Németh Lászlót valószínűleg senkinek sem kell bemutatnom. A híres regény-és drámaírót, a Gyász, az Iszony, az Égető Eszter, a Galilei és még sok neves mű szerzőjét szinte mindenki ismeri. Fehér Gáborról ugyanez nem mondható el.
Pedig a két tehetséges ember irodalmi pályafutása hasonló módon kezdett felfelé ívelni. Németh László 1925-ben Horváthné meghal című történetével megnyerte a Nyugat novellapályázatát, ezzel vált igazán elismert íróvá. Három évvel később Fehér Gábor a Napkelet című folyóirat hasonló pályázatán aratott sikert. A Jenei csodálatos históriája című elbeszélésével nem csak Németh László barátságát és érdeklődését nyerte el, hanem országos elismerést is szerzett. Neve mostanra mégis feledésbe merült. Nem találkozunk vele a különböző irodalmi és életrajzi lexikonokban és művei csak kevés könyvtár polcairól köszönnek vissza. Ki volt tehát Fehér Gábor?
Hajdúszoboszlón született 1893 áprilisában. Középiskolai tanulmányait Debrecenben, a nagy múltú református kollégiumban végezte. Magyar-német szakos tanárként került 1919-ben Nyíregyházára, ahol lelkesen segédkezett a helyi evangélikus leánygimnázium felvirágoztatásában. Katona Béla Fehér Gáborról szóló írásából sok mindent megtudhatunk. Ő így mutatja be: „Kollégáinak és diákjainak emlékezete szerint kivételes képességű tanár volt, aki nagy műveltségével, szuggesztív egyéniségével óráin és az önképző-köri foglalkozásokon egyaránt valósággal lenyűgözte növendékeit. (…) Nem mindennapi színészi adottságokkal rendelkezett. Emlékező tehetségéről legendák keringtek. A nagy költők műveinek többségét könyv nélkül tudta. Nemcsak a kisebb terjedelmű verseket, hanem a Toldit, a Csongor és Tündét, a Bánk bánt és Az ember tragédiáját is. Az ő irodalomórái nemcsak pedagógiai, hanem művészi élményt is jelentettek.” Nyíregyháza kulturális életébe is hamar bekapcsolódott. Jótékonysági esteken lépett fel, előadásokat tartott, 1923-ban a Bessenyei Kör irodalmi szakosztályának titkára lett.
Az 1920-as évektől kezdtek megjelenni írásai a Nyírvidék című helyi lapban. Könyvismertetéseit, kritikáit főként a Protestáns Szemlében közölték, de állandó munkatársa volt A Mi Utunk, a Magyar Ifjúság és Az Erő című ifjúsági lapoknak is. 1928-ban a már említett novellapályázat hozta meg számára igazán az országos elismertséget. A sikeres elbeszélésén kívül négy könyve jelent meg. Semmibe ívelő hidak című regényét egy évvel később adták ki. Diákhistóriáit három kötetbe foglalták: Der harmincjáhrige Krieg, Az utolsó nagybotos, Obsidio Patakiana. Katona Béla szerint: ”ezek a művek a magyar ifjúsági irodalom értékes hagyományai közé tartoznak(…) Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc és Karinthy Frigyes diáktörténetei közelében lenne a helyük.” Hogy ez mégsem így alakult, annak nagyrészt az az oka, hogy művei már a háború alatt jelentek meg, folytatásuk pedig nem lehetett, mert Fehér Gábor 1941-ben a fronton szerzett tífuszos fertőzés következtében meghalt.
Azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha nem szól közbe a háború, de ha már így alakult, nekünk ezt a keveset kell megőriznünk, és erre is emlékeznünk, nemcsak az olyan népszerű kortársakra, mint Németh László.
A hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban ma már Fehér Gábor emlékére rendeznek novellapályázatot...
Részletek... fehergabor.blogspot.com
