Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) által kiadott DSM-IV-TR (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders - Text Revision)kézikönyvben, amit a szakma használ, egyáltalán nincsen besorolva a gépfüggőség. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization) által kiadott Betegségek Nemzetközi Osztályozásában (International Classification of Diseases) sem szerepel. Ez arra mutat, hogy maga a fogalom még annyira új és vitatott, hogy nem került széles fokú elfogadásra a szakemberek közt.
A fogalom nem véletlenül vált ki heves vitákat a tudóstársadalomban. Ha elfogadjuk ugyanis létezését, akkor sok embert simán bele lehetne sorolni a függők közé. Hiszen a legtöbben mindennap több órán keresztül használjuk a számítógépet, nélkülözése pedig messzemenő hatással lenne munkánk hatékonyságára. A DSM következő kiadása, a DSM-V 2012-re várható.
Közben mindenesetre több szakember és szervezet előre eldöntötte, hogy igenis létezik a gépfüggőség, és kezelést kínál. Ilyen Dr. Maressa Hecht Orzack honlapja is. Ő úgy gondolja, hogy a kognitív viselkedésterápia jelenthet megoldást a problémára. Érdekes módon mindkét honlap régi, az egyiket 1995-ben, a másikat 1998-ban nyitották. Azóta kihalt volna az egész? Esetleg csak egy divathullám maradványaival találkoztunk? Dr. Kimberly Young is saját honlapján kínálja szolgáltatásait, Dr. Kenneth Woog szintúgy. Dr. Hilarie Cash és Jay Parker az Internet/Computer Addiction Services honlapján keresztül csapatukkal együtt hasonló szolgáltatást nyújtanak.
Több amerikai egyetemen foglalkoznak a gépfüggőséggel adott kurzuson belül. Így például a Stanford Egyetem és a Rider Egyetem, melynek honlapján egy jól felépített, áttekintő cikk található.
A nyugati lapok, mint például a BBC News, olykor tudósítanak arról, hogy Kínában netfüggőségkezelő centrumok nyílnak. Azonban ezeknek a központoknak (még?) nincsen saját honlapjuk, sőt, az anyaintézményeikről is nehéz információhoz jutni. Remélhetőleg az elkövetkező pár évben megváltozik a helyzet, és tisztábban fogunk látni az ügyben. Egyébként a kezelés módszertanában is mutatkoznak különbségek, pont a kínai központok azért is szerepeltek a sajtóban, mert ott rejtélyes körülmények közt haltak meg fiatalok.
Az elkövetkezendő pár év alatt remélhetőleg konszenzus születik a szakmában a gépfüggőséget illetőleg. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy hivatalos diagnózisként is megállapítható legyen, és kezelése széles körökben legitimálódjon.




