állandó növekedéssel jár . A globalizációs folyamatot a nemzetek közötti megállapodások és nemzetek feletti intézmények szabályozzák. Ilyen globálisan működő intézmény a cenzúra is, ami bár még közel sem nevezhető egységesnek, de a világ általunk fejlettnek nevezett részein kivétel nélkül megtalálható.
A cenzúra információk hozzáférésének és terjesztésének a felügyelete. Eredetileg vallásvédő intézménynek indult. Az államhatalom azonban hamarosan rájött, hogy ez kitűnő fegyver a számára is. Az abszolutikus és a diktatórikus rendszer jellemzője, ahol az információkat, az emberek véleményét és nézeteit is szabályozni akarják.
A cenzúra története az ógörög időkig vezethető vissza. Szinte minden közösségnek megvoltak a tabu témái, amelyekről nem illett vagy nem volt szabadott beszélni vagy írni. Ide tartoznak olyan témák, mint a beszéd, a ruházat, a szexualitás vagy a vallásos nézetek. Az első jelentős történelmi személyiség, akit foglalkoztatott a cenzúra és a szólásszabadság elmélete, az Szókratész volt, aki inkább a halált választotta, mintsem hogy elfogadja a tanításai cenzúrázását. A sors iróniája, hogy Platon volt az első filozófus, aki az intellektuális, vallásos és művészeti cenzúrát összeállította. 496-ban Gelasius pápa kiállíttatta az első olyan katalógust, amelyben a tiltott könyvek voltak felsorolva. Ezen a listán 1559-ben (IV. Pál pápa idején) már 5000 mű szerepelt. 1231-ben IX. Gergely pápa bevezette az inkvizíciót, amely 500 éven keresztül maradt a legbefolyásosabb vallásos cenzúraként. Gutenberg 42 soros bibliája 1450-ben jelent meg, 1473-ban működni kezdett Magyarországon az első nyomda, Hess András jóvoltából. II. Lajos király 1524. március 9-én rendeletet küldött Nagyszeben város tanácsának, hogy Luther Mártonnak, a veszedelmes izgatónak iratait nyilvánosan égessék meg azért, hogy azokat "senki se merészelje olvasni". 1525 januárjában Sopronban elégették a lutheránus könyveket. 1527 elején Zápolya János parancsot küldött Szeben városának, hogy akik Luther tanításait olvassák, azokat vessék börtönbe, javaikat foglalják le a kincstár részére. I. Ferdinánd hatósági intézkedéseket is életbe léptetett a veszedelmes, új gondolatok ellen. Magyarországon 1528. november 5-én megszületett cenzúraintézkedés: I. Ferdinánd király könyvvizsgálati hatóságot hozott létre, melynek tagjai: a bécsi püspök, a bécsi polgármester és még három tag. A cenzúra ekkor még csak vallási kérdésekre vonatkozik. Azonban az erdélyi rendek 1552-ben megtiltották a felekezeteknek, hogy egymást háborgassák, és 1557-ben a tordai országgyűlés törvényben határozta meg, hogy mindenki azt a hitet követheti, amelyiket akarja. Tehát már ekkor is volt, aki fellépett a cenzúra ellen.
Miksa király Prágából 1570. március 8-án rendeletet adott ki a hatóságoknak, hogy az "istentagadó" unitáriusok könyveiket mindenfelé terjesztik, s elvárja a hatóságoktól a szigorú eljárást. Ekkor Erdély többségében unitárius, ezért János Zsigmond 1571 januárjában törvénnyel biztosította az unitáriusok szabad vallásgyakorlását. 1572. február 25-én, a pozsonyi országgyűlésen kimondták, hogy az unitáriusokat könyveikkel együtt el kell égetni. Ennek ellenére Miksa király udvarában és Magyarországon terjedt az új magyar vallás. A király megtudta, hogy alsólendvai nyomdájukban unitárius könyveket nyomtatnak, ezért elrendelte, hogy a nyomdájuk minden egyes termékét küldjék be, előzetes cenzúrára a bécsi püspökhöz. Így jelent meg először a magyar sajtótörténetben az előzetes cenzúra fogalma.
A bécsi kormány 1580. május 10-én meghagyta a bécsi püspöknek, hogy ezentúl a magyar könyveket is cenzúrázza. II. Ferdinánd 1623. augusztus 7-én a cenzúra jogát a bécsi egyetemre bízta. A Bécsben való cenzúrázás nehézséget jelentett, ezért I. Lipót 1688. március 4-én Szentiványi Mártont (nagyszombati teológia tanárát) bízta meg személy szerint a cenzúrázással. A helytartótanács 1730-ban elrendelte, hogy a műveket előzetes vizsgálatra hozzá küldjék be.
A könyvcenzúra az 1730-as évekre már nemcsak vallási, hanem politikai ügy is lett. Mária Terézia trónra kerülésével új cenzúrai szabályok léptek életbe. Elrendelte, hogy az összes kéziratot, könyvet a kiadók költségén Bécsbe kell küldeni, s ha a bécsi cenzor valamely könyvet elítél, akkor azt Pozsonyban is el kell ítélni, és két püspöki tanácsos jelenlétében el kell égetni. II. József első intézkedése 1782. június 8-án az volt, hogy újjászervezze az egész könyvellenőrzést, az újságok csak felületesen vizsgálandók, a magyar lapok közölhették a francia forradalom eseményeit, kedvező színben feltüntetve. II. József felvilágosult racionalizmusa odáig terjedt, hogy a vallási cenzúrát teljesen kiadta a kezéből, és az 1790. XXVI. tc. szerint a protestánsok jogot kaptak arra, hogy vallásos könyveiket maguk cenzúrázzák. II. Lipót 1790. szeptember 13-án cenzúrarendeletben szabályozta, hogy mit kell eltiltani. Ez a rendelet 50 évig érvényben is maradt. 1793 áprilisában újabb királyi rendelet írta elő, hogy a birodalom határain ellenőrizni kell a postát, a személyeket, utasokat, hogy semmiféle külföldi mű ne kerüljön be a birodalomba. 1795. február 22-én a kancellár a bécsi Polizei-Zenzur-Hofstelle intézményét hozza létre a cenzúra központi irányítására. 1795. áprilisában eltiltották a lapokat a külföldi hírek közlésétől. 1801-től a magyar újságok egyáltalán nem jelenhettek meg, de még az országgyűlési tárgyalásokról sem tudósítsanak a lapok, míg a helytartótanács felül nem vizsgálja azokat.
A helytartótanács 1795. június 15-én elrendelte, hogy Kantot nem lehet iskolákban tanítani. 1796. május 6-án eltiltották a szabadkőműves könyveket. 1802. június 18-án II. Ferenc elrendelte, hogy Voltaire, Rousseau, Helvetius művei könyvtárakból nem adhatók ki, és könyvtárakban is csak megbízható emberek olvashatják. 1806-ban királyi rendelet tiltotta be a regények olvasását. 1808. szeptember 13-án a bécsi rendőrminiszter tiltotta be Fessler Ignác Aurél történetírónak Magyarország történetéről szóló munkáját.
Ez után a magyar kancellária cenzúrája Bécsből kapta az utasításokat. Majd 1840-ben Budán központi cenzúrahivatalt állítottak föl magyar követelésre.
Igen jelentős szerepe volt annak a kis könyvecskének, amely két kiadásban jelent meg, de egyik sem Magyarországon, s a szerző nevét is le kellett tagadni. A könyv címe a következő lett: "Sajtószabadságról nézetei egy Rabnak", amelynek első kiadását Lipcsében nyomták, 1844-ben, de a hatóság félrevezetéséért azt írták rá, hogy Párizsban jelent meg. A második kiadást Hamburgban nyomatták, melyen Londont jelölték meg (1846) a kiadás helyéül. Az író Táncsics Mihály volt, aki "egy Rab név mögött rejtőzött". A könyv jelmondata: ”Csak a tökéletes szabad sajtó elégítheti ki az emberi szabadságot.” A mű fő témája a cenzúra és a korlátozások kemény bírálata volt.
A XX. századra a nyugati országokban egyre inkább egyértelművé vált, hogy az ember véleménye, vallása és hite teljesen szubjektív és nem szabad befolyásolni. A kommunizmus és más diktatúrák kibontakozása teljességgel ellent mondott minden szólásszabadságnak. Az 1930-as években a cenzúra egy új formáját vette fel Európában, főleg olyan országokban, mint Németország, Olaszország, vagy Spanyolország. A II. világháború után a nyugati országokban a politikai cenzúra szinte jelentéktelen mértékben van jelen. Habár Angliában pl. egészen 1968-ig minden színdarab kéziratát a hivatalos cenzor, a királyi ház kamarása elé kellett bocsátani elbírálásra. Viszont az akkori Szovjetunióban és a hasonló, egypárt-rendszerű országokban a cenzúra extrém formát öltött a II. világháború után. Itt szinte mindenben korlátozások voltak: pontosan meg volt határozva, hogy mit szabad olvasni, mondani, tanítani stb.
Magyarországon 1948-tól egészen 1989-ig diktatórikus kommunista rezsim létezett. Magyarországon a diktatúra időszakában (egészen 1986-ig) nem létezett sajtótörvény. Állítólagos sajtószabadság volt. A kor politikusai azt állították, hogy Magyarországon nincsen cenzúra, ezért nagyon meglepetten fogadták, amikor az 1981-es magyar írószövetségi kongresszuson az egyik író a cenzúra bevezetését követelte, mondván, hogy akkor legalább világosak lesznek a határok, hogy miről szabad írni, és miről nem. Az 1980-as évek vége felé egyre inkább fokozódott az igény, hogy a valóságot a nép elé lehessen tárni. Ezt foglalta magában a Kádár-kor egyetlen sajtóról szóló törvénye 1986-ban. Azonban továbbra is voltak olyan tabu-témák, amelyekről mindenki tudta, hogy nem szabad még csak megemlíteni sem.
Amióta internethasználat van, azóta online cenzúra is működik. A mai világban is igaz az, hogy a teljes információt fel kell tárni, feltéve, hogy az nem sérti az ország érdekeit (persze az ország érdekeit mindig az adott ország irányítása határozza meg), vagy az ország lakosságának egy jelentős részét. Az állami szintű cenzúra azért leginkább az antidemokratikus, elnyomó rendszerek sajátossága. Az OpenNet Initiative az internetes cenzúra négy formáját különítette el:
-„technikai blokkolás” (IP-tartományok, weboldalak elérhetőségének korlátozása);
-„keresési találatok eltávolítása”, (ahol a tettestársak a keresőprogramok működtetői, akik megoldják, hogy bizonyos tartalmakra lehetetlenség legyen rátalálni.).
-„jogszabályra hivatkozás” (amikor a webhely üzemeltetőjét felszólítják az inkriminált tartalmak eltávolítására; egy adott jogszabályra hivatkozva),
-„öncenzúra” (a felhasználók - nem önszántukból ugyan – magukat korlátozzák).
Az állami cenzúra okai lehetnek politikaiak, szociálisak vagy nemzetbiztonságiak. Persze az okok és az eszközök is rengeteget változtak az évek során: 6-8 éve még azt láthattuk, hogy az állami felügyelet a legtöbb esetben oly módon valósult meg, hogy arra kötelezték a polgárokat, hogy államilag működtetett internetszolgáltatónál fizessenek elő. Egyes kormányok arra kényszerítették a felhasználókat, hogy regisztrálják magukat az állami hatóságoknál. Burmában például egy 1996-ban elfogadott törvény értelmében mindenkinek be kellett jelentenie, ha számítógépet vásárolt.
Kivételesen szigorú megoldások manapság:
-2001 júliusában a tálib vezetés betiltotta az internet használatát az afgán lakosok számára.
-Van olyan ország, ahol tilos a Google Earth, a YouTube vagy a Skype használata.
-Észak-Korea 2004-ben betiltotta a mobiltelefonok használatát.
-Iránban 2006-ban betiltották a szélessávú internetet.
-Kínában 11 év börtönre ítéltek egy kiber-ellenzékit.
-Az Egyesült Államokban az iraki megszállás kezdetén a Pentagon cenzúrája lecsapott nagyon sok olyan webhelyre, amely a „hivatalostól” eltérő módon kommentálta a háborús eseményeket.
-Szíriában pedig betiltották a Facebookot, mert tartottak a zsidó beszivárgásoktól.
Tehát, mint láthatjuk a demokrácia időszakában is virágzik a cenzúra. Hol kimondva, hol kimondatlanul, de kétségtelenül jelen van napjainkban is.
Linkjegyzék
- http://hu.wikipedia.org/wiki/Globaliz%C3%A1ci%C3%B3
- http://www.hetedhethatar.hu/master.html?http://www.hetedhethatar.hu/irasok/czupy20030516.htm
Felhasznált irodalomjegyzék
- Haraszti Miklós: A cenzúra esztétikája. Budapest, 1991. Magvető Könyvkiadó. p. 74-81
További irodalom
- Rostoványi Zsolt: Globalizáció és civilizáció(k). A „glokalizálódó” nemzetközi rendszer civilizációs kulturális elemzése, különös tekintettel az „iszlám versus Nyugat” szembenállásra (doktori értekezés, 2005.)
- Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca? In: Globalizáció. Mítosz vagy valóság? (Szerk. Kiss J. László és Urkuti György). Budapest, 1998.
- Wayne Ellwood: A globalizáció. Budapest, 2003. HVG Kiadói Rt.
