Ezek természetesen kiszivárogtatott adatok- erre utal az elnevezés is: leaks = kiszivárogtatások-, amelyekhez az esetek többségében a forrásaik illegálisan jutottak hozzá, éppen ezért számukra névtelenséget biztosítanak. Ők maguk nem kérnek senkit semmire, de bárki beküldhet hozzájuk ilyen jellegű információkat. A beérkezett anyagokat újságíróik analizálják, ellenőrzik, és egy ismertetőt írnak hozzá. Az ellenőrzés akár azt is jelentheti, hogy kimennek a helyszínre, mint például a Collateral Murder video esetében, amikor megkérdezték a tanúkat és az áldozatokat. A szervezet tevékenysége tehát a szólásszabadságon alapul, és célja, hogy elősegítse a demokrácia erősödését, valamint a korrupció elleni harcot.
Wiki?
A WikiLeaks weboldaldal nevében a „wiki” az oldal műfaját sugallja, aminek fontos jellemzője, hogy felhasználók által szerkeszthető. Rájöttek azonban, hogy ez nem felel meg a céljaiknak, de attól még ők is alkalmaznak bőséggel kereszthivatkozásokat, valamint egy egyszerű web-böngészővel lehetséges a szerkesztés. Ráadásul egy tudásegyesítő oldalról van szó, amely kinézetre és publikálási stílusában hasonlít a Wikipédiára, ami a legnépszerűbb wiki (bár a két oldal között nincsen kapcsolat). Elmondásuk szerint általában szerkesztés nélkül bocsájtják magát a forrásdokumentumot rendelkezésre. Azt vallják, hogy így az olvasó maga döntheti el, hogy mit gondoljon, nem pedig a nem minden esetben független újságírók. Ennek részben ellent mond, hogy korábban megállapodtak olyan világhírű lapokkal, mint a Spiegel, Guardian és a New York Times, hogy ők publikálhatják először az adatokat, méghozzá nyílván cikkekbe gyúrva. Egy esetben szerkesztik az adathalmazt: amennyiben olyan adatokat tartalmaznak, amelyek alapján beazonosíthatóak ártatlan emberek, akiknek élete ezáltal veszélybe kerülhet. Kezdetben nem ez volt Julian Assange nézete, hanem pont az előbb említett lapok újságírói győzték meg a módszer helyességéről.
Az alapítók
A WikiLeaks-et emberjogi aktivisták, újságírók, számítógépes szakemberek alapították, Svédországban. Julian Assange (ausztrál újságíró és aktivista, programozó és ex-hacker) a legnépszerűbb alapítója és hivatalos arca a szervezetnek. A gépeiket üzemeltető Pionen (bazsarózsa) nevű szerverterem Stockholmban található egy atombunkerben. A csoport saját bevallása szerint független, nem irányítja semmilyen kormány vagy hivatalos szervezet. Sokan azonban ezt kétségbe vonják, és úgy gondolják, hogy lennie kell a háttérben valamiféle politikai erőnek, ami valójában mozgatja a szálakat, és Assange csupán egy báb.
Az első fontosabb kiszivárogtatások
Mindenesetre már több mint 1,5 millió dokumentumot hoztak nyilvánosságra. Legelső nagy dobásuk talán az volt, hogy 2008-ban közzétették a svájci Julius Bär Bank kajmán-szigeteki fiókjának több száz dokumentumát. A bank pert indított a domaint regisztráló cég ellen, de nem járt sikerrel. 2011 januárjában pedig Rudolf Elmer, a bank egykori alkalmazottja (ő adta át korábban is az adatokat) újabb dokumentumokat bocsájtott a WikiLeaks rendelkezésére, Assange publikálásukat ígérte, hiszen egy olyan rendszerről van szó, ami adóelkerülést tesz lehetővé. Ugyancsak 2008-ban hozták nyilvánosságra Sarah Palin amerikai politikus magánlevelezését.
Katonai dokumentumok
Kicsit nagyobb port kevert a korábban már említett Collateral Murder (Járulékos Veszteség) című videofelvétel, amin az látható, hogy egy amerikai harci helikopter tüzet nyit egy csoport irakira, az áldozatok között ártatlanok is voltak, köztük a Reuters két helyi munkatársa.
De valójában ez a videó még mindig csak korlátozott visszhangot keltett, nem úgy, mint az az 500 ezer katonai dokumentum, amely az iraki és az afgán háborúval kapcsolatos. A videót és az írásos anyagokat is egy amerikai katona, Bradley Manning, szerezte meg, amikor állomáshelyén hozzáférése volt titkos anyagokhoz. Vannak, akik úgy vélik, hogy ez nem véletlenül történt, és nagyon gyanús, hogy egy egyszerű tizedes ilyen széleskörű jogosultsággal rendelkezzen.
Együttműködés a nagy világlapokkal
Ezek a katonai dokumentumok azonban már szinte feledésbe merültek amióta amerikai diplomáciai táviratok láttak napvilágot a szervezetnek köszönhetően. A kiszivárogtatást nem a WikiLeaks oldalán kezdték meg, hanem Julian Assange- mivel azt szerette volna, hogy a dokumentumok „nagyot szóljanak”- együttműködést alakított ki a három nagy világlappal: Guardian, New York Times, Spiegel. Erre bizonyos szempontból szükség is volt, hiszen ezeket az adathalmazokat nagyon nehéz volt kezelni, sokat kellett azon dolgozni, hogy kinyerjék belőle a megfelelő információkat. Az is nyilvánvaló, hogy nagyon sok ember nem szívesen áll neki maga végignézni ezt a rendezetlen halmazt, de amennyiben cikkekben összefoglalva olvashatja el, akkor nagy valószínűséggel nem hagyja ki a lehetőséget. A Guardian kapta meg először a katonai dokumentumokat, és megállapította azok hitelességét. Eric Schmitt, a New York Times újságírója így jellemezte az afganisztáni, valamint az iraki anyagok által nyújtott élményt: „egy impresszionista festményből hirtelen egy fényképet látunk, minden részletet élesen és tisztán.” David Leigh, a Guardian publicistája, pedig úgy véli, hogy a WikiLeaks-anyagoknak köszönhetően az újságírás újradefiniálta magát.
Elsőként az afgán hadinaplókat adta ki a három újság, méghozzá jól koordináltan, ugyanígy tettek az irakiakkal is. Assange ragaszkodott hozzá, hogy akkor hozzák nyilvánosságra a cikkeket, amikor ő engedélyt ad rá.
Diplomáciai táviratok
A diplomáciai táviratok esetében újabb két lappal bővült a megállapodás: a francia Le Monde és a spanyol El País. Ugyanakkor ebben az időben már megromlott a lapok és Assange között a kapcsolat. Ekkor robbant ki Assange nemi erőszak botránya, amely ügyben a New York Times egy cikkében rossz színben tűntette őt fel, ezért feldühödött és ki akarta zárni a lapot a megállapodásból. Végül aztán mégis átnyújtotta a hatalmas mennyiségű táviratot, a lapok dolgozni kezdtek rajta, majd meg is jelentettek cikkeket, természetesen cenzúrázva azokat az információkat, amelyek veszélybe sodorhatnak másokat. A kapcsolat azonban végleg megromlott közöttük, amikor David Leigh- a Guardian újságírója- megjelent könyvében leközölte azt a jelszót, amely teljes hozzáférést biztosít a táviratok archívumához. Az újságíró azzal védekezik, hogy úgy tudta, a jelszó csak pár óráig érvényes. Julian Assange állítása szerint ez nem olyan jellegű jelszó, amit utólag meg lehet változtatni. Így az interneten számtalan másolatával fent levő archívum mindenki számára elérhetővé vált, méghozzá szerkesztetlenül. Szeptember elején úgy döntött a WikiLeaks, hogy ezek után az egyetlen racionális lépés, ha a saját oldalukon, ők maguk nyilvánosságra hozzák a teljes anyagot, szerkesztetlenül, tehát esetlegesen olyan információkkal teli, amelyek veszélybe sodorhatnak ártatlan embereket, vagy éppen jó nemzetközi kapcsolatokat.
Reakciók a táviratokra
A reakciók a kiszivárogtatásokra igen eltérőek. A WikiLeaks, valamint Julian Assange személyesen is több kitüntetésben, díjban részesültek. Például az emberi jogok érvényesítésében tanúsított kivételes bátorságáért nyerte el Assange a Sydney Békedíj Aranymedálját Ausztráliában. Az egyes államok sem egyformán fogadták a diplomáciai táviratokat. Az amerikaiak - mivel a dokumentumokat tőlük szerezték, és ők kerültek kellemetlen helyzetbe- keresik a felelősségre vonás módját, alelnökük egyenesen (high-tech) terroristának nevezte Assange-t. A franciák szintén elítélik a szivárogtatást, míg a brazil elnök helyesli a kifejezés szabadságának ezen megnyilvánulását, sőt felszólalt Assange letartóztatása ellen, nem érti továbbá, hogy más államok miért nem tesznek hasonlóképpen. Vlagyimir Putyin, az orosz miniszterelnök arra használta fel az esetet, hogy a nyugati világot kritizálja általa: "Miért is van börtönben Julian Assange? Ez a demokrácia?". Az ausztrálok megvédték az állampolgárukat: "A dokumentumok nyilvánosságra kerüléséért jogilag az az ember felelős, aki eredetileg kiszivárogtatta azokat, nem pedig Julian Assange." Rudd ausztrál külügyminiszter ezen kijelentése azonban még az előtt hangzott el, hogy a diplomáciai táviratok fölfedték legalább egy ausztrál titkos ügynök nevét.
Veszélybe került ügynökök, civilek és nemzetközi kapcsolatok?
A kritikusok szerint az egyik fő probléma az, hogy az afganisztáni, valamint az iraki dokumentumokból nem sikerült teljes mértékben kitörölni azokat az adatokat, amelyek veszélybe sodorhatnak például informátorokat, a diplomáciai iratok pedig egyenesen hemzsegnek az ilyen anyagoktól. Ugyanakkor nincsen rá bizonyíték, hogy bárkinek is bántódása esett volna az adatok nyilvánosság elé tárása miatt. Bár az utóbbi esetben ez lehet, hogy annak is köszönhető, hogy az amerikai külügyminisztérium állítólag áthelyeztette több diplomáciai dolgozóját, akik beazonosíthatóak az iratok alapján, és több száz másikat figyelmeztettek a biztonságukra leselkedő veszély miatt. A CIA külön munkacsoportot állított fel, amely a kiszivárogtatás közvetlen hatásait méri fel, például, hogy sérülhetett-e a CIA képessége informátorok beszervezésére azzal, hogy csökkent a kormány titoktartási képességébe vetett bizalom. A másik fő gondnak a kritikusok azt tartják, hogy a diplomáciai táviratok megronthatnak egyes államok közti kapcsolatokat, például Ecuador kiutasította az amerikai nagykövetet, aki az egyik táviratban a helyi rendőrséget korruptnak nevezte. Pedig ezek a táviratok az amerikai külügyminisztérium szerint nem mindig alakítják a végső politikai döntéseket. Sőt már csak azért is óvatosan kell őket kezelni, mert a táviratok írói a maguk karrierjét igyekeztek egyengetni, és ennek érdekében akár lényegtelen dolgoknak is képesek lehettek nagy hangsúlyt adni.
Megtorlás
Azok az államok, melyeket kellemetlenül érintettek a kiszivárogtatások (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok) lépéseket próbálnak tenni a Wikileaks elhallgattatásáért, illetve keresik a felelősségre vonás módját. Az elhallgattatás érdekében igyekeznek elzárni minden pénzügyi forrás elől a szervezetet, ugyanis a Visa, a Mastercard és a PayPal a nekik szánt adományok továbbítását megtagadta. Ez a lépés el kell ismerni, hogy sikeres volt, hiszen a szervezet folyamatos pénzügyi nehézségekkel küszködik. De például az Amazon.com is megtagadta az oldalnak nyújtott szolgáltatást, az Apple pedig törölte azt a nem hivatalos Wikileaks-olvasót App Store letöltő központjából, amely 2$-os vételárának felét a Wikileaks támogatására szántak. Mindeközben a háttérben a hackerek háborúja zajlik, hol a szervezet, hol pedig az ellenlábasai oldalát éri túlterheléses támadás.
Bradley Manning
A támadások nemcsak a szervezet, hanem a vele kapcsolatba hozható személyeket is érintik. Ott van például Bradley Manning, a katona, aki megszerezte a katonai és diplomáciai iratokat. Ő jelenleg őrizetben van Quantico tengerészgyalogos-támaszpontján (immár 19 hónapja), többféle vád is fölmerült ellene, például „az ellenségnek való segítségnyújtás” is. Amennyiben bűnösnek találják, akár halálra is ítélhetnék, de a katonai ügyész amellett, hogy hadbíróság elé akarja állítani, azt is kijelentette, hogy életfogytiglani börtönbüntetést fog számára kérni. A barátai szerint a vádlottnak kínzáshoz közeli bánásmódban van része, így egyre csak sorvad mind testileg, mind lelkileg. Barack Obama elnök viszont védelmébe vette a Pentagon fogva tartási gyakorlatát. De őrizetbe vették például Rudolf Elmert is, a már említett banki dokumentumok kiszivárogtatása miatt.
Assange őrizetben
A legvitatottabb ügy mégis a Julius Assange-féle szexuális bűncselekmény. A WikiLeaks alapítóját ugyanis két svéd hölgy nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolta meg, 2010. december 7-én őrizetbe is vették. Assange tagadja a vádakat, sőt egyenesen olyan rágalomhadjáratról beszél, amelynek politikai háttere van, vagy ha úgy tetszik: egy bosszúhadjárat, hogy többé ne szivárogtasson ki titkos anyagokat. Sokan igazat adnak neki, ugyanakkor az is köztudott, hogy olyan jellem, aki szereti az „egyéjszakás kalandokat”, és nem tűri, hogy ellent mondjanak neki, persze lehet, hogy épp ez tesz hitelessé egy hamis vádat. Assange jelenleg londoni házi őrizetben van, közben Svédország kiadatási kérelme ellen küzd, ugyanis úgy véli, hogy Svédország pedig kiadná az USA-nak, ahol halálbüntetés várna rá a kiszivárogtatások miatt, vagy pedig már egyszerűen a börtönben meggyilkolnák. A londoni bíróság engedélyt adott kiadatására, ő azonban fellebbezett a brit Legfelsőbb Bíróságnál, melynek döntését várja jelenleg.
A jövő
Bármekkora hatást is ért el, kérdéses a szervezet sorsa, hiszen a pénzügyi nehézségek miatt 2011 októberében Julian Assange azt nyilatkozta, hogy ez év januárjában megszűnhet az oldal; ráadásul ő maga is még hosszas bírósági procedúrának néz elébe. Mindeközben már létrejöttek az új trónkövetelők, illetve egészen pontosan egy: az OpenLeaks. Daniel Domescheit-Berg a WikiLeaks egykori főmunkatársa miután összeveszett az alapítóval, akit zsarnoki viselkedéssel vádolt, 2010 decemberében bejelentette, hogy létrehozta az OpenLeaks nevű weboldalt, amelynek- teszem hozzá- eddig nem volt még nagy dobása. Tiszteletből is jöttek létre WikiLeaks-re hajazó weboldalak, ilyen például az orosz RuLeaks, amely nemrég fotókat közölt Vlagyimir Putyin állítólagos kastélyáról; vagy a PornWikiLeaks, amely oldalon pornószínészek személyes, főleg egészségügyi adatait szivárogtatták ki; vagy a NaziLeaks, amely a németországi neonácikat akarja leleplezni.
Bár eltérőek a vélemények a WikiLeaks tevékenységével kapcsolatban, az vitathatatlan, hogy a világ eddigi legnagyobb méretű kiszivárogtatásáról van szó, amelynek hosszú távú hatásait egyelőre megjósolni sem lehet.
Fő források: origo.hu, index.hu, wikileaks.org,
David Leigh- Luke Harding: WikiLeaks-akták: Julian Assange háborúja a titkosítás ellen. Budapest : Geopen Könyvkiadó, 2011.
