Tags: kultúra | zene
Barokk zene
Története
A zenei műszavak általában nehezen magyarosodnak, főképp az erős, egységes nemzetközi használat miatt.
Szabó Zsolt A zenei szaknyelv néhány kérdése 2000. január-március
[történet] Magyar Nyelvőr
A barokk bemutatása a társművészetekkel együtt: építészet, szobrászat, festészet, zene, divat. Digitális képzőművészet - képek, vázlatok és szemelvények a tantárgy komplex tanításához.
A barokk művészete (XVII-XVIII. század) 2006. március
[történeti áttekintés a társművészetekkel együtt] A bajai III. Béla Gimnázium honlapja
A barokk zene előadási gyakorlata. "Az artikuláció is változott a zenei- és más divatokkal együtt, s éppen ezért igen fontos, alapvető stílusjegye egy adott kor zenéjének. Jelen esetben a barokk artikulációval fogunk foglalkozni, de fontos megjegyezni, hogy ez a nyelv nemcsak koronként, hanem területenként - sőt, a zeneszerző egyéniségétől függően - is változatos volt. Míg az olaszoknál a szárnyaló dallamok díszítése teljesen improvizatív volt - mondhatni a jó zenész egyik ismérve -, addig a franciák a lejegyzés és előadás szempontjából előnyben részesítették az előre meghatározott, kötöttebb formát - az előadás ettől persze nem lett kevésbé hajlékony, csak kevesebb teret hagyott az improvizatív díszítés lehetőségének -, viszont a hangok egymáshoz való viszonyából fakadó összes előadási lehetőséget kiaknázták - például az inégal játékmód sokszínűségét. A barokk zene alapszókincse természetesen mindenütt érvényben volt, azonban bizonyos területeken belül teljesen helyhez kötődő szokások voltak, melyeket a mai előadónak is szem előtt kell tartania, ha hitelesen, a szerző szándékaihoz közelítve akar előadni egy művet. Jelen esetben a nálunk jobban ismert német és olasz barokk zene szemszögéből vizsgálom az artikulációt, s nem térek ki részletesebben a francia, spanyol, angol barokk zene egyedi sajátosságaira".
Halmágyi Gyula Adalékok a barokk zenei artikulációhoz 1999.
[történet, a zenei artikuláció európai változatossága] Klasszikusgitár Információs Lap
A barokk zene, vagy másnéven generálbasszus- vagy continuo-korszak, a klasszikus zene történetének egyik korszaka és annak zenei korstílusa. A reneszánsz- és a klasszicista zene korszakai közé esik, tehát kb. 1600-tól (egyesek szerint 1580-tól), az első opera megszületésétől 1750-ig, Johann Sebastian Bach haláláig tart.
Barokk zene 2006. március
[átfogó zenetörténeti összeállítás] Wikipédia, a szabad enciklopédia
Művészettörténet a kezdetektől napjainkig. A barokk zenében is kimutathatók a barokk képzőművészet és irodalom stílusjegyei: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások. A barokk zene feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, sűrűn alkalmaz díszítéseket.
Rencsényi Noémi A barokk zene 2006. március
[történeti áttekintés a társművészetekkel együtt] A győri Széchényi István Egyetem honlapja
Tématérkép a barokk zenéről (kb. 1600-1750), melyben részletes dolgozatokat olvashatunk. A "barokk" elnevezés is az utókor gúnyos, bíráló névadása. Az olasz barocco szó jelentése: nyakatekert, fonák, különös, szabálytalan. Ma már azonban látjuk, hogy a barokk kor művészete túlzásai mellett létrehozta a maga értékeit is, éppen úgy, mint az előző korok művészeti stílusai.
Barokk zene 2006. március
[széleskörű történeti bemutató] A MiMi honlapja
Zeneszerzők
"Arcangelo Corelli (1653-1713) karácsonyi concertoja plasztikusan fejezi ki az ünnep hangulatát, az édes harmóniák után a g-moll crescendo felzaklat és a várakozás drámai fokozása hirtelen békés, ringató pasztorálba megy át. Nagy élmény számomra, hogy a vonósokra írt 12 concerto grossót átiratban orgonán játszhatom. "
Farkas József Zenei élményeim. Barokk zene: karácsonyi concerto.
[zeneszerzők, Corelli] MERt
Monteverdi műelemzés. A zeneszerző a VI. madrigálkötet címlapján jogos büszkeséggel nevezi magát a San Marco karnagyának.
Mezei János A hét zeneműve: Claudio Monteverdi: VI. és VII. madrigálkötet 2004. november 22. hétfő, Bartók: 11.29-12.00
[zeneszerzők, műelemzés] A hét zeneműve
Heinrich Schütz (1585-1672) a családi hagyományok szerint először jogi pályára készült, de egy velencei ösztöndíj hatására (G. Gabrielinél) mégis a zenei pályát választotta a hálás utókor szerencséjére.
Heinrich-Schütz-Haus Bad Köstritz
[zeneszerzők, Schütz] Heinrich Schütz Haus
Dietrich Buxtehude (c. 1637-1707) német zeneszerző és orgonavirtuóz. Az észak-német orgonaiskola legjelentősebb képviselője. 1705-ben J. S. Bach éppen azért ment Arnstadtból Lübeckbe, hogy meghallgassa és tőle tanulhasson.
Dietrich Buxtehude (c.1637-1707)
[zeneszerzők, Buxtehude] Karadar Classical Music
Henry Purcell (1659-1695) az egyik legnagyobb és legismertebb angol zeneszerző. Ezen a honlapon olvashatunk róla és hallgathatjuk műveit is.
Henry Purcell 1659-1695, the glory of the temple and the stage
[zeneszerzők, Purcell] The British Library
Antonio Vivaldi (1678-1741) olasz zeneszerző és hegedűművész. 1703 márciusában pappá szentelték, vörösesszőke hajszíne miatt "il prete rosso"-nak nevezték. Hosszú időn át Velencében működik, legjelentősebb alkotói területe a versenyművek. Vokális művei is népszerűek.
Antonio Vivaldi (1678-1741) 2006. ápr. 22.
[zeneszerzők, Vivaldi] The Classical Music Archives
Antonio Vivaldiról szóló könyveket és nyomtatásban megjelent műveit is ajánlja nekünk ez az oldal.
Antonio Lucio Vivaldi (1678-1741) 2006. április
[zeneszerzők, Vivaldi] Classical Net
A legátfogób honlap Johann Sebastian Bach-ról. A szerkesztők mindent össze akarnak gyűjteni, amit ma a világon tudni lehet erről a zeneóriásról. Így megtalálhatjuk életrajzát, műveit, a róla szóló irodalmat, kottákat, mai híres előadóit és még sorolhatnám.
Jan Hanford (Észak-Amerika), Jan Koster (Europa) J. S. Bach Hompage 1995. május 16- 2006.
[zeneszerzők, Bachról mindent] J. S. Bach Hompage
Georg Friedrich Händel (1685-1759) - a nagy Bach kortársa és honfitársa - német zeneszerző, mégis legnagyobb sikereit angliában érte el. Oratóriumaival egész Európában ismertté vált. Ezen az oldalon tájékoztatást kaphatunk életútjáról, képgalériában válogathatunk, pontos műjegyzékben kereshetünk műveire és CD és DVD tippeket adnak zenehallgatásra.
Georg Friedrich Händel (1685-1759)
[zeneszerzők, Händel] Klassika. Die deutschsprachigen Klassikseiten.
B. Leissa azért hozta létre ezt a weblapot, hogy minél több információt adhasson Händelről (az emberről, a zeneszerzőről és zenéjéről), többet, amit valaha eddig az interneten megtalálhattunk. 2001 májusában csatlakozott ehhez a projekthez D. Vickers angol Händel-kutató.
Brad Leissa, David Vickers Georg Friedrich Händel (1685-1759) 1995-2006
[zeneszerzők, Händel] Handel-Händel-Haendel-Hendel
Egyazon évben, és földrajzi közelségben született, de rendkívüli módon eltérő életutat járt be a barokk kor két zenei lángelméje: Johann Sebastian Bach (1685-1750) és Georg Friedrich Händel (1685-1759). Alkotói tevékenységük s az általuk az utókorra hagyományozott zenei és eszmei mondanivalójukban is kiemelkedő örökség éppen olyan időszerű, mint háromszáz évvel ezelőtt. Míg J.S. Bach élete szorosan kötődött az egyházi szolgálathoz, addig ugyanez nem mondható el Händelről. Életműve gerincét világi indíttatású művek: operák és "világi" oratóriumok alkotják.
Deákné Kecskés Mónika Händel és a szent zene 2006.ápr.28.
[zeneszerzők, Händel] Új Ember
Magyar nyelvű könyvek, monográfiák
Zenetörténeti korszakok (a középkortól a barokkig)
[könyvek] Tár
Előadók
A Vashegyi György által alapított Purcell Kórus és Orfeo zenekar honlapja.
Üdvözöljük a Vashegyi György által alapított Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hivatalos honlapján 2005
[előadók, régi zene együttes] Orfeo Zenekar honlapja
A Lutheránia Énekkar (alapítási éve 1904), a hazai Bach-tradíció jelentős képviselője és ápolója. Ezen az oldalon pontos információkat kaphatunk az elmúlt 100 év történetéről, karnagyaikról, koncertjeikről. Mai vezetőkarnagyuk, Kamp Salamon irányításával a Budapesti Bach-Hét és a Kantátazenés Istentiszteletek bevezetésével új színt hoztak a magyar koncertéletbe.
Herényi István A Lutheránia 2004. őszén
[előadók, a magyar Bach-tradíció ápolója] A Magyarországi Evangélikus Egyház honlapja
Az EU barokk zenekarának bemutatkozó lapja. Magyar tagok felvételi lehetőségei. Jelenlegi magyar muzsikusok részvétele.
Az EU Barokk Zenekara
[előadók] Kultúrpont
Fertődi beszélgetés Kalló Zsolttal, a Capella Savaria barokk együttes művészeti vezetőjével.
Tóth Éva "Olyan kottákból játszunk, amelyek gyakorlatilag a kézirattal azonosak."Barokk környezetben barokk zene 2000. október 11., szerda 00:00
[előadók, Capella Savaria] Soproni internetes újság
A Monteverdi Choir és az Englihs Baroque Soloists honlapja, akik a világ vezető régi zenei együttesei közé tartoznak.
Performances
[előadók, külföldi] Az angol Monteverdi Kórus honlapja