krono.inaplo.hu

Az általam választott tanulmány a 2001. szeptember 11-én alkalmazott katasztrófamaraton névre hallgató televíziós műfaj alkalmazásáról, veszélyeiről, hátrányairól és annak hatásairól értekezik. 2001. szeptember 11-én  öngyilkos merénylők eltérítettek három utasszállító gépet melyek közül kettőt a WTC-be(világ kereskedelmi központ)egyet pedig a pentagonba vezettek be.

Szabó Sára: Katasztrófamaraton  avagy a tények „gigantikus elkendőzése”

kivonatolás

Nyilvánvaló volt hogy ennek az eseménynek hatalmas hatása lesz a hírpiacra így az amerikai média egy különleges eljárás az úgynevezett katasztrófamaraton mellett döntött mely azt jelentette hogy az éppen aktuális adást megszakítva élő egyenes adásban közvetítették az eseményeket. Ez a cikk többek közt arra a kérdésre próbál választ találni hogy vajon helyesen döntöttek-e a média vezetői amikor emellett „műfaj” mellett döntöttek.

„Katasztrófamaratonnak azt a televíziós műfajt nevezzük, amikor valamely váratlan, rendkívüli jelentőséggel bíró katasztrófát a televízió az eredeti műsortervet megszakítva a helyszínről élő adásban, órákon keresztül közvetít.” A katasztrófamaraton elméletet Tamar Liebes  a jeruzsálemi egyetem kommunikációprofesszora vetette fel . A katasztrófamaraton mint televíziós műfaj először 1996 került alkalmazásra amikor is az israeli televíziók több jármű felrobbantása után a 72 órás élőadásra váltottak át ami nem jelentett mást hogy mint hogy újra és újra ismételték a horror képeit, az áldozatokat, valamint a szemtanuk beszámolóit amiért komoly bírálat is érte az izraeli televíziókat hisz a katasztrófamaraton nem szolgált más célt mint hogy növelte feszültséget, tömeghisztériát ám tényleges információval nem szolgált az eseményekről. A katasztrófamaraton ideje alatt az ember ki van szolgáltatva az állandó bizonytalanságnak, a „jó” és a „gonosz” harcának ahol a végeredmény még közel sem biztos. Válaszokat, válaszcsapást akar néző és ezt a válaszcsapást csak a kormány vezetőitől kaphatja meg akik viszont sokszor ilyen helyzetekben – idő hiányában és a tények pontos ismerete nélkül- sokszor elhamarkodott döntéseket hoznak. Ám érdekes módon a szeptember 11-én történt terror cselekmények idején ez nem így történt. George W. Bush az akkori elnök valamint Rudolph Giuliani New York polgármestere felismerték azt hogy az emberek válaszcsapást akarnak felismerték a „United We Stand” vagyis az „egységben az erő” jelentőségét és így sikerült az egységes Amerika szimbólumaivá válniuk. „Mindketten a modern demokratikus köztársaság alapüzenetének megtestesítői lettek, és ezáltal úgy jelentek meg, mint az egyetlen hiteles politikai akarat képviselői.”

A katasztrófamaraton kapcsán felmerülő egyik igen fontos kérdés hogy vajon a média azzal hogy ilyen formában közli az eseményeket mennyire játszik a terroristák kezére?

Az egyértelmű hogy a terrorista azért teszi azt amit hogy publicitást nyerjen és hacsak egy rövid hír erejéig de a figyelem középpontjába kerül már elérte a célját hisz felhívta magára a figyelmet, valamilyen szinten sikerült eljuttatnia az üzenetét az emberekhez és ezt a különböző csatornák is tudják ám a mai modern világban egyetlen csatorna sem engedheti meg azt magának  hogy kimaradjon a hírversenyből.  „A terrorizmus Thomas P. Thornton definíciója szerint olyan szimbolikus cselekedet, amely valamely politikai viselkedést szándékozik befolyásolni a normálistól eltérő eszközökkel, beleértve az erőszakot vagy az azzal való fenyegetőzést (Thornton in Kelly & Mitchell, 1984: 283). A terrorizmus egyfajta pszichológiai hadviselés – folytatódik a definíció –, amelynek elsődleges célja valami propagálása és az adott közösség dezorientálása az állam vagy a társadalom bizonyos szimbólumainak megtámadásával, lerombolásával. Hatékonysága akkor a legnagyobb, ha a megjósolhatatlannak és esetlegesnek tűnő merényletek miatt általános félelem és bizonytalanság uralkodik el a közösség tagjain, miközben a figyelem középpontjába a terroristák követelései kerülnek, és azok valamiféle legitimitást nyernek” Ebből a definícióból kiindulva a terroristák a támadásaikat olyan helyen, időben és olyan személyek ellen követik el amellyel a legnagyobb média figyelmet tudhatják magukénak. A terrorista célja hogy demonstrálja a hatalmát, hogy igenis létező fenyegetés és ha kell akár erőszak árán de érvényesíti akaratát és egy eljutatja az üzenetét. Ám ezzel szemben a média csak a terror támadások idején csak a szemmel látható dolgokat sugározza- horror, vér, áldozatok- és a terroristák igazi indítékaira nem derül fény. „Kelly és Mitchell szerint a média ezzel tőrbe csalja a terroristát, mivel csupán a cselekedetnek szentel figyelmet, a mögötte álló üzenetet nem továbbítja. Ráadásul szabadságharcos helyett pszichopata tömeggyilkosként ábrázolja az elkövetőt.”Ez egy ördögi kör ugyanis a sajtó és média alapvető kötelessége a tájékoztatás legyen az terror támadás vagy bármi más és amíg ez érvényesül addig a terroristák nem hagyják abba  a merényleteket hisz tudják hogy az úgyis publicitást nyer ám ha viszont a média nem közvetíti az adott terror cselekményt akkor saját kötelességének mond ellent és még a hírversenyben is lemarad. „

A katasztrófamaraton következtében, vagyis hogy a betervezett programot megszakítva élőben sugároznak egy történését  egyrészt kanonizáció történik, másrészt a globális beszüremkedik a lokálisba. Egyik sem feltététlenül indokolt. A kanonizáció során az adott hír amiatt megszakítják a műsort, egyértelműen a fontossági hierarchia csúcsán áll míg a globális beszüremkedése  a lokálos szférába erőszak a nézővel szemben hisz hirtelen olyan dolgokkal kell szembesülnie amit nem ő választott. „Egy közvetlen képet nem vitathatunk, csak elszenvedhetünk”. Ráadásul a média ezekben az esetekben nem arról számol be hogy mi miért történt hanem csak arról ami ebből látszik. A néző is egyfajta szemtanúvá válik aki csak sodródik az eseményekkel.

Amikor a globális beszüremkedik a lokálisba egy olyan globalizációnak  lehetünk a tanúi amely univerzalizmus nélkül jön létra. Univerzalizmus- tehát kulturális illetve civilizációs globalizmus - nélkül pedig nem tartható fenn a globlizáció.

A katasztrófamaraton során egy sor etikai kérdés is felmerül. Elkerülhetetlen –mint ahogy a szeptember 11-kei terrortámadásnál is az volt- hogy egyes emberek élő egyenes adásban történő szeretteink haláltusájának , szenvedéséinek a közvetítése ám ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés hogy van-e az effajta képsorok közzétételéhez joguk a tv csatornáknak. „Ez a privát szférába való legdurvább beavatkozást jelenti” Ráadásul mindez akaratunk és tudtunk ellenére történik. Konkretizálva a kérdést a New York-i terrortámadások esetében az összeomló tornyokból egyesek a tűzhalál helyett az öngyilkosságot választva kiugrottak az ablakokból és az ezeket szintén leadták annak ellenére hogy hírértékkel abszolút nem rendelkeznek és ezenfelül még személyiségi jogokat is sértenek. Ám felmerülhet az a helyzet az éppen kiugró emberek a történelem emblematikus figurái akik egyfajta „kultúrálist” ikont képeznek és a felvételek értelmezhetők egyfajta rekviemként feléjük. Ily módon felértékelődik a szerepük a társadalomban és  akaratuk ellenére is közszereplővé válnak és tudvalevő a közszereplőknek nagyobb nyilvánossággal kell szembenézniük. „Kérdés, hogy a New York-i WTC-t ért támadás utáni percekben a toronyház ablakaiból kiugró emberek ikonja milyen történetet képes elmesélni.”

Összegezve a fent említettek arra a következtetésre jutottam hogy a katasztrófamaraton inkább mint árt mint használ. Nem segíti a nézőt abban hogy az események mögé lásson, csak fokozza a feszültséget, pánikot és zavart okoz és mindezek mellett semmibe veszi az egyén akaratát és alapvető jogait így véleményem szerint amíg nem sikerül megtalálni az egyensúlyt a nyers valóság és a elrettentő ámbár informatív közvetítések között addig nem látom hasznát a katasztrófamaratonnak.

http://www.fordulopont.hu/cikkteljes.php?id=297

http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_04_tel/01_metafizikai_mutacio_es_magyar_ujsagiras/12.html