Az egyház, talán a kezdeti időszaktól eltekintve, sosem a nyitottságáról volt híres. Ebben a zár és hierarchikus struktúrában úgy gondolhatjuk, hogy nincs helye a humornak. Ezzel egy másik érdekes kérdést felvetődik. Ha a hit az élet minden területére vonatkozik, akkor hogy lehet, hogy éppen az emberi jellem ezen játékos részére nem terjed ki?
Első megközelítésAz előbbiekben felvetett kérdésemre nem régen kaptam választ. Rábukkantam a következő oldalra: Egyházi Humor Portál
Legfőképpen azért tartom érdekesnek ezt a kezdeményezést, mert az egyház egy új oldalát mutatja meg, mely hittől függetlenül bárkit érdekelhet. Választ ad kérdéseinkre, mely szerint a hit nem zárja ki a viccet. Oldd az egyházról kialakított képen. Így már nem tűnik olyan merevnek, komolynak és ridegnek. Holott voltak olyan évszázadok, amikor az egyházi szerveztek minden erejüket ezen kép kialakításába fektették.
Ahhoz, hogy jobban megérstük ezen portál lényegét, szeretném ismertetni az általuk megfogalmazott főbb alapelveket:
- hisszük, hogy a hit és a humor nem ellentéte egymásnak, hanem kiegészítője
- nem célunk egyetlen keresztyén felekezet, vagy más vallási csoport megsértése, kigúnyolása, negatív színben való feltüntetése
- nem jelentetünk meg olyan "humoros" tartalmat, amely ellentmond a vallás bármilyen alapelvével, esetleg megsérti a közerkölcsöt, vagy magát a vallás alapjait támadja meg
- igyekszünk igényes humort képviselni
- a portál bármelyik olvasójának lehetősége van vicc beküldésére
- ehhez kapcsolódik a vallástalan, sőt már-már istentelen világban az egyház humoros oldalának bemutatásával az erre fogékony emberek megszólítása
- a portálunk fórumában lehetőség van lelki beszélgetésekre is
Következtetések- nem célunk egyetlen keresztyén felekezet, vagy más vallási csoport megsértése, kigúnyolása, negatív színben való feltüntetése
- nem jelentetünk meg olyan "humoros" tartalmat, amely ellentmond a vallás bármilyen alapelvével, esetleg megsérti a közerkölcsöt, vagy magát a vallás alapjait támadja meg
- igyekszünk igényes humort képviselni
- a portál bármelyik olvasójának lehetősége van vicc beküldésére
- ehhez kapcsolódik a vallástalan, sőt már-már istentelen világban az egyház humoros oldalának bemutatásával az erre fogékony emberek megszólítása
- a portálunk fórumában lehetőség van lelki beszélgetésekre is
Szerintem nagyon fontos, hogy nem akarnak mást mutatni, mint amik. Egy kis önirónia senkinek sem árt. Nem mondanak le a moderálás jogáról, ami teljes mértékben érthető, hisz így védelmet nyújtanak a külső támadások ellen. Közben ösztönöznek az öncenzúrázásra is.
Rögtön az első pontban választ is kapok korában feltett kérdésemre. Kiegészítésnek tartják a humort, elfogadva ezzel ezt az alapvető emberi tulajdonságot. Nyilvánvalóan ezt megoldható kulturált és egyezményes keretek között.Fontos, hogy nem kívánnak kritikával élni mások hitével szemben. Nem akarnak téríteni, csak egy új eddig ismeretlen arcát a hitüknek.
Mint már korábban utaltam rá, az egyház erősen hierarchikus felépítésű, de a portál viseli az internet demokratikus jellegét. Bárki küldhet be vicceket, igaz azt tartalma szerint moderálják.
Szintén nagyon fontosnak tartom, hogy lelki beszélgetésre is ad lehetőséget az oldal. Így még szorosabb kapcsolatot teremt a humor és a hit között. Nem akarnak elszakadni az alapvető szervező elvtől sem, amely miatt a portál egyáltalán létre jöhetett, mégpedig a vallástól.
Egyéb funkciók
Az alap funkción kívül más lehetőségek is vannak az oldalon. Van hírlevelük és gyorsan közlik az aktuális híreket, melyek vonatkozhatnak az oldara, vagy tartalmazhatnak ajánlásokat. Sőt külön menü alatt még hasonló témájú könyveket is ajánlanak.
Másik variáció
Tovább keresve újabb magyar példára bukkantam az Online Istentisztelet oldalán. Itt a fő profil valóban a hittel kapcsolatos tevékenységek, de megjelenik mellettük egy külön menü alatt a humor. Itt egy archívumot találunk, ahol tematikusan rendszerezték a vicceket. Ez egy teljesen más fajta megközelítése a témának. Láthatóan sok energiát fektettek a rendszerezésbe és a gyűjtésbe. Nincsenek olyan interaktív vonások mint a portálon. Ez valoszínűleg a statikus szerkeztből adódik. Nem buzdítanak aktivitásra A honlap összes többi szolgáltatása is befogadóként tekint az oldalátógatókra, nem vár reakciókat.
Külföldön Fellelkesedve a témán, körbenéztem, hogy más országokban, milyen formában léteznek, vagy léteznek -e ilyen oldalak. Mivel rengeteg oldat találtam, ezért most csak az angol nyelvűek közül sorolok fel párat. Ezekről csak rövid leírásokat adok.
http://www.christian-jokes.org/
Az Egyházi humor Portál alapelveihez hasonló okokból alapították az oldat. Keresztények , szintén hívőknek. Szeretnék bebizonyítani, hogy ők is tudnak nevetni. Egy ember kezdeményezése.
http://www.christian-jokes.net/
Tematizálják a vicceket. Vannak web 2-es törekvéseik. Csak a humorral foglakoznak.
http://louisvilleemmaus.com/jokes2.html
Egyéni kezdeményezés. Lezárt, de készül a folytatás. Beküldéssel bővül a repertoár, egy személy moderálja. Hangsúlyozza, hogy ne sértsenek másokat a viccek.
http://www.biblenet.net/jokes/index.html?s
Sok más funkció mellet jelenik meg a vicc küldés lehetősége. Nem csak tisztán a humoré a szerep.
http://www.christianteens.net/jokes.htm
Fiataloknak készült oldal, ők töltik meg tartalommal. A vicc beküldőjéről is lehet olvasni, sőt írni is lehet neki , amit el is várnak. Az oldalnak természetesen nem ez a fő profilja. A cél a fiatalok elérése és ehhez próbál igazodni. Itt is moderálnak.
http://www.jesusanswers.com/jokes/christian.htm
Mivel itt a címben is megjelenik, hogy "választ" várnak, ezért e-e-mailben érkeznek meg a viccek. Mintha maga Isten küldené őket. Legalább is ezt szándékozzák elérni vele, természetesen képletesen.
http://www.my-pastor.com/pastor-jokes.html
Az oldal fő profilja, hogy vezetőknek nyújtson hasznos információkat, ennek részeként jelennek meg a viccek, amiket egyes prédikációk során el lehet mesélni.




