Tanulmány elemzéseként Fleck Zoltán cikkét választottam, mely a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás közötti különbségekkel foglalkozik a polgári bírói gyakorlatban.
recenzió
Középpontban a jogterület néhány jogértelmezési problémáját veti fel, mint például a sértő, jogszerűtlen és a megengedhető vélemények közötti vékony határ, valamint a valóságnak nem megfelelő közlések állnak. Számomra is egyértelmű, hogy nem mindig elégséges a törvényeket megalkotni, ugyanis a szűkszavú törvényeket ilyen esetekben mindenki más, másféleképpen értelmezheti. Ahány ember, annyi felfogás, ez igaz lehet a bírói gyakorlatban is.
Ez a tanulmány csak a polgári jogi területekre tartozó személyiségvédelmi eszközrendszerről tudósít, melybe beletartozik a rágalmazás, becsületsértés büntetőjogi tényállásai körül kialakult ítélkezési gyakorlatról.
Ki kell hangsúlyozni, hogy ez egy rendkívül nehéz területe a bírói gyakorlatnak, ugyanis nem a bíróság feladata megvizsgálni a felperes erkölcsi mivoltát, hanem a valós életben próbálnak kutakodni. Ezért szinte állandó az elégedetlenség az ítéletek miatt, a megegyezés ritka, a fellebbezések aránya az átlagnál is nagyobb.
Ítélethozáskor a jogokon kívüli elemeket is figyelembe kell venni: nyelvtani, stilisztikai, szerkesztési és társadalmi elemzéseket.
A jog tiltja a valótlan tények jogsértő közlését, mind az emberi méltóságot sértő véleményeket is tiltja. A vélemények nagyobb szabadságot élveznek, ugyanakkor nem korlátlanul. A bíróság nagyobb tűrés gyakorlatát állapították meg a közszereplők vonatkozásában.
Megengedhető és nem megengedhető vélemények a személyiségi jogi perekben.
Itt csak közéleti szereplők pereiről van szó, az „átlag” ember tűrési „fokáról” nincs példa, tehát az összehasonlítás így nem lehetséges.
PK. 12. SZ. állásfoglalása szerint a személyiséget sértő valótlan tényközlés hiányában a vélemény, a bírálat, az értékelés akkor alapoz meg személyiségi jogi igényt, ha a véleményben a „kifejezésmódjában inokulatlanul bántó, lekicsinylő, lealacsonyító, durván sértő kifejezés használata okoz sérelmet”.
Nem jogszerű véleménynyílvántás: „felesleges, sértegetésre irányuló, a társadalomban kialakult kulturált érintkezési mód követelményei szerint sem megengedett közlési mód használata”.
Tehát akkor lehet jogsértő a bírálat, ha aránytalanul túlzó, indokolatlanul bántó, lealázó, lekicsinylő.(BH 1993/89), tehát nem a sértett fél érzékenységétől függő jellemét vizsgálja.
Példák:
Képzőművész kontra kiadó
A felperes azt sérelmezte, hogy az alperesek egy közleményben a műveit az „elemi jóizlés szabályaival ellentétesnek” ítélték, illetve arra intették az olvasókat, hogy nem vásároljanak alkotásokat. A bíróság arra jutott, hogy bár az írás érzelmek kiváltására alkalmas, és meghökkentő, de attól még nem gyalázkodó hangvételű. Ugyanakkor felszólította a felperest, hogy ítélethozáskor figyelembe vette az alperes közéleti szerepléseit is( éles reakciót kiválta helyzetbe hozta magát egy politikai felszólalással) mellyel „gyengén védett politikai közszereplővé” tette magát.
Közéleti szereplő kontra sajtó
A bulvársajtóban egy közszereplő saját akaratából nyilatkozott és szerepelt a sajtóban, ahol nem rejtette el érzelmeit, illetve magánéletét sem, amiért a sajtó ezekkel a szavakkal illette: „hűtlen, hazug, csalárd, lélektelen, arcátlan, áruló”. A bíróság megállapította, hogy ezek a kifejezések nem lépik át a szabad véleménynyilvánítás határait. A „leállatozás illetve az a tény, hogy a felperes „beteg” hamis tény közlésének minősül.
Orvos kontra Kövér László
A betegségre való utalás azonban tényszerű volt ebben az esetben, ahol felkértek egy orvost, hogy tanulmányozza Kövér László viselkedését a televízióban való szereplései által. Az orvos azonban paranoiát állapított meg, ami az átlag olvasó számára bizony hihető, mivel egy rendes szakorvos adta ezt a megállapítást. „A bíróság szerint ez a megállapítás tényállásként és véleményként is egyaránt személyiségi jogot sért.”
Lovas István, szélsőjobboldali újságíró cikkében a politikai közszereplőséget írásaival, könyveivel vállaló felperestől gyalázkodó jellegű véleményt nyilvánított: AIDS-eshez, fertőző fekélyekkel borított emberhez, illetve csótányhoz hasonlították. A bíróság mindezt elítélte, és másodfokon sem fogadta el azt az érvelést, miszerint a csótányozás egy magatartás metaforikus kritikája.
Áder János kontra Népszabadság
Felperes sérelmezte, hogy az újság cikkében utal arra, hogy maga a felperes is érintett a Kulcsár Attila-féle brókerügyletben. Azonban a bíróság felszólította, hogy közszereplő mivoltából tudnia kéne, hogy a politikusok között mindennapos a gyanúsítás.
Eörsi István kontra Schmidt Mária
Az alperes „közéletünk jobboldalának egyik legzüllöttebb figurájának” , „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony”, „bizniszértelmiségi” „pártholdudvaronc”-nak minősítette. Az első kettőben a bíróság jogsértőnek találta ezt a két kifejezést, amely sértőnek mutatkozott, illetve az emberi méltóságot is megsértette ezzel. Eleve egy múzeumigazgató nem specializálódhatott történelemhamisításra.
A férfi hogyan fejezhette volna ki a leginkább azt, hogy a véleménye a sertettről az, hogy erkölcsileg romlott? A bíróság szerint erre nem a züllött szó a legjobb.
A személyiség jog megsértése valótlan tények közlésével
A vélemény kinyilvánítás és a szólásszabadság közötti határ gyakran szubjektív megítéléstől függ. Az Alkotmánybíróság logikájából pedig az következik, hogy a jogalkalmazók kétséges esetekben a szólásszabadság javára értelmezik a kérdést, és véleménynek értékelik a sérelmezett szöveget.
Magyar Rádió kontra Élet és Irodalom c. lap
Ebben az esetben a Magyar Rádió vezetői voltak a felperesek, akik szerint a folyóirat személyiségi jogaikat sértette meg azzal, hogy megfélemlítve jártak el a megvilágítandók névsorának összeállításakor. Azonban hamar kiderült a munkatársak kikérdezésével, hogy ez a tényállítás nem valós. A cikk írója azonban kifejtette, hogy ezek az információ informátortól származnak, azonban erre hivatkozni nem lehetséges, mivel az információ nevét és a forrást nem közölték.
PKKB ítélőtábla elvárása: az újságíró olyan személynek minősül, akinek külön kötelezettségei vannak a valótlan tényállítások elkerülésében.
Televíziós közszereplő kontra napilap
A kritikus hangvételű írás a felperest önjelölt fiatalembernek titulálják, „akiből a munkatársai hülyét csinálnak.”
Magyar Nemzet kontra oktatási miniszter
A cikkből a bíráság hiányolt néhány adatot, amely a miniszter ingatlanvásárlásával kapcsolatos, amely hamis látszatot kelthet az olvasóban.
Mai Nap kontra Torgyán József
A Mai Napban megjelent cikk azt állította, hogy Torgyán József kérelmezte áthelyezését az MSZP-be. Azonban a folyóirat az álhírblokk végén figyelmeztette az olvasót arra, hogy ez csak egy április elsejei tréfa. A bíróság szerint az egész cikk képtelenvolt arra, hogy ezt bárki is komolyan vegye
Mint látható a társadalom befogadóképessége nagyban befolyásolja a megszólalás szabadságának terjedelmét.
A sajtótól elvárt valósághű tájékoztatást igyekszik érvényesíteni az a töretlenül érvényesülő gyakorlat is, hogy a valótlan tényállás miatt indult sajtó-helyreigazítási perben nem bújhat ki a felelősség alól azzal, hogy információit mások vélekedésére alapozza. A sajtóra rótt felelősség nem korlátlan. Hiteles és pontos, mindig érvekkel, illetve bizonyítékokkal alátámasztva kell a sajtónak számolnia. A sajtónak azonban joga van valósághűen beszámolni a a valamely jogszabályban szabályozott eljárási rend keretei között zajló eljárásról. Az eljárásban szereplőket, jogait nem sérti.A sajtószervnek nem kell bizonyítania az országgyűléseken elhangzottakat. Azonban felmerül ilyenkor a kérdés, h az ezekben szereplőknek nem sérülnek-e a jogai?
Tehát két egymásnak ellentmondó logika érvényesül, a tanulmány írója reméli, hogy a jövőben a nyilvánosság erőteljesebb védelmét megvalósító gyakorlat válik általánossá.
Fogalmi magyarázat az előbb leírtakhoz a törvény szerint: vázlatpontokba szedve:
Értékítélet és tényállítás:
Értékítélet
Minden esetben védett, függetlenül attól, értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmen vagy észérveken alapul
Fokozott védelmet élveznek a közügyekre vonatkozóak
Tényállítás
Védelem nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha
–kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának vagy
–foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta
Közszereplők (közhatalom gyakorlása, közéleti szerep) magánszférája:
Súlyosabb büntetés alkotmányellenes, sőt a nem büntethető véleménynyilvánítás köre tágabb
Értékítélet nem büntethető
Tényállítás akkor büntethető, ha
–tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan vagy
–azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta
Az alkotmány és a szólásszabadság
„De meddig terjed ez a védelem? Hol ér véget az immunitást élvező beszéd, hol kezdődnek a büntethető megnyilvánulások? Ezekre a kérdésekre úgy szól a válasz, hogy nincs olyan gondolat, melynek nyilvános közlését pusztán a tartalma alapján tiltani és büntetni lehetne. Tiltásnak és büntetésnek akkor lehet helye, ha a beszéd mások jogait sértő cselekvésre indítja a közönségét, vagy ha ilyen cselekedetek közvetlen veszélyét idézi elő.
Sokan vannak, akik ezt nem tudják elfogadni. Úgy vélik, minden eszme azért mégsem kaphat nyilvánosságot. A fajgyűlölet, a faji egyenlőtlenség hirdetése, emberek származásuk alapján való megbélyegzése: önmagában is tűrhetetlen. Az ilyen beszéd fölé nem terjesztheti ki védőernyőjét a szólásszabadság.
Ez a gondolat nem logikátlan. A demokrácia arra az elvre épül, hogy minden ember egyenlő. Az alkotmány arra kötelezi az államot, hogy ne tűrje a polgárok közti faji, nemzeti, etnikai, vallási alapú diszkriminációt. A szólásszabadság határainak tekintettel kell lenniük erre. Ezért kézenfekvőnek tűnik, hogy a polgárok egyenlő méltóságát védelmező alkotmány nem „
