Egy napjainkban igen sokat használt technológia a p2p, vagyis a peer-to-peer. A lényege, hogy az informatika hálózat végpontjai egymással kommunikálnak, kitüntetett csomópont nélkül. A p2p fogalom két eltérő fogalomkört takar. Az egyik, a számítógépek egyenrangú technológia szintű kapcsolódási módja egy helyi hálózaton, a másik, valamilyen célból közvetlenül kapcsolódó szoftver megoldások működési elve. Ezen az elven működnek a fájlcserélő rendszerek is. Ma már szinte mindenki használja ezt a technológiát, mivel egyszerűbb és olcsóbb a zenéket és a filmeket internetről letölteni, mint megvásárolni. A kérdés csak az, hogy mindez mennyire legális.
A p2p alkalmazási területei
A p2p egyik legfőbb alkalmazási területe a fájlcserélő rendszerek. Ilyen volt a Gnutella, illetve a DC++, vagy a Kazaa. Ezután kezdték el használni a BitTorrentet. Ezután a hálózati forgalom 60%-át a fájlcserélő rendszerek adták.
A másik fontos alkalmazási területe a telefonprogramok. Ilyen például a Skype. Ezek az olcsó infrastruktúrát kihasználják, hogy olcsón szolgáltassanak telefonkapcsolatot. Ez miatt nem kell jelentős tőke ahhoz, amely korábban nagyon sok pénzbe került.
A Skype fejlesztése során felismerték a p2p-ben lévő egyéb lehetőségeket és elindították az egyik internetes televíziós szolgáltatást Joost néven.
Mostanában is kutatások folynak arról, hogyan is lehet még felhasználni a p2p technológiát. A többszereplős online játékokat is erre a technológiára alapozzák. Az egy szerveren lévő játékosok száma korlátozva van. Ha bővíteni akarják a játékosok számát, nagyon sok pénzbe kerület. A p2p megközelítéssel tervezett MMO játékoknál már korlátlan számú játékos játszhat egyszerre.
A fájlmegosztás története
Miután már beszéltünk arról, hogy mi is az a p2p, a következő kérdés, amit feltehetünk, hogy hogyan is jött létre? Kik voltak azok, akik ezen a technológián dolgoztak?
A fájlmegosztás körülbelül egyidős a webbel, ami a kutatók információ megosztását szolgálta. Ez egy egyszerű szerver-kliens volt. A kilencvenes évek közepén az internet egyre több háztartásban megjelent. Ennek az volt a következménye, hogy egyre több szerver jelent meg, amiken már nemcsak kutatási célú információ volt megtalálható, hanem a hétköznapi felhasználókat érdeklő témák is.
A technológia fejlődött, az internet gyorsult és lehetőség volt nem szöveges adatok tárolására is. Először képeket tároltak, majd megjelent az mp3 formátum és az egyéb hangformátumok is. Több ezer mp3-as oldal jelent meg. Egy oldalon néhány ezer zeneszám volt. Egy felhasználónak több napig kellett keresgélnie, amíg megtalált egy albumot.
1999-ben Shawn Fanning kialakította a Napstert, ami az üzenetküldő rendszerek alapján működött. A program használata nem volt bonyolult, csak meg kellett adni a kliensnek, hogy melyik fájlokat akarjuk megosztani. Ezután a program csatlakozott a szerverhez és közzétette a listát. Ha valamit le akartunk tölteni, csak be kellett írni a nevét és a program megkereste az összes listán. Ebből kiválaszthattuk, mit is akarunk letölteni. Ha kiléptünk a programból, mielőtt befejezte a letöltést, később újra kellett indtanunk.
A Napster egyébként Shawn nicnkeve volt. Egy kockás füzetbe rajzolta a logót. A programozó harminc ismerősének adta oda a szoftvert és mondta, hogy ne adják oda senkinek, csak teszteljék. Ez nem így lett. Néhány napon belül 15 ezer lett a Napster használóinak száma. Hónapokon belül több millióan töltögettek a szoftverrel. Shawn nemsokára egy cégat alapított San Mateo-ban Napster néven. A Record Industry Association of America eljárást indított a Napster ellen szerzői jogok megsértése miatt jogosan.
2000-ben megjelent a Gnutella. Ezt a Nullsoft készítette, aki a Winampot is. Justin Frankel volt a programozó. A program a hozzá hasonló alkalmazásokat keresi meg a hálózaton. Ha talál egyet, akkor ezt felteszi a listájára, majd megosztja a másik géppel. Ez a program kezdte el használni a többszálúságot. A letöltés sebessége nőtt.
2001-ben és 2002-ben sok hasonló program jelent meg, mert a legtöbb programozó fájlmegosztó rendszereket írt. A Gnutellát a mai napig is fejlesztik. Az említett programokból csak a Gnutella maradt meg a sok fejlesztésnek és bővítésnek kösznhetően.
Újdonságot tudott mutatni például a KaZaA kliens és a Fasttrack hálózat. Ezeken már nemcsak zenéket, hanem már videókat és programokat is meg tudtak osztani.
Jogos-e a fájlcserélés?
Az első probléma a Napsterrel kezdődött 2000-ben. A Metallica együttes megtalálta azt az albumukat, ami még nem jelent meg. Az együttes beperelte a Napstert, kártérítést követelt és követelte, hogy aki letöltötte az albumukat, azokat tiltsák le a Napsterről. Azt mondták, hogy ez nem az eredeti zeneszám, hanem egy olyan verzió, amelynek nem jó a minősége, ami rontja az együttesről kialakult képet. Sokan azt mondták, hogy egy kazettamásolás tette híressé az együttest.Madonnának is megjelent egy olyan albuma a KaaZa hálózatán, amit akkor még nem adott ki. Később hamis mp3-akat helyezett el a hálózaton.
A jog védői egyre inkább figyelték az ehhez hasonló eseményeket. Ezt a Torrentspy esete is mutatja. Az üzemeltető úgy érvelt, hogy nem tett fel illegális fájlokat a honlapjára és hogy amit az oldal használói csinálnak az nem az ő dolga. Az oldal bezárt ez miatt.
A bíró elmondta, hogy a Torrentspy üzemeltetői részt vettek a jogsértő fájlok terjesztésében és a fájlok átnevezésével segítették a felhasználókat és letörölték a torrentezők IP címeit tartalmazó adatbázist. A Torrentspy ügyvédje a döntést igazságtalannak nevezte és kijelentette, hogy a Torrentspy nem akadályozza az igazságszolgáltatást, csak a személyiségi jogokat védte. A döntés hatással lehet az ezutáni ügyekre is.
A PirateBay oldal tulajdonosait börtönnel fenyegették az USA-ban, az isoHunt azonban visszavágott. Azzal védekeztek, hogy ők csak keresőmotorok és semmilyen illegális tartalmat nem tárolnak. Elmondták, hogy arról nem tehetnek, hogy olyan tartalmakat is lehet rajtuk keresni, amelyek szerzői jogokat sértenek. Ha őket megbüntetik, akkor büntessék meg a Google-t, a Yahoo-t és az összes keresőt.
Az IFPI, a zeneipar nemzetközi szövetsége üdvözli az olyan bírósági döntéseket, amelyek szerint az internet szolgáltatók feladata a fájlcserélés megakadályozása.
Melyik a legjobb fájlcserélő?
Ha fájlokat akarunk cserélni, először is ki kell választanunk egy megfelelő fájlcserélő programot. Nagyon sok jó program van, de köztük olyan is, amelynek bonyolult a kezelése, illetve nem támogatja minden internet szolgáltató. Ezért összehasonlítottak néhány ismertebb programot, hogy ki tudjuk választani a számunkra megfelelőt.
Ez egy ingyenes program és teljesen kompatibilis a fájlcserélő oldalakkal. Gyorsan lehet vele fájlokat letölteni és könnyű a kezelése. Egyszerre több .torent kiterjesztésű fájlt is tölthetünk vele. Ha a program letöltötte az egyik fájlt, automatikusan el tudja indítani a másik letöltést is és bármikor folytatni is tudja, ha közben kikapcsoljuk a gépünket. Lehetőségünk van korlátozni a fel- és letöltés sebességét is, amennyiben erre szükségünk van. A szoftver telepítése után nagyon kevés opciót kell megadni és a kezelése is egyszerű, mivel magyar nyelvű.
Az eDonkey 2000 egy peer-to-peer fájlcserélő program, amellyel több százezer ember megosztott fájljait tölthetjük le ingyenesen. Az eDonkey felhasználók leginkább nagy fájlokat osztanak meg, úgy mint CD image-k (ISO-k), videók, játékok és egyéb számítógépes programok.
Ez egy teljesen ingyenes program, amivel több millió emberrel oszthatjuk meg a fájljainkat, vagy beszélgethetünk a hálózaton levőkkel. Ez az egyik legnépszerűbb peer-to peer alkalmazás. További jellemzője a gyors adatátvitel. Az új verziója az eDonkey alapján készült. Az eDonkey hálózatát használja. Az előnye az eDonkey-hez képest, hogy a hibás lejövő adatokat nem kell teljesen újra letölteni. Ha kikapcsoljuk a gépet, a letöltést tovább tudjuk folytatni.
A BitTorrent szoftver technológiájára épülő program, mely gyorsabb letöltést tesz lehetővé, az automatikus sávszélességmenedzselési megoldásának kösznhetően. A uTorrent tulajdonképpen ugyan az, mint a BitTorrent. Újítás például a letöltőszerverekkel történő alternatív kommunikáció, amellyel kijátszható az egyes internetszolgáltatók általalkalmazott bittorrent-szűrés és a kevesebb erőforrás.
Egy gyors letöltésvezérlő program, amelynek segítségével gyorsan csatlakozhatunk, majd letölthetünk különböző videókat, zenéket vagy játékokat. A program 20 nyelvet tud és több, mint 70 millió ember használja. A program ingyenes. A felhasználók saját torrenteket tudnak létrehozni és RSS-t is tudnak olvasni a szoftverrel. A 6.1-es verzió BitTorrent DNA-val rendelkezik, amely segít a letöltéseket több szálon megtalálni, cserébe a letöltések megosztásáért.
Egy könnyen kezelhető, gyors és ingyenes fájlcserélő program, amely fel tud csatlakozni a Gnutellára és a Limeware hálózataira is. Segítségével videókat, zenéket vagy játékokat tölthetünk le. A letöltést van lehetőségünk később is folytatni. A program nem tartalmaz sem reklámot, sem kémmodult, továbbá könnyű kezelni és iTunes, illetve iPod integrációval van ellátva.
A DC++
A DC++ eredeti neve a Direct Connect. Ez az egyik legnépszerűbb ingyenes fájlmegosztó program. Ahhoz, hogy böngészni tudjunk a fájlok között, hubokra kell kapcsolódnunk. A hubot nem csak letöltésre használhatjuk, hanem cseveghetünk is rajta. Aki fájlokat akar letölteni, annak fel is kell töltenie.
A RapGet
A RapGet a RAPidshareGet rövidítése. Ez egy könnyen kezelhető letöltés vezérlő, amelynek segítségével különböző fájlmegosztó oldalakról tölthetünk le különböző fájlokat. Tölthetünk le zenéket, filmeket, játékokat, illetve programokat is. A program csatlakozni tud a rapidshare.de, megaupload.com, illetve a slil.ru oldalakhoz is. 65 ingyenes fájlletöltő oldalt tud kezelni és több, mint 46 nyelvet támogat.
Az iMesh
Sokak szerint a legjobb fájlmegosztó program. Tölthetünk le vele zenéket, videókat, játékokat, fotókat, illetve dokumentumokat is. A program keresőmotorja hatékony. Jellemzői a gyors letöltési sebesség, zene és filmlejátszó, zeneszám illetve teljes album letöltés. A gyors letöltési sebességet annak köszönheti, hogy egy fájlt több felhasználótól is lehet letölteni. A használatánál hirdetésekkel is találkozunk, de ezeket ki lehet kapcsolni. A program spyware és adware mentes. Az új verzióban CD-re is kiírhatjuk a fájljainkat. A telepítéskor regisztráció szükséges.
Ez is egy ingyenes program. Segítéségével a Gnutella és a Zultrax hálózatára tudunk kapcsolódni. A keresője nagyon hatékony. A kezelése nagyon egyszerű. Egyszerre több fájlt is lehet vele tölteni.
Hogyan lehet még fájlokat letölteni?
Ha fájlokat akarunk letölteni, a legegyszerűbb megoldás az, ha számítógépen töltjük le őket. Ennek megvannak az előnyei, mint például a gyors letöltési sebesség és a kényelmes felhasználói felület. További előnye a számítógépnek, hogy a letöltés után a fájlokat pendrive-ra menthetjük, vagy lemezre írhatjuk.
A technika fejlődésével megjelentek az újabb technológiájú mobiltelefonok, amikkel már szintén tudunk fájlokat cserélni. Ez akkor lehet jó, ha nincs nálunk számítógép, például utazáskor. Ha meguntuk a régi zeneszámokat, egyszerűen tölthetünk le újakat a mobiltelefonunkkal. Persze ennek is megvannak a feltételei. Ilyen például a hardver, a számítási kapacitás, a háttértár, az internetkapcsolat, a mobilhálózat, vagy a szoftverplatform. Ezektől függ, hogy fájlokat tudjunk cserélni és hogy ez milyen sebességgel történjen. További fontos követelmény lehet az aksi kapacitása is. A kapacitás azért fontos, hogy ne merüljön le a telefon fájlcserélés közben.
Fájlcserélő hálózat
Miután rákapcsolódtunk a hálózatra keresés a megosztott tartalmak között
Fájlok megosztása
Fájlok letöltése
Nincs központi adminisztráció
Symella: Gnutella kliens Symbianra
Első mobil P2P fájlcserélő alkalmazás
Tervezési alapelvek:
Gyorsaságban felvegye a versenyt a PC-s alkalmazásokkal
A letöltés kiemelt fontosságú: támogassa a fájlok szimultán, több szálon történő átvitelét.
Felépítése moduláris, könnyen bővíthető legyen
Megvalósítása Symbian OS-re
Nyílt forráskód
Elosztott fájlcserélő protokoll
Eredetileg nagymérető adatokhoz
Keresést nem támogatja
A fájlok kis darabokban kerülnek elküldésre
Miközben az egy felhasználó letölt egy fájlt, a már letöltött darabokat feltölti másoknak
Első BitTorrent kliens mobiltelefonokra
BitTorrent megvalósítás Symbian OS-re
Párhuzamosan több torrent letöltése és megosztása, saját tracker a telefonon
Eddig több mint 20000 letöltés
Ingyenes, nyílt forráskód (GNU GPL)
Első Java ME-alapú BitTorrent kliens, általános mobilkészülékekre
Funkcionalitása megegyezik a SymTorrenttel
Némileg gyengébb teljesítmény
BitTorrent kliens lokális kooperációval
SymTorrent-re épül
A lokális klaszteren belüli peerek együttmőködnek a gyorsabb és energiahatékonyabb letöltésért
Támogatott hálózati interfészek:
Nagy hatótávolságú: mobil (GPRS, EDGE, HSPA), WLAN
Kis hatótávolságú : Bluetooth, WLAN
Cél: ha adatátvitel történik, akkor az az elérhető legnagyobb sebességen történjen
Köztes időkben a rádió kikapcsolható
BitTorrent-re épülő energiahatékony protokoll
A mobil peerek időpontokat egyeztetnek a többi „fix” peer-el, hogy mikor történjen az átvitel
Hosszabb letöltési idő, de kisebb energiafogyasztás
Egy nagyon fontos fájlcserélő program, amit eddig nem említettünk meg a BearShare. Ezzel csak zenéket tölthetünk le, illetve videókat nézhetünk. Főleg akkor hasznos, ha nem teljes albumokat akarunk vele letölteni, csak külön zeneszámokat. Bár tartalmaz album szerinti keresést is, de az albumban lévő számokat külön kell letölteni. Kereshetünk benne cím vagy előadó szerint is. Egyszerű telepítője van, de a telepítés után regisztrálnunk kell magunkat. A program nyelve angol, ami kicsit megnehezítheti a használatát.
A BearShare többek között egy közösségi oldalként is működik, ahol megcsinálhatjuk a saját profilunkat, képeket és videókat tölthetünk fel, illetve ismerősöket keresgélhetünk rajta. Ezen kívül üzeneteket is küldhetünk egymásnak. A program rendelkezik egy instant messengerrel is. Bár ez annyira nem fontos, ha mi csak fájlokat szeretnénk letölteni.
A regisztráció során elég csak a felhasználói nevet és a jelszót, illetve még néhány fontos adatot megadni. A program kezelőfelülete egyszerű. Könyvtárakba rendezhetjük vele a gépünkön található zenéket, illetve konkrét zeneszámokra kereshetünk interneten, de böngészhetünk is a legújabb számok és klipek között. A program egy equalizert is tartalmaz. Tulajdonképpen a BearShare-t egy zenelejátszó programként is használhatjuk.
További előnye a gyors letöltési sebesség, illetve, hogy meghallgathatjuk a szám részletét is, miközben letöltjük. Ez azért lehet hasznos, mert láthatjuk hogy milyen a zeneszám minősége, mielőtt letöltenénk. A program letöltés után előadó, illetve album szerint rendezi a számokat, akkor is, ha csak egy számot töltöttünk le. A letöltés után a zenéket lemezre is írhatjuk a BearShare-rel.
A PirateBay a legnagyobb torrentoldal. Tölthetünk le róla zenéket, filmeket, programokat és játékokat. A letöltéshez csak egy torrent programra van szükségünk. Ez az oldal nem tartalmaz illegális adatokat, csak a fájlcserét segítő információkat. A jogi eljárás miatt az oldal 2009-ben meg akarta szüntetni a fájlcserét, bár az oldal még mindig elérhető.
A PirateBayt 2003-ban alapították. 2004 októberéig a svéd Piratbyran tulajdonában volt az oldal, utána Gottfrid Svartholm és Fredrik Neij vette át az oldalt, ami utána függetlenné vált.
A PirateBay-t folyamatosan támadták a jogvédők. 2006. május 31-én majdnem bezárt, amikor is a svéd rendőrség lefoglalta a szervereket. Az oldal három napig nem volt elérhető. Ezután egy ismeretlen cégtől egy Reservella nevű cég vette meg. 2008 novemberében meghaladták a 25 000 000 különböző IP című peer-t. Az oldal 3 600 000 regisztrált taggal rendelkezik. 2009. április 17-én egy svéd bíróság elsőfokon 30 millió koronára büntette, valamint egy év börtönbüntetésre, de az oldal fellebbezett. Az oldal ezután is működött. 2010. novemberében másodfokon is vesztettek. 46 millió koronás pénzbírságot és 10, 8, illetve 4 hónapos börtönbüntetést szabtak ki az oldal alapítóira a szerzői jogsértés elősegítése miatt.
Az amszeterdami bíróság kijelentette, hogy az oldal nem lehet elérhető Hollandiából. 2009 júniusában bejelentették, hogy a Global Gaming Factory X felvásárolja az oldalt, de az üzlet nem jött létre.
A média képviselői 2009 nyarától már nem a PirateBayt fenyegetik perekkel, hanem a neki internetet szolgáltató cégeket. A PirateBay válaszul letölthetővé tette a 21,3 GB-os adatbázisát, így bárki lemásolhatja magának a PirateBay-t. Néhány kisebb torrentoldal már le is töltötte az adatbázisukat, de a média képviselői ellenük is felléptek. Az oldal másolatát elhelyezték egy újságosbódéban is. Ezt wifi-n keresztül lehet elérni. 2010 szeptemberében a zeneipar óriáscégeit tömörítő szövetség felbérelt egy indiai céget, hogy támadja meg az oldalt.
Az új technológiák és a fájlcserélés
A fájlcserélés a technika fejlődésével egyre közösségibbé válik. Amint felbukkan egy új tartalom, azonnal megjelennek a Twitteren és a Facebookon a rámutató hivatkozások. Az adatok a Google segítségével is megtalálhatóak. A minőségük sokszor jobb, mint az online zeneboltokban kínált anyagok minősége.
A zenék és filmek mellett egyre népszerűbb helyet foglalnak el az elektronikus könyvek. Ez főleg az Apple cégnek és az e-book olvasóknak köszönhető.
Az új technológiák megjelenésével egyre egyszerűbbé válik a fájlok letöltése. A kérdés csak az, hogy mit fognak tenni a jogvédők? Elfogadják a fájlcserélést, vagy továbbra is támadni fogják az egyes torrent oldalakat?




