krono.inaplo.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
iNapló / iNter / Kultúra a hálón / AC/DC avagy a Föld leghangosabb együttese

AC/DC avagy a Föld leghangosabb együttese

Tags: zene

Százötvenmillió eladott lemezzel ezelőtt az AC/DC felejthetetlen koncertekkel kápráztatta el a tévénézőket az ABC Countdown című műsorában. Bon Scott egy alkalommal pokolbeli iskolás lánynak öltözött, máskor Angus Young rohangált gorillajelmezben a stúdióban. A dolog az első pillanattól kezdve a Malcolm és Angus között kialakult zenei kötelékről és az önmagukba vetett hitükből és félelmetesen pontos ritmusérzékükről szólt. Hihetelen szerencsémre március 23.-án több száz emberrel egyetemben nekem is megadatott az a hihetetlen élmény, amit egy AC/DC koncert nyújthat az embernek. Ennek tiszteletére szeretném röviden bemutatni az együttes meghatározó tagjait, hogy a laikusok is kicsit megismerhessék ezeket a fantasztikus embereket.
Eredetileg a The Younger Brothers nevert akarták felvenni néhány vadnyugati útonálló után, akik egy időben Jesse Jamesszel együtt menekültek a törvény elől, de kiderült, hogy a nevet Turner már korábban bejegyeztette. Mi sem bizonyítja jobban az együttes az emberekre gyakorolt erejét, hogy volak olyanok, akik a tiszteletükre nevezték el a gyereküket. Például egy kissrácot Angus Malcolm George-nak (George a bátyjuk, az Easybeats tagja és az együttes mentora), és ráadásként még Bon nevét is odatették a végére. Aztán egy dán sztriptíztáncosnő, aki csak az AC/DC zenéjére volt hajlnadó vetkőzni, vagy egy melbourne-i alkoholista, aki a srácok zenéjének a segítségével szokott le az alkoholról.
A kezdetekkor Malcolm olyan nyers hangzást szeretett volna elérni mint azok az elődök, akiket a végletekig tisztelt és szeretett. Nem akart eltávolodni a gyökereitől, hiszen az álláspontja az volt, hogy úgyis előbb-utóbb mindenki vissza fog térni az alapokhoz. Angus-szal közösen pontosan tudták, hogy mit akartak. A Who és Small Faces együttesek rendkívüli erejű koncertje, meghatározó élményt nyújtott az Angus testvéreknek. A két testvér között kialakult szinte mágikus kapcsolatnak köszönhető, hogy létre tudták hozni a Föld egyik legmeghatározóbb bandáját. Maga a névválasztás több ötletgazdától születhetett meg. Igazából ez már sosem fog kiderülni, hogy a testvérek nővére Margaret, vagy a sógornőjük, vagy a bátyjuk George zsenije volt a névválasztás. Ami érdekes volt, hogy a kifejezés egyik jelentése biszexuális, így ebből elég sokszor keveredtek bajba. Eleinte nem volt még egyértelmű, hogy melyikük legyen a szólógitáros, de aztán Malcolm átengedte a terepet öccsének, inkább meghúzódott a háttérbe, ahonnan azért bombabiztosan irányította a szálakat.
Malcolm Young 1953. január 6-án született. Első hangszerét egy gitárt, az édesanyjától kapta. Mint a bátyja, ő is tehetséges focista volt, és ilyen karrieről álmodott egészen addig, amíg 13-14 évesen mindenki elkezdett nőni a korosztályában csak ő nem, így erről az álmáról le kellett mondania. 1968-ban fejezte be az ashfieldi fiúgimnáziumot. George a tengerentúlról támogatta testvére zene iránti érdeklődését, amit a különböző lemezek és újságok küldésével kifejezésre is juttatott. Az olyan legendás blues játékosok mint Muddy Waters, a rock and roll hőskorának kimagasló alakjai, mint Little Richard, Jerry Lee Lewis és természetesen Chuck Berry inspirálták Malcolmot. Édesapja azonban elvárta a fiától, hogy tisztességes munkája is legyen, így sokféle munkát kipróbált. Volt varrógépszerelő, lakatostanonc, esztergályos és raktáros. Ezeknek a munkáknak azonban sokat is köszönhetett, hiszen a gépek monoton zaja segítettek neki a dalszerzésben. Malcolm sok bandában kipróbálta magát, aztán jött az igazi az AC/DC.
Angus Young 1955. március 31-én született hetedik gyermekként. Először bendzsőn tanult meg játszani, aztán az édesanyjának köszönhetően megkapta élete első gitárját.Csakúgy mint Malcolm, Angus is autodidakta módon tanult meg játszani. Tizenegy évesen már Jimi Hendrix számokat játszott. Olyan volt számára a blues mintha egy másik világba lépett volna át. Mindent meg akart tudni róluk, így apja unszolására elment a helyi könyvtárba, ahol hamarosan állandó vendég lett. Ugyanabba a gimnáziumba került ahova a testvére, így szembe kellett néznie a tanárok előítéletével. A zene és a gitár volt az igazi szenvedélye, bár nagyon ügyesen tudott rajzolni is. 1970-ben hagyta ott az iskolát, dalszerző akart lenni, de a tanárai szerint ilyen foglalkozás már nem létezik. Sokféle munkát kipróbált ő is. Volt éjszakai hentesüzletben, aztán beállt nyomdásztanoncnak. Természtesen neki is volt jó pár bandája az AC/DC előtt, és a kezdetekkor még nem volt rá jellemző a későbbiekben védjegyévé vált mozgása.
Bon Scott 1946. július 9-én született Skóciában, majd hatéves korában emigrált a családjával együtt Ausztráliába. Bon 1958-tól 1963-ig amatőr pergődobbajnok volt. Az iskola befejezése utána egy ideig postásként dolgozott. Nagy hatással volt rá akkoriban egyik munkatársa, akivel egy halászhajón dolgozott. A hatására kilövette a fülét, és kitetováltatta a karját. Első együttese amivel már ismert is lett a Valentines volt. A soul lekerült a repertoárjukról és keményebb zenéket kezdtek el játszani, aztán 1968-ban az uralkodó trendnek engedve imázsváltás történt és előkerültek a selyemingek és a poposabb hangzás. Bonnak ez nem tetszett annyira a tetoválásait is sminkkel kellett leplezni, ami akkoriban társadalmi tabunak számított. 1970-ben adták utolsó koncertjüket. Bon pedig beszállt a Fraternity nevű együttesbe, amely olyan hangzással kísérletezett ami pont a kedvére való volt. Még egy kisebb próbálkozástól eltekintve nemsokára eljött Bon és az AC/DC ideje.
Brian Johnson az észak-angliai Dunstonban született 1947. október 5-én. Zenei pályáját kóraistafiúként kezdte. Tizenöt évesen hagyta ott a Dunston Hill középiskolát és beállt lakatos és esztergályostanoncnak, majd a gatesheadi gépipari műszaki főiskolán folytatta tanulmányait. A kezdetektől énekesként próbálkozott a külnböző bandákban, mivel nem volt pénze hangszerekre. Az Animals, a Yardbirds és B.B. King zenéje volt rá nagy hatással. Tizenhét évesen belépett a hadseregbe, és két évig Németországban szolgált, a vörössapkás ejtőernyős alakulatnál. Tizenkilenc évesen szerelt lemajd grafikusként kezdett el dolgozni. A hatvanas években sok bandában kipróbálta magát, majd a Geordieval vált ismertté. 1975-ben hagyta ott az együttest, mert elege lett abból, hogy erőltetetten kell slágereket gyártani, és bohóckodni különböző rémes ruhákban, arról nem is beszélve, hogy hiába dolgoztak keményen, nem becsülték meg a munkájukat. Ezután próbálkozott szólóalbummal, majd újraéleszteni a Geordiet. Ekkoriban kezdte el viselni a védjegyévé vált sapkát, amit a bátyjától kapott, hogy megóvja vele a haját a newcastle-i Top Match szélvédőjavító műhelyében használt ragasztótól. Ezután találtak egymásra az AC/DC-vel és értek el hihetetlen sikereket.

AC/DC klippek és dalszövegek: http://lionelport.com/category/acdc/
magyarnyelvű AC/DC honlap: http://www.acdc-blackice-tour.com/