krono.inaplo.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
iNapló / iNter / Recenziók / A Magyar Rádió utolsó 15 éve

A Magyar Rádió utolsó 15 éve

2009. május 22. péntek, 00:09 Annus Dóra

Agárdi Péter írásában a közszolgálati média jövője felé irányítja figyelmét oly módon, hogy a múlt történéseit veszi kiindulási alapul.

 

Agárdi Péter: A Magyar Rádió utolsó 15 éve (Médiakutató) (2004)

recenzió

A cikk célja-amint ezt Agárdi is írja-, vitaindítás a Magyar Rádió helyzetéről. 2004-es írásról van szó, akkori friss történés volt a Rádió életében, hogy Zelki János leváltotta Kondor Katalint, a Magyar Rádió Részvénytársaság elnökét. Zelki tehát saját főnökének mondott fel. Miért? Mert felismerte, hogy „retorzió nélkül adnak le elemi szakmai és emberi normákat sértő műsorokat, a vezetés hallgatólagos vagy nyílt támogatásával” (Agárdi 2004). Zelki ezzel a lépésével nem volt egyedül, a cikk írója itt még megemlít pár múltbéli, politikához kötődő eseményt.

Fő probléma a mai duális médiavilágban, hogy a közszolgálati és kereskedelmi adók nem maradnak meg fő profiljuknál. Mit értünk közszolgálatiság alatt? Oktatási és nevelési műsorokat, magas kultúra közvetítését, híradást, a társadalom minden csoportját érintő dolgokkal való foglalkozást (pl. fogyatékkal élők, sérültek, hajléktalanok, munkanélküliek stb.), elemző műsorok. A Magyar Rádió ezen szempontoknak nem teljesen tesz eleget, pedig az Országos Rádió Televízió Testületnél (ORTT) mint közszolgálati médium van bejegyezve. „A rendszerváltás idején még kényesen ügyeltek a közszolgálatiság kritériumára, de a mai elüzletiesedett, pluralizált, politikai küzdelmek által kivéreztetett médianyilvánosságban elhalkultak a közszolgálati felelősséggel kapcsolatos hangok”(Agárdi 2004).

Agárdi szerint a Magyar Rádió és egyben a közszolgálati rádiózás a demokrácia áldozataként lassú halálra van ítélve, hiszen a politikai elitet a televíziók sorsa sokkal jobban érdekli. Felmerül Agárdiban az a képzet is, hogy a baloldal viszi a közszolgálati televíziót, a jobboldal pedig a Magyar Rádiót; de reméli a szerző, hogy ez csak vízió.

„Folyamatos médiaháborúk legnagyobb rádiós vesztesége a műsorszolgáltatás minőségének, szakszerűségének, frissességének és a hangzás kultúrájának hanyatlásában, továbbá a hallgatóság jelentős rétegeinek elvesztésében érhető tetten” (Agárdi 2004).

Agárdi Péter erőteljesen jobboldal-ellenes, a cikket áthatja ez a hozzáállás, és bár a cikkben úgy említi, nem a Rádió politikatörténetére helyezi a hangsúlyt, mégis óhatatlanul csak arról beszél, összefonódik nála a jobboldal hibáztatása a Magyar Rádió jelenlegi helyzetével.

Ahhoz, hogy a Rádiót elavultnak mondjuk, nem lehet csak saját véleményünkre támaszkodni, egyik mutató lehet a rádiósnapló, a hallgatottságot mérő kérdőívek; mégis a teljesítményt nem szabad döntően csak a százalékokra és percekre alapozva megítélni. Már csak azért sem, mert a különböző közvélemény-kutató intézetek szempontjai eltérőek, teljesen nem feleltethetők meg egymásnak.

1985 1986 1987 1988 1989 1992
perc/nap 135 132 125 109 113 160

Amint a táblázat mutatja, 1988-ig fokozatosan csökkent a Magyar Rádió műsorainak hallgatottsága, ennek egyik oka a televízió általánossá válása; aztán a rendszerváltás utáni időszakban a tömegkommunikáció lett a legnagyobb társadalmi közbizalommal övezett intézmény. „100 pontos skálán 1988, 1989, 1990-ben a rádiók és televíziók 73, 75 és 69 ponttal az első helyen álltak. Az 1990-es években lassú csökkenés tapasztalható a hallgatottsági mutatókban, igazi fordulatot hozott az évtized utolsó harmadában a kereskedelmi rádiók és televíziók megjelenése és piaci versenye” (Agárdi 2004), amivel a Magyar Rádió nem tudta felvenni a harcot. A fő hangsúly a szórakoztatáson van, ehhez pedig ismert közszemélyiségek, modern stúdiófelszerelés és élvezhető műsorok kellenek. Sokan elsősorban egy-egy műsorvezető hangja miatt hallgatnak egy-egy műsort. A Magyar Rádió esetében ezek a „hangok” eltűntek, gondolok itt a kereskedelmi rádiókhoz, újságokhoz, televíziókhoz való átvándorlásra (olyanok, mint Frei Tamás, Hadas Krisztina, Pálffy István, B.Tóth László, Verebes István, Albert Györgyi); illetve arra, hogy egy évtized alatt nem neveltek ki tehetséges utódokat. „Eközben a műsorokban mind több a műveletlen, tehetségtelen vagy középszerű, rosszul artikuláló és magyartalanul beszélő, viszont politikailag elfogult újonc a Magyar Rádióban” (Agárdi 2004).

Mindezért a minőségi romlásért az elsődleges felelősség Agárdi szerint a jobboldali politikai és médiaelité, amely rátelepedett a Rádióra.

Természetesen a Magyar Rádió is rálépett a modernség útjára: 2007-ben átalakította megjelenését, szlogenjeit: mr nevet vett fel, időközben a nyugati normás URH-sávokra tért át, a Petőfi Rádió zenei rádióvá alakult át, ezzel megjegyzem a közszolgálatiság kereteit feszegeti, hiszen éjjel-nappal zene szól. Először nem tetszett ez a változás, mert lelkes hallgatója voltam ennek az adónak, főleg a csütörtöki kabaré miatt, olyan műsorok szűntek meg mint a Szabó család, a Jó ebédhez szól a nóta stb. Néhány program átkerült a Kossuth Rádió műsortárába.

„Magyarországon több mint 400 televízió, és 170-et meghaladó rádióadó működik, az elüzletiesedés, bulvárosodás globális folyamatai közepette nem könnyű helytállni egy tiszteletre méltó hagyományú, de egyúttal nagy tehetetlenségi nyomatékú, költséges és a politika hullámzásainak kitett közszolgálati intézménynek. Ahhoz, hogy a Magyar Rádió a jövőben megállja a helyét, helyre kell állítania szakszerű, törvényes működését, műsorpolitikai elfogultságáról le kell mondania, hangvételében, infrastruktúrájában, nemzeti-közszolgálati küldetésében, színvonalában meg kell újulnia” (Agárdi 2004).

További érdekességeket találtam a témával kapcsolatban:


Készítette: Annus Dóra, 2009. május 11.