A neonomád, annak ellenére, hogy sokak számára még ismeretlen fogalom, napjaink gyorsan terjedő és igen nagy népszerűségnek örvendő jelensége a világ minden részén. Éppen ezért érdemes tisztában lenni a neonomádok kilétével, elnevezésük eredetével és hogy valójában hogyan jelentek meg és terjedtek el szerte a világon. Mivel életünk során nap mint nap összefuthatunk ilyen életformát követő emberekkel, nem árt, ha tudjuk, milyen egy tipikus neonomád. S ha valakinek kedve támad ilyen vagy ehhez hasonló életmódot követni, célszerű tisztában lennie a neonomádság előnyeivel és hátrányaival is. Mindemellett maguknak a neonomádoknak is fontos, hogy hasznos tanácsokat kapjanak, mire kell odafigyelniük zökkenőmentes munkavégzésük érdekében. Többek között ezen szempontok alapján szeretném bemutatni korunk egyik gyorsan terjedő, mégis sokaknak kevésbé ismert jelenségét.
Kik azok a neonomádok?
A neonomádság tekinthető egy munkamódszernek vagy akár egy életformának is, a neonomád pedig ezt a munkamódszert vagy életformát követő társadalmi csoport. Ezen társadalmi csoportot a munka iránt való erős elkötelezettség, illetve a függetlenség mint alapvető életfeltétel jellemzi. Ezek a neonomádság azon jellemvonásai, melyek miatt inkább életformának, mint munkamódszernek tekinthető e jelenség.
Bár elfogadása újfajta vezetői szemléletet igényel, kétségtelen, hogy a neonomád munkaforma a munkavállaló és a munkáltató cég érdekeinek egyaránt megfelelnek.
„Amit azonban le kell szögeznünk, hogy a neonomád, az otthon számítógéppel dolgozó embertől eltérően, jellemzően csoportban dolgozik. Persze nem feltétlenül munkatársakkal, hanem olyan társaival, akik ott vannak, amikor dolgozik.” [1]
A neonomádok az esetek többségében szellemi szabadfoglalkozású szakmák képviselői, akik munkájukat nem fix helyen, hanem többnyire kávézókban, éttermekben vagy egyéb, általában nyilvános helyen végzik laptop és wifis internetkapcsolat segítségével.
A neonomádságnak mint munkamódszernek nélkülözhetetlen feltétele a modern IKT eszközök megléte, azon belül a kommunikációs technológia legújabb vívmányai jelentik a neonomádok számára a legfontosabb munkaeszközöket. „A digitális nomád életforma a társadalom legkülönbözőbb részeiben elhelyezkedő embereket kapcsolhat össze.” [2] A nomádok főként fórumokon és blogokon saját közösségeket hoznak létre, és sok esetben kollegiálisabb viszonyt alakítanak ki egymással, mint a megrendelő cégek többi munkatársával.
A neonomád életformát követőket tulajdonképpen az IT-munkások olyan új generációjának tekinthetjük, „akik egy laptopot, drót nélküli internetkapcsolatot és egy kávézót irodává képesek változtatni.” [3]
Neonomádok eredete
„Nevüket a nomád Arab törzstől kölcsönözték, akik a sivatagban szabadon jártak-keltek.” [4] „A neonomádság amerikai sztori. Még az elnevezés is onnan származik. Arra utal, hogy a vándorok mindig új helyen ütnek tanyát. Ha gyorsabb netet, erősebb wifit, finomabb kávét találnak, veszik a laptopjukat, és oda vándorolnak. Az új munkastílus az információtechnika és az innováció fellegvárából, a Szilícium-völgyből indult. Amerikában sorra nyílnak a neonomádok kávézói, speciális számítógépes asztalokkal, teljes informatikai hátérrel, meggyőző kávé- és whisky-kínálattal.” [5]
Neonomádok kialakulása
„A 20. század végére a szellemi foglalkoztatottak aránya és ezen belül is főként az önálló szellemi munkát végzők aránya jelentősen megnőtt. Ezzel együtt elsősorban az internet és a mobil számítástechnikai eszközök terjedésének köszönhetően sok munkához a szükséges eszközök, kellékek mennyisége lecsökkent. Ennek következtében sok munkakör esetében az "iroda", mint egy fizikai hely szükségtelenné vált. Számos, főként kisebb cég, elsősorban költségcsökkentés miatt el is hagyta ezeket, és munkavállalói otthonról vagy kávézókból kezdtek dolgozni.” [6]
Milyen a tipikus neonomád?
A tipikus neonomád önálló szellemi munkát végez, amihez csak hordozható számítógépre és internetkapcsolattal ellátott helyiségre van szüksége. Ezt az életformát leggyakrabban a fejlesztők, egyszemélyes cégek vezetői, marketingesek és sales területen dolgozók űzik. A gyakorlatban, azonban a legtöbb neonomád valamilyen webes, vagy ahhoz kapcsolódó területen dolgozik.
Neonomádság előnyei
Szabadon megválasztható munkakörnyezet
A neonomád életmód számos pozitívummal bővelkedik. Talán az egyik legfontosabb, hogy az ember wifivel, mobilnettel és mobiltelefonnal már nincs a lélektelen munkahelyi irodákhoz kötve, hanem maga választhatja meg a számára inspiráló munkakörnyezetet. A neonomád, ugyanis nemcsak kávéházban, kertben, tengerparton, de bárhol, bármikor dolgozhat.
Csökkenő költségek
A mobil eszközök fejlődésével lehetőség nyílt arra, hogy bizonyos munkaterületeken az irodát mint fizikai munkahelyet megszüntessék. Rájöttek, hogy olcsóbb beülni egy kávézóba, mint irodát bérelni, így mentesülnek az adó és járulékok fizetésétől, nem kell titkárnőt, irodát fenntartani, karácsonyi partit szervezni, céges autót venni. Ennek köszönhetően általánosan megfigyelhető az irodai költségek csökkenése. Továbbá visszaestek az utazási költségek, és még az utazásra szánt időt is munkára lehet fordítani. Mindez pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben versenyelőnyt jelenthet a cégek számára. Jó szervezéssel nemcsak a termelés, hanem a cég eredményessége és hatékonysága is nőhet.
„A Figyelőn megjelent cikk szerint jobban tud kijönni a recesszióból az a cég, amelyik szabadon engedi dolgozni arra alkalmas beosztottjait, mert csökkentheti kiadásait és növeli termelékenységét.” [7]
Az ír Christopher Plockelman szerint „a nehéz gazdasági környezet a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy a vállalatok a leépítés, a teljesítmény visszaesése helyett a távmunkát választva költségcsökkentés mellett még növelni is tudják fordulatszámukat.” [8]
Növekvő kreativitás
A szabadabb életmód sok esetben növeli a kreativitást, a munka hatékonyságát, ami a cég és a dolgozó közös érdeke. Míg az irodában sok idő mehet el, a
kávéházban tényleg a munkára koncentrál a dolgozó.
„Az igazi nomádnak az országhatár fikció”
Mai globalizálódó világunkban fontos szempont, hogy a szakember bármikor elköltözhet akár a világ másik felére, vagy elutazhat szakmai kiállításra, konferenciára anélkül, hogy szabadságra menne vagy az adott céggel megszüntetné munkakapcsolatát. „Az igazi nomádnak az országhatár fikció” [9], hiszen dolgozhat egy hazai cégnek külföldről, vagy akár egy vidéki kis faluból is. Mindez, azonban a webes, az informatikai munkáknál valósítható meg egyelőre.
Az itt felsorolt előnyök pedig csak kis hányadát teszik ki a neonomád élet valamennyi pozitívumának, hiszen nem utolsó szempont az sem, hogy a neonomád maga oszthatja be idejét, valamint, hogy a megszokott irodai kollégák helyett naponta új arcok tűnnek fel, változatos alkalmi munkaközösségek jönnek létre, kiváló lehetőséget biztosítva az ismerkedésre tehetséges, kreatív és érdekes emberekkel. Továbbá előnyt jelent az is, hogy az emberek a weben könnyebben elérhetők, ahol baráti társaságok alakulnak, így ha történik valami, egy ismerőstől biztosan azonnal értesülhet a neonomád a legfrissebb információkról.
„A neonomád jellegű flexibilis munkavégzés előnyeit egyes nagy cégek is kezdik felismerni. A vezetők belátják: alkalmazkodni kell, ha lépést akarnak tartani a modern kor munkaerő-igényével. Nem kell mindenkinek egyszerre, egy időben bent ücsörögnie, hanem otthon is dolgozhat. Olyan váltás ez, mint amikor áttértünk a vezetékes telefonról a mobilra. Az internettel és a laptoppal az irodai röghöz kötés megszűnt.” [10]
„A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szerint aki figyelmen kívül hagyja a távmunkát, az nemcsak lemond a hatékonyság növeléséről, de egyenesen hátrányba kerül a globális piacon. Sok munkaadó tartja nehezen kontrollálhatónak, ellenőrizhetőnek ezt a munkaformát, de ez csak az ismeretek hiányából és régi előítéletekből fakad.” [11]
Neonomádság hátrányai
A fent leírtak alapján nem fér kétség ahhoz, hogy a neonomád létforma nagyon sok előnnyel kecsegtet, hiszen nagyobb szabadságot biztosít a munkavállalónak, ugyanakkor kisebb költséget jelent a munkáltatónak. Azonban nem feledkezhetünk meg e jelenséggel járó hátrányokról sem.
A munkáltató nehezebben ellenőriz
Sokszor gondot jelent a munkaadónak, hogy neonomád alkalmazottját nem tudja felügyelni, ellenőrizni, valóban dolgozik-e. Ez azonban nem feltétlenül probléma, hiszen kutatások bizonyítják, hogy sokkal hatékonyabb munkaerőt képviselnek azok a dolgozók, akik mentesülnek az állandó felettesi kontroll alól. Ezen alternatív foglalkoztatás működéséhez viszont szükség van a vezetői szemlélet megváltoztatására. Fontos hogy a hagyományos alá-fölé rendelt kapcsolat helyett a vezetők egyenrangú partnerkapcsolatot építsenek ki alkalmazottaikkal.
Adatbiztonság kérdése
Az adatbiztonsággal kapcsolatban több komoly kockázat is felmerülhet. Gondot jelenthet például, hogy az összes munkával kapcsolatos anyag egyetlen gépen van. Így mivel a neonomád nem a hagyományos irodai rendszereknél dolgozik, ahol számtalan biztosíték, szerver és miegymás gondoskodik az adatbiztonságról, még nagyobb jelentősége van annak, hogy jó viszonyt alakítson ki a technika ördögével. Továbbá bárki ellophatja a távmunkás adatait, mivel nem a biztonságos vállalati környezetben, hanem a „dzsungelben” dolgozik. A legalapvetőbb hiba a megosztások nyitva hagyása. Fontos tehát, hogy nyilvános helyen mindenképp függesszük fel a megosztást, de az írásjogot minden esetben le kell tiltani. Emellett célszerű letiltani a bluetooth felfedezhetőségét, felhúzni egy tűzfalat és letölteni a biztonsági frissítéseket. Valamennyi adatvédelmi probléma orvoslására számos ingyenes és profi, fizetős megoldás létezik, így amennyiben a neonomád kellő figyelmet fordít ezen veszélyekre, meg tudja óvni adatait. Fontos, hogy egy neonomád mindig naprakész legyen a biztonsági kérdésekben.
Saját értékeink biztonsága
Számítógépes adataink védelme mellett munkaeszközeinkről és egyéb értékeinkről is gondoskodnunk kell. Ugyanakkor az élethalálharc a helyekért folyamatos. Mindezek az akadályok időnként arra ösztönzik a neonomádot, hogy maradjon inkább otthon és dolgozzon onnét. Ez pedig további problémákat vethet fel. Például elkényelmesedéshez vezethet és elúszhat az egyén egész napja az otthoni lébecolással vagy éppenséggel túlzásba viheti a munkát és sokkal többet dolgozik az egészségesnél.
Szociális kapcsolatok hiánya
Amikor neonomádságról beszélünk, valójában magányos életmódra kell gondolnunk, hiszen „a legnagyobb fizikai szabadság mellett sem garantálja semmi, hogy a nomád valós interakciók részese legyen.” [12] Márpedig a kreativitást serkentő külső ingerekre, friss impulzusokra mindenkinek szüksége van, ha valóban hatékonyan szeretnénk végezni munkánkat. Ezért szakértők állítása szerint nem érdemes minden kapcsolatot megszakítani az irodával, mivel az élő kommunikációt semmi sem helyettesítheti. Erre a részmunkaidős neonomádság jelent megoldást, amikor a hét néhány napján a független „munkamódot” az irodai munkával váltjuk fel.
Kollégák az irodából - szemben a neonomádokkal
Problémát okozhat az is, hogy a bentről dolgozó kollégáknak frusztráló lehet, ha valaki kávézókból végzi munkáját. Szakértők szerint „amennyiben a vezetőtől nem kap támogatást, megerősítést a neonomád, akkor nem lehet sikeres hosszútávon a rendszer” [13], ugyanis feszültséget gerjeszthet ez a különbségtétel. Azonban ha a munkáltató mindkét fél számára biztosítja a szabad munkavégzés lehetőségét, vagyis „ha a bentről dolgozó azt látja, hogy megfelelő munkavégzés mellett ő is a vonzóbb távmunkát választhatja, akkor jobban fog koncentrálni, ami megint csak jó a munkaadónak. Aki meg alkatilag nem képes a kinti munkára, az úgyis a bejárást választja majd.” [14]
Túlhajszolás
Jellemző hozzáállás a neonomádok körében, hogy ne érhesse a lógás vádja, sokkal többet dolgozik, mint bentről tenné. Ez pedig gyakran túlterheléshez, önkizsákmányoláshoz vezethet. A neonomádok tehát sokkal inkább hajlamosak túlterhelni magukat, mint kötött munkaidőben, állandó felügyelet alatt dolgozó társaik.
Neonomádok Magyarországon
A neonomád életstílus világszerte gyorsan terjed, ma már egy kávézóban az internet, a wifi, a hotspot vagy a bluetooth alapkövetelménynek számít. Ugyanakkor manapság a technológia is lehetővé teszi a neonomád életmód megvalósítását. Napjainkban szinte mindenkinek van mobilja, laptopja és mobilinternet-csatlakozása is, melyek nélkülözhetetlenek a neonomád munkájában.
Neonomád elterjedése külföldön
„A mobil munkavégzés külföldön elterjedtebb, mint Magyarországon. A 27 európai uniós tagországban a munkavállalóknak közel ötöde keresi így a pénzét. Egy 2002-es brit felmérés szerint a szigetországban a mobil munkavégzők aránya 7,6 százalék, a növekedés 1997 és 2002 között csaknem 38 százalék volt. Főleg a szolgáltatási szektorban és bizonyos kategóriákban elterjedt. A legtöbben knowledge workerek, azaz tudásmunkások, akik az egyéni és a kollektív munkavégzési formákat kombinálják.” [15]
Neonomádok kialakulása Magyarországon
„A technológiai feltételek ugrásszerű fejlődése, a munkavállalók egy részének növekvő igénye az önállóságra, a globalizáció és az irodák fenntartási költségeinek növekedése mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy lassan hazánkban is teret nyerjen egy új munkamódszer vagy talán inkább életforma, és megjelenjenek az első neonomád dolgozók.” [16]
A neonomádok terjedésének mértéke itthon nem egyértelműen meghatározható. Ennek egyik fő oka, hogy nem folynak szisztematikus kutatások e témában. Maga a munkamódszer két-három éve indult hazánkban, s egyesek szerint azóta rohamtempóban terjed; 2002-ben még csak minden ötvenedik, 2008-ban már minden huszadik dolgozó végezte távolról feladatait. A hazai mobil munkavégzés aránya így már négy-öt százaléknyi lehet, s szakértők szerint ez az arány folyamatosan emelkedik.
E munkamódszer terjedésével, ugyanakkor jelentősen átalakul a munkahelyi szervezetek működési módja. „A nyolcórás, asztal melletti műszak helyett csak az eredmény számít.” [17] Hazánkban, azonban van egy ősi beidegződés, miszerint ha valaki nem ücsörög az irodában, az lóg. Ez a szemlélet nagy mértékben megakasztja a neonomádság terjedését, hiszen a munkaadó nem biztos hogy elegendő teret enged annak, hogy alkalmazottja önálló legyen és szabadon hozzon döntéseket. „Az eredménycentrikus vezető nem foglalkozik azzal, hogy a munkavállaló otthon, munkahelyen, kávéházban, pályaudvaron dolgozik.” [18]
„A megbízhatóság, a megbeszéltek pontos betartása, az önmagunkkal szemben tanúsított könyörtelenség a neonomád lét alapja.” [19] Mindezek ellenére a nagyvállalatok többsége idegenkedik a „kinti” munkavégzéstől, méghozzá azért, mert túlságosan bevésődtek a „régi definíciók”, vagyis a munka az munka, melyet a munkahelyről szokás végezni. Ezen beidegződések megcáfolására a neonomádoknak folyamatosan be kell bizonyítaniuk, hogy a kinti, független munkakörnyezetben hatékonyabb munkaerőt tud képviselni és ha nem a szokott menetrendben, hanem több darabra bontva dolgozik, akkor valóban dolgozik, teljes tudatával a munkájára koncentrál, nem pedig lebzsel.
Pozitív példa a Pannonnál
A külföldön már bevált rendszer hazai terjedését bizonyítja a Pannon példája is, itt ugyanis részben már a neonomád szemlélet uralkodik. A Pannon GSM sajtó- és információs igazgatója szerint „a telekommunikáció gyors reagálást, információáramlást igényel, ami gyökeresen ellentmond a nyolc órát ülök az asztalomnál típusú munkának. Ha valaki nem a reggeli csúcsban akar bejönni, és nem is szükséges, elég, ha kilenckor bekapcsolja a gépét, és attól kezdve elérhető. Ha egy anyukának háromra az óvodába kell mennie, elég, ha este bepótolja a munkát.” [20]
Ezen példa ellenére nem jellemzőek az óriási átállások. A legtöbb hazai cég, kevéssé látja a neonomádság előnyeit, így nem is érdeklődnek a távmunka iránt. A legtöbb vállalat még mindig az irodai munkavégzést részesíti előnyben, legfeljebb a munkaidőn kívüli munkát engedélyezi távolról. Továbbá nem is látszik, hogy munkaadói oldalról növekednének az igények.
Ugyan az egyének megnövekedett munkavégzése egyértelműen érzékelhető a neonomádoknál (mennyiben arra odafigyelnek a munkaadók), „igazi megtakarítás csak akkor érhető el, ha vállalati szinten vezetik be a távmunkát.” [21] Ilyenkor már csökkenteni lehet az iroda méretét és az egy dolgozóra jutó rezsiköltséget is.
Neonomádság megoszlása a nemek között
Míg Európában a nemek között e tekintetben nincs különbség, nálunk e munkamódszer elsősorban a 25 és 40 közötti férfiakra jellemző. Ezen különbséget azzal magyarázzák, hogy a nők a stabil, kiszámítható helyzeteket kedvelik jobban. A kávéházi életforma és a macsós informatikusi munka nem áll hozzájuk annyira közel.
Neonomád kávézók Budapesten
A mobiltelefon elhozta a mozgás szabadságát, az internet és a laptop, pedig a jövő munkahelyét teszi rugalmasabbá. „Megszűnhet az irodai röghözkötöttség, a kilenctől hatig tartó munkaidő, melynek köszönhetően egyre többen válhatnak neonomádokká.” [22] E kultúra főhadiszállásai pedig a különböző kávézók, hiszen a neonomádoknak sem tesz jót a teljes egyedüllét, társaságra nekik is szükségük van. „Neonomádnak lenni annyit tesz, mint ismerni a tényleg jó wifikapcsolattal rendelkező helyeket.” [23] Ma már itthon is nagy a választéka a kifejezetten neonomád kávézóknak, törzshelyeknek. A továbbiakban néhány ismertebb helyet mutatok be az igen széles repertoárból.
A Múzeum körúton található kávézót a neonomádok mekkájaként emlegetik. A helyiség nagy előnye, hogy olcsók a muffinok és a szendvicsek. A rendeléshez járó wifijeggyel másfél óráig lehet használni a CCC hotspotját. A hely nagy hátránya, hogy az internet gyorsasága kiszámíthatatlan. Éppen ezért nem ajánlják munkavégzésre.
A hely elsősorban ízletes hamburgerei és redkívül barátságos kiszolgálása miatt kedvelt a neonomádok körében. A névadó Marika néni személyesen készíti el az összes hamburgert, közben mindenkihez van egy kedves szava. Sokak szerint, ha a neonomád megéhezik, célszerű itt elfogyasztania ebédjét, ha tényleg jól akar lakni.
Gloria Jean’s
A Hősök terén található kávézó rendkívüli kilátással, jó wifikapcsolattal, széles tea, kávé és süti választékkal szolgál az oda ltogatóknak. Azonban mindezért borsos árat kell fizetniük a vendégeknek.Abszint Kávézó és Étterem
Az Oktogon közelében lévő kávézó három azonos funkciójú térből áll: a kávézó földszinti területe, egy kisebb galéria és egy terasz. A kávé erős és finom, az árak elfogadhatóak, a wifi stabil és gyors, a hozzáférés pedig ingyenes.
Claro Bisztró
Ez a hangulatos és barátságos hely itthon az elsők között üzemelt be wifit, ami ráadásul a kezdetektől ingyenesen használható. Dél és 2 óra között, valamint este 8 és 10 óra között kikapcsolják a wifit. A helynél pozitívum, hogy a konnektorok száma és elérhetősége kiválóan megfelel az igényeknek, így nem jelent gondot munka szempontjából, ha lemerül a laptop aksija.
A kávézók mellett két helyet emelnék ki, melyek új lendületet adnak a neonomádság hazai terjedésének, nagyban segítve a nomád dolgozók munkáját. Ezek az úgynevezett városi közösmunkahelyek, co-working irodák, melyek helyet biztosítanak azon dolgozóknak, akik fix irodával nem rendelkeznek, időnként mégis szükségük van az irodai környezetre egy-egy fontos találkozó, tárgyalás megrendezése céljából.
A Colabs Budapest szívében, közel a Duna-parthoz egy erkéllyel és gyönyörű kilátással bíró 120 négyzetméteres lakásban található. Eszközként asztalt, széket, nyomtatót, szkennert, internetet (20/2 Mbps), tárgyalót projektorral és whiteboarddal, pihenősarkot szakkönyvekkel és Wifi-vel, valamint mindennel felszerelt konyhát biztosít.
„A Colabs egy nonprofit alapon működő közösségi munkatér, mely kombinálja az otthon, a kávézó és az iroda előnyeit, új lehetőségeket kínál a nem helyhez kötött, szellemi munkát végző szabadúszók, távmunkában foglalkoztatottak és vállalkozók számára. Ez azt jelenti, hogy a Colabs nem csak egy irodabérlési lehetőség, hanem az alábbi értékek által meghatározott közösség.” [24]
Loffice
Az évezred kreatív munkahelyeként tartják számon, mely egy alternatív munkastílust hirdető iroda. A többszintes hely a netkávézók és a clean desk irodák közös metszetébe pozicionálja magát. A Zeneakadémia egykori nyomdájában kialakított, háromszintes komplexum bárki előtt nyitva áll. Lehet kávézni, ebédelni, emellett lehetőséget biztosít a kötetlen, kreatív és könnyed munkavégzésre is. Itt egy óra 700, nyolc óra, vagyis egy munkanap 5000 forintba kerül, s emellett további kedvezményeket is ajánlanak.
További neonomád helyek megtekintéséhez a Neonomád térképen keresgélhetsz.
Hasznos tanácsok neonomádoknak
Társuljunk!
Neonomádként nap mint nap különböző kávézókban, parkokban vagy más közösségi helyeken végezzük munkánkat, ahol sok ember megfordul, így fokozottan figyelnünk kell holmijainkra, értékeinkre. Senki nem hagyja szívesen őrizetlenül dolgait, mint például a notebookját. Ilyen esetekben a legjobb megoldás, ha összeismerkedünk más neonomádokkal, akik távollétünkben vigyáznak gépünkre, jegyzeteinkre, táskánkra. „A neonomád közösség éppen olyan, mint minden más szubkultúra: összetartó.” [25]
Zavaró körülmények
Egy neonomád munkáját -mivel kinn a való életben, távol a munkahelyek nyugodt, zárt környezetétől végzi- számos külső körülmény zavarhatja meg:
- Problémát jelenthet, ha kevés vagy helyünktől csak messze található konnektor; ilyen esetben célszerű másik helyet keresni.
- Munkánk megkezdése előtt mindenképp teszteljük a wifi minőségét, hogy valóban stabil és megfelelő-e a sávszélesség.
- „Munkahelyünk” megválasztásakor ügyeljünk arra, hogy nyugodt, csendes helyszín legyen, ahol elsősorban hozzánk hasonló neonomádok végzik munkályukat.
Fő a változatosság
A neonomás életmód egyik nagy előnye, hogy magunk választhatjuk meg a helyszínt, ahol dolgozni szeretnénk. Így ne essünk abba a hibába, hogy mindig ugyanott végezzük munkánkat, mintha munkahelyünkre járnánk. „Szóval váltogassuk a helyeket. Végülis ez az egészben a legjobb: hogy megtehetjük.” [26]




