Manapság rendkívül népszerűvé váltak a közösségi honlapok, betudhatóan annak, hogy az internet egyre nagyobb utat tör életünkben és a szociális közösségeket átalakítja virtuális, az interneten létező csoportokká. Ugyan így alakulhattak ki a megosztó honlapok, azzal a különbséggel, hogy itt nem feltétlenül az a cél, hogy másokat megismerjünk (bár kétség kívül rendkívül lényeges opciója a cél eléréséhez), hanem azért, hogy alkotásainkat, legyen az rajz, fotó vagy novella, megoszthassuk a nagyvilággal, véleményeket kapjunk és véleményezzünk másokat, fejlődjünk és segítsünk másokat a művészi fejlődésben. Ezek közül a megosztó honlapok közül választottam ki ezúttal kettőt magamnak, melyeket összehasonlítok. Palettára kerül egyrészt a DeviantART nevezetű honlap (annak is főleg a fényképmegosztó részlege) és a Photo.net.
DeviantART
A Deviantart honlapot 2000-ben alapította néhány vállalkozó kedvű fiatal azzal a szándékkal, hogy helyet biztosítsanak a művészeknek, akik szívesen megosztanák rajzaikat, fotóikat, novelláikat a világgal. Azóta mind a DeviantArt, mind a Fella nevű kabalaállatkája híressé vált. Sok más megosztó-véleményező honlappal ellentétben, a deviantart mindenféle kategóriában otthont nyújt az alkotásoknak, így szerkezete is sokkal komplexebb és bonyolultabb, főleg, ha az ember először jár a honlapon. De menjünk csak szépen sorjában....
Dizájn
Ami a laikusoknak és az újoncoknak először feltűnik egy honlapon, az természetesen a külcsín, így én is ezzel indítom az elemzésemet. Az alapítótagok már a kezdetektől fogva zöldes-szürke színárnyalatokkal dolgoznak, meglehetősen nyugtató a színvilág. Sokaknak persze unalmasnak tűnhet, de szerintem tökéletesen megfelel a honlapnak, tekintve, hogy a kezdőoldal gyakran tele van színesebbnél színesebb rajzokkal, így egy fakóbb színvilág sokkalta megfelelőbb.
A kezdőlapon általában az elmúlt 8 óra legnépszerűbb műveit láthatjuk, a felhasználók azonban kedvükre beállíthatják, hogy belépés után esetleg a legújabban feltöltött alkotásokat, vagy egy adott kategória mindenkori legnéppszerűbbjeit akarják-e látni. Az oldal fejlécén közvetlenül elérhetők a személyes üzeneteink és a "figyelő" (watch) listánk, valamint a deviantart boltjában megvásárolható pólók dizájnjai, a portfóliók, kritikálható képek és a begyűjtött kollekciók. Oldalt a menüből pedig közvetlenül elérhetők a kategóriák, amik állandó változásban vannak, és nem mindig olyan logikusak, mint lenniük kellene.
Használat
A honlap kezelése eleinte bonyolultnak tűnik, de egy-két hónap alatt bele lehet szokni a használatába. Az elengedhetetlen felhasználói műveletek, mint az üzenetek megnyitása vagy az alkotások feltöltése már könnyen elérhető a felhasználó galériájából, de néhány egyéb szolgáltatás, mint a boltnak vagy épp magának a Help menünek az elérése továbbra is ügyességet igényel, ami a maga paradox módján egyszerre megmosolyogtató és elrettentő.
Pro...
Óriási mennyiségű deviation közül lehet a honlapon válogatni, bármilyen témában és művészeti stílusban. Népszerűsége lehet a legnagyobb előnye a honlapnak. Ebből adódóan aktív és naprakész, gyakoriak a hivatalos pályázatok, melyeket néha divatcégekkel vagy játékgyártókkal szervez meg a deviantart csapata.
Mature content filter (továbbiakban: MCF) a DA felnőtt tartalmakra való figyelmeztetésként használja. Régebben ennek a módja csupán annyi volt, hogy egy kis Fella jelezte, ha a kép vagy novella kiskorúaknak nem ajánlott, és egy gombra kattintva elérhető volt maga a mű (csak regisztrált felhasználók számára). Ma már azonban sok mindent bővítettek ezzel az opcióval kapcsolatban. Ki lehet választani, hogy a mű miért tartozik felnőtt kategóriába (szexualitás, nézetkülönbségek, hátrányos megkülönböztetés, nyelvezet, erőszak, vér, gyomorforgató tartalom...stb.), ezzel pedig nagyban elő lehet segíteni a honlapon barangolóknak, hogy kiválasszák, mit akarnak megnézni és mit nem. Ha például valaki irtózik a horrorisztikus jelenetektől, az a "Violence and gore" kategóriájú MCF-t nem nyitja meg. Ha viszont akt fotók után kutat, a "Nudity" felirattal MCF a neki való. Ma már azt is kikötheti a mű tulajdonosa, hogy 18 éven aluliak képesek legyenek-e megnyitni a műveit. Ilyenkor a felhasználók adatai alapján vagy elérhető a megynyitás gomb, vagy rejtve van.
És kontra...
Számomra a legnagyobb negatívumot a deviantart kategorizálási rendszere nyújtja, ami a bonyolultsága és a helyenkénti logikátlansága miatt megzavarja az újoncokat, ráadásul a folyamatos változtatások miatt a régi felhasználók is gyakran elvesznek a címszavak között. Ráadásul a helytelenül besorolt művek gyakran kapják meg a maguk figyelmeztetéseit, bár mostanában megértőbbek a moderátorok. A jelenlegi rendszerük többé-kevésbé érthető, de még meg kell szokni.
Nem lehet közvetlenül keresni felhasználókra, csak, ha az adott felhasználó neve szerepel a művek tegjei között, vagy a címében. Ezt nagy negatívumnak tartom, mert velem is előfordult már, hogy egy személyt kerestem, de csak mindenféle kerülőutak (főként google) útján udtam megtalálni a galériáját. Régebben maga a "keresés" is kifejezetten felhasználói kiváltság volt, egy egyszerű vendég nem használhatta azt.
Úton-útfélen előfizetői hirdetésekbe botlunk. A DeviantART a kelleténél kicsivel több erőszakkal akar minket rávenni, hogy fizessünk az extra szolgáltatásokért, amik a cikkíró személye szerint nem is annyira lényegesek a honlap szempontjából.
Összkép:
Mindent összevetve én elégedett vagyok a DeviantArt szolgáltatásaival, még a kereséssel és a kategorizálással kapcsolatos baki ellenére is. Elképzelhető persze, hogy ebbe beleszól saját négyéves tagságom is, de bizony a szívemhez nőtt ez a közösségi oldal.
Photo.net
Dizájn
Első ránézésre a Photonet kezdőoldala sokkal inkább emlékeztet minket egy külföldi hírportálra, mitsem egy fotómegosztó honlapra, hiszen csupán egyetlen sorban láthatunk néhány példa-fotót a tagok munkái közül. A kezdőlap nagyrésze azonban nem ezek, hanem az aktuális, fényképészeti szakmával kapcsolatos hírek, blogbejegyzések, fényképészeti eszközök elemzései, vagy a szakmába vágó hirdetések. De ennek ellenére a téma alapján könnyen rá lehet jönni, milyen honlappal van dolgunk.
A honlap alapszíne rendkívül világos, főleg fehér és kék színű. Bár a "színtelenség" nem rossz ötlet egy képmegosztó honlap számára, a Photonet esetében elég kopár hatást kelt, és még inkább elősegíti az olvasót, hogy hírportálnak vélje.
A menüpontok könnyen elérhető és áttekinthető legördülő menü formájában használhatók, könnyen meg lehet találni segítségükkel azt, amit keresünk.
Használat
A feltöltés menete is egyszerűbb, nem ütközünk annyi akadályba, bár az is igaz, hogy ennek a honlapnak az esetében csupán egyetlen "fotó" kategórián belül kell gondolkodnunk, és nem számos másikkal.
A honlap nem csupán a fényképek megosztásával foglalkozik, de magával a fényképészettel is, amatőröknek és a szakmával ismerkedőknek is kiváló támaszt nyújt. Egy külön menüpont foglalkozik a különböző gépek leírásával, egyedi funkcióikkal, sőt, még azt is leírja, hogy bizonyos gépeket milyen típusú (csendélet, portré, mozgásábrázolás) fényképek készítésére alkalmasak leginkább.
Sokkal jobb az áttekinthetősége, nincsenek formai akadályok, könnyen elérhetünk mindent és a feltöltés is egyszerűbb.
És kontra....
Nincs "legfrissebb fotók" menüpont. A Photonet esetében kifejezetten zavar az, hogy nem tudom megtekinteni a nemrégiben feltöltött fotókat, míg a Deviantartnál böngészhetem akár az elmúlt 8 órában feltöltött műveket is. Itt azonban csak a legnépszerűbb művek közt tudok böngészni, vagy keresőszavak segítségével tudok keresni. Így akár teljesen figyelmen kívül maradhat egy kevés, vagy rossz tegekkel ellátott alkotás vagy alkotó.
A honlap hírportál jellege kicsit riasztó, de mindez csupán megszokás kérdése, aki jó ismeri a honlapot, az tudja, mivel áll szemben.
Összkép:
És az eredmény...
Ha a professzionalitást, és a témán belüli kialakítást nézem, a Photo.net egyértelműen elhúz a DeviantART mellett. Ezzel szemben a DA-nak óriási a felhasználói közössége, mindenki számára nyújt valamit, minden stílusban. Mind a kettő használata kicsit bonyolult, ami szerintem majdnem megszokott a megosztó honlapok esetében, bár a Photo.net valamivel áttekinthetőbb. Választék szempontjából viszont a DeviantARTot kell inkább kiemelnem azzal, a mára milliós (milliárdos?) nagyságrendűvé vált alkotással, amit magába foglal.




