Rászántam egy délelőttömet, hogy elkísérjek egy ovis csoportot a könyvtárba, a valóságban is. Ehhez egy nagycsoportra, óvónőre és közeli könyvtárra valamint lelkes könyvtárosra volt szükségem. Nézzük csak sorban. A következő írás inkább élménybeszámoló, mintsem a szakirodalom feldolgozása, de szükségesnek éreztem, hogy a témát közelebbről szemügyre vegyem, külső szemlélőként is.
http://balintkonyvtar.blogspot.com/
A nagycsoport kábé 20 fős életvidám hatévesből áll, érdeklődőek, előzetes felmérésem alapján még nem jártak könyvtárban, bár egyikük szerint az autós GPS-ük jelzi a könyvtárakat, és ilyenformán legalább a kifejezéssel találkozott már, tartalommal nem biztos, hogy megtöltötte azt.
Az óvónénik szintén segítőkészek, szinte úgy éreztem, a könyvtári programot hozzám igazították, a munkaköri leírásban vagy a munkatervben tudtommal benne van a könyvtár látogatása még az iskolakezdés előtt, hogy ezt mikor teszik meg pontosan az nincs kikötve, de nem árt inkább a legidősebb csoportot ezzel foglalkoztatni. Egy csoportnak elég egyszer közösen a könyvtárba mennie.
Az Aprófalva óvodával (http://w3.enternet.hu/aprofalv/) szemben áll a Szabó Ervin Pesti úti fiókkönyvtára, megérkezvén a könyvtár bejáratán egy hirdetményre lettem figyelmes, miszerint a könyvtár várja szeretettel az óvodásokat és kisiskolásokat csoportosan egy a könyvtárt bemutató alkalom erejéig, időpontot egyeztetni kéretik.
A könyvtár háromfős legénységéből (mind középkorú hölgy) a gyerekekre talán legrátermettebb fogadta az ovisokat, és indult neki a bemutató körútnak. A rátermettség alatt némi pedagógia érzéket, tehát a kicsik megszólításának képességét értem. Zéró gyermekpedagógiai ismeretekkel rendelkező könyvtáros inkább ne próbálkozzon egy óvodai csoport lekötésével. Habár saját magam tapasztaltam, hogy az ovisokat gyakorlatilag bármivel le lehet kötni, és az érdeklődést is könnyű kicsiszolni belőlük, egy a feladatra kevésbé érzékeny személy, könnyen a célnak szöges ellentétét érheti el. Mi is a cél? Erről már volt szó az előző bejegyzésben és lesz is szó a következőben talán. Mivel ennek a könyvtárnak amúgy sincs kimagasló mennyiségű állománya, a médiatár bemutatása után, a gyerekek körbeülték a könyvtáros hölgyet, aki az óvónénik bástyájának támaszától megerősítve mondhatott nekik verset a könyvekről, mesélhetett a kölcsönzés lehetőségről, és hogy ez különbözteti meg a könyvesbolttól, ahol már némelyik gyerek úgyis járt anyuval, apuval. Továbbá vannak itt bizony régi könyvek is, sőt van nagy könyv, kicsi könyv, és vastag könyv is. Néhány gyerek egészen aktívnak tűnt, szívesen konstatálták, hogy nekik is vannak otthon könyveik, főleg dinoszauruszos. A gyerekeket kevésbé a tartalom, mind inkább a forma ragadta meg. Mesét hallanak eleget, leginkább az óvodában, az hogy anyuka otthon mit meséljen, ha kikölcsönzi a szép mesekönyvet, már homályosabb információ számukra, mintsem, hogy milyen szép nagy kihajtható könyv, pláne ha tele van színes állatokkal. Persze némely gyermek büszkén vallotta be, hogy tud már olvasni, de bizonyításra nem került sor. A gyerekek figyelmének ébrentartása kérdésekkel fokozható, és némely gyermek bizony örül, ha válaszolhat, gyakran a könyvtári alkalmazottat felkészületlenül érte és a válaszokkal nem tudott mit kezdeni, olykor bökkenőt jelentett az is, hogy a gyermek szavát nem lehet érteni, ennek korrigálása persze a logopédiára hárul, és az, hogy a könyvtáros hölgy néhol zavarba jött, csupán a rutin hiányával magyarázható.
A folyóiratokat is szemügyre vették az ovisok - a Buci Maci már kevésbé népszerű 2008-ban, ellenben a High School Musical címlapú 100*Szép magazin jobban megragadta a fiatalságot, de ezt csupán mint az „olvasói szokások korunkban” kitérőjeként említem és mert figyelmes lettem rá az ovisok reakcióiból.
A közelgő ünnepekre való tekintettel a karácsonnyal összefüggésbe hozható dokumentumok is bemutatásra kerültek, illetve az olvasószolgálat is. Majdan a gyermekek számára tartalmilag kialakított könyvespolcok állományát vizsgálhatták, lapozgathatták, levehettek és vissza is tehettek a magasságukhoz többé-kevésbé mért polcra az ismeretterjesztő-, illetve meseirodalmat, amit élveztek szemlátomást, pláne amikor szőnyeg is került alájuk, kényelmesebbé téve a színes ábrák böngészését. Már kezdtem azt hinni, hogy a propaganda elsikkad, de persze az óvónénik kaptak kiosztásra váró bilétákat a könyvtár nyitvatartásáról, a gyerekek pedig kedves búcsúzót.
Az ovisok elégedetten távoztak, hogy aztán még ebéd előtt rajzolgathassanak az oviban virágokat és cicákat (kaptam is egyet ajándékba).
Mi az amit kaptak az ovisok a könyvtárban?
Pozitív élmény kialakítása: megvolt. Gyerekre szabott érdeklődés kielégítése az adottságokhoz mérten: megvolt. Könyvek bemutatása, az olvasás megszerettetése érdekében: megvolt. Nem születhet mindenki óvodapedagógusnak, de a gyerekekkel való bánásmód is gyakorlat kérdése. A tudatosítás, hogy létezik egy hely, ahol könyvek vannak, nem kell értük fizetni, lehet kölcsönözni, de vissza is kell vinni őket, illetve vannak itt szép színes könyvek is, amivel nagyszerűen lehet időt tölteni, az megvolt. Innentől kezdve az, hogy mennyire tartós lesz ez az emlék, függ a gyermek intelligenciájától, családi GPS-től, de az óvónő hozzáállásától is.
Az óvódások igényei számára persze nem nélkülözhetetlen a könyvtár, hogy mégis fontosabbá tegyük az talán marketing kérdése is.
