Egy felejthetetlen élmény beszámolója és egy rejtély körbejárása

Tags: zene

Mint azt számos rajongó tudta, hazánkba látogatott a világ egyik leghíresebb rock együttese az AC/DC. Előző publikációmban már bemutattam az együttes tagjait röviden, így erről már nem tennék említést.

Számos pletyka keringett a koncert előtt arról, hogy mikor, hogyan milyen formában fognak fellépni, még dupla koncert lehetősége is felmerült amire sajnos aztán nem került sor. A fórumok az esemény előtt is és után is tele voltak a rajongók megjegyzéseivel, amik néha igen érdekesnek bizonyultak (volt olyan szerencsés aki szerint mivel több AC/DC koncerten is részt vett már, hogy ez a mostani nem volt egy nagy szám).

Egy koncert rövid története

Kalandos módon sikerült hozzájutni a jegyekhez, amit szerencsés módon végül megszereztem. Egyik kedves barátommal volt szerencsém megtekinteni a koncertet március 23.-án a Papp László Stadionban. A koncert előtt nagyon sok őrült rajongó várakozott a stadion előtt Angusnak öltözve, skótszoknyában. Az AC/DC kultusz teljes skálája megtalálható volt az emberek ruházatán és viselkedésén. Természetesen voltak akik az utolsó pillanatban próbáltak jegyhez jutni, mondanom se kell, hogy kevés szerencsével. Miután sikerült a sorbanállás megpróbáltató perceit kiállni, végre bejutottunk.

Miután a ruhatárral is siekresen megküzdöttünk és megfelelő tájékoztatás híjján végül nagy nehezen a jegyünknek megfelelő helyre is sikerült eljutnunk már csak a koncert kezdésére kellett várnunk.

Maga a koncert életem egyik legnagyobb élményei közé fog tartozni. A srácok bár benne vannak már a korban, hihetetlen tempót diktáltak. Bryan érces és egyedi hangja, Malcolm svájci óramű pontosságú alapgitározása, Cliff nagyon profi dobjátéka (ami tekintve, hogy végig dohányozta az egész koncertet hihetetlen teljesítmény), és persze Angus egész lénye és fantasztikus játéka maga volt a csoda.

Nagyon szimpatikus volt, hogy bár a turné az új album promotálása volt, mégsem csak a Black Ice-ról játszottak számokat. Régi klasszikusokat is volt szerencsénk végighallgatni, mint a Whole Lotta Rosie (ami alatt egy gigantikus méretű felfújt guminőt helyeztek a színpad főlé), vagy a Let There Be Rock (ami alatt Angus több perces gitárszólóját élvezhette a közönség), és az elmaradhatatlan záródal a For Those About The Rock.

Összességében elmondhatom, hogy igazán megérte kifizetni a jegy árát, mert olyan élményt kaptam érte cserébe, ami örökre megmarad, és egy álom beteljesülését jelentette a számomra.

Bon Scott halála

A baljós jelek már akkor elkezdődtek, amikor 1977-ben az együttes egy melbourne-i irodájában egy jós tarokk-kártyából megjövendölte, hogy 1980-ban meg fog halni...

Bon nagyon várta a következő AC/DC nagylemezt. Akivel csak találkozott, mindenkinek mesélt a készülő albumról. Mintha ez lett volna a pillanat, amikor a rock and roll királyává koronázzák. A Highway To Hell dalszövegein már érződött, hogy Bon ezúttal valami igazán egyedülálló dologgal fog előrukkolni.

Február 17.-én mire nagy nehezen összeállt az esti program, Bon a Music Machine-ba ment bulizni. Ellentmondásosak a történetek, amik arról szólnak, hogy Bon mennyire volt berúgva és mennyire nem. Egyesek azt állítják, hogy semmi baja nem volt, míg mások váltig állítják, hogy négyessével gurította le a whiskyket. Korábbi lakótársa Alistair Kinnear fuvarozta haza. Útközben Bon elájult és mivel a barátnője nem jelent meg a csöngetésre, kivette Bon zsebéből a kulcsokat, és felment a lakásba. Felhívta Silver Smith-t Bon egykori barátnőjét, aki megnyugtatta, hogy hagyja a kocsiban nyugodtan, mert már nem először fordult elő vele ilyen eset. Aztán hazahajtott, de mivel nem tudta kiszedni az eszméletlen énekest a kocsiból, ezért az első ülést hátradöntve csinált neki helyet hátrahagyva egy cetlit, amin a telefonszáma és a címe szerepelt. Aztán felment a lakásába aludni.

Másnap regegl egyik haverját kérte meg, hogy nézze meg minden rendben van-e Bonnal, aki azt mondta, hogy már nincs a kocsiban. Aznap este olyan este nyolc körül Kinnear döbbenten vette észre, hogy Bon ugyanúgy fekszik a kocsiban, mint ahogy otthagyta. Mikor észrevette, hogy nem lélegzik, rögtön bevitte a King's College-i kórházba, ahol azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A halál körülményeit vizsgáló halottkém megállapította, hogy életének utolsó óráiban fél üveg whiskyt ivott meg. Emellett Bon még decemberben megsérült egy koncerten, illetve, hogy asztmás volt. A hivatalos vizsgálat a halál okaként azonban "akut alkoholmérgezést" állapított meg, és a halotti bizonyítványon is ez szerepelt. A boncolási jegyzőkönyv szerint durva életmódja ellenére is kiváló egészségi állapotban volt, és sem a veséjével, sem a májával nem volt probléma. Az általános vélekedés végül az lett, hogy olyan testhelyzetben aludhatott el, ami által a legútjai elzáródtak, és belefulladt a saját hányadékába.

A kilencvenes évektől azonban sokan megkérdőjelezték a hivatalos jelentés valóságtartalmát. Különösnek találták, hogy a vizsgálatok által is bizonyítottan egészséges ember egyszerűen meghaljon egy parkoló autóban. Még 1980-ban egy magazin azt állította, hogy a halottkém a halál okaként fulladást állapított meg, és hogy a fulladásos rohamot bizonyos anyagok váltották ki, amelyekről a sajtó előtt nem tettek említést.

Bont február 29-én hamvasztották el, a hamvait Perth közelében, a fremantle-i temető emlékparkjában helyezték el március 1-jén, csendes gyásszertartás keretében. A sors kegyetlen fintora volt, hogy ennek az embernek aki egyszer vidáman megjegyezte, hogy a nők, a whisky és a ragyogás jelenti munkája értelmét, ilyen körülmények között kellett meghalnia: egy parkoló autóban, egy dermesztően hideg, dél-londoni hajnalon, magányosan.