A Neumann Kht.-t 1997-ben hozta létre az Oktatásügyi Minisztérium a múlt, a jelen és a „jövő” digitális kincseinek megőrzésére, mely széles közönségnek nyújt kutatási lehetőséget. A digitalizált dokumentumok internetes hozzáférhetősége, elsősorban a tanulást, a kutatást és a művelődést hivatott elősegíteni.
„A könyvtárosok, történészek, muzeológusok, levéltárosok évszázados hivatása a tudás megőrzése, átörökítése. Igaz, az információ digitális megőrzése mindenképpen veszteséggel jár, ugyanis az eredeti médium által hordozott információt elveszítjük.” (Kitzinger Dávid)
Neumann Ház (http://www.neumann-haz.hu/)
Ahogy már említettem a Neumann Házat 1997-ben hozta létre a OKM, de 2005-ben a tartalomfejlesztési programokban érdekelt Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) többségi tulajdont szerzett, és így ő folytatta a megkezdett programokat, ill. újakat indított el.
A Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ szervezete elsődleges feladataként a magyarországi digitális tartalmak elérését, újrahasznosítását és támogatását tűzte ki célul. A kiemelt programjai és szolgáltatásai a Nemzeti Digitális Adattár, a Nemzeti Audiovizuális Archívum, és egy ideig alá tartozott a Digitális Irodalmi Akadémia is.
Digitális Irodalmi Akadémia (http://www.pim.hu/object.d8f182da-fdfa-45ba-914f-2688ce822346.ivy)

1998 tavaszán a Petőfi Irodalmi Múzeum, akkori nevén a Magyar Irodalom Háza kezdeményezte a DIA megalapítását. A DIA interneten elérhető könyvtár, azaz digitális könyvtár. Lényege, hogy a kortárs írók életjáradékért cserébe engedélyezik műveik internetes közlését mindenki számára, ezt egy egységesen kezelt adatbázis teszi lehetővé. Jelenleg 69 kortárs szerző műve érhető el a DIA-ról, de a számuk folyamatosan nő, hiszen az írók évente új tagot választanak maguk közé. 2007-ben élethosszig tartó szerződést kötöttek a tagokkal, céljuk ezzel a kortárs magyar irodalom még népszerűbbé tétele. A szerzők között olyan nevekkel találkozunk, mint Tandori, Spiró vagy Esterházy. A Digitális Irodalmi Akadémia nyolc éven keresztül a mindenkori kulturális tárca támogatásával, a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz évente benyújtott pályázatok révén működött. Az évente megújuló program gazdája 2000 őszétől a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. volt. A DIA az Oktatási és Kulturális Minisztérium döntésével 2007 januárjától visszakerült a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezetébe.

Nemzeti Digitális Adattár (http://nda.hu/)
A Nemzeti Digitális Adattár 2003-ban indult, azzal a céllal, hogy a magyar nyelvű vagy magyar vonatkozású, digitális és interneten keresztül elérhető kulturális és közcélú tartalmakat központilag regisztrálja. Ezekkel az internetes tartalmakkal a könyvtárak, levéltárak, múzeumok munkáját segítik. Az NDA rendszere a nemzetközileg ismert és elismert Nyílt Archívumi Kezdeményezés eredményeit vette alapul, és ennek keretében kidolgozott szabványokat, ajánlásokat használja (Dublin Core, OAI-PMH-2). A program a működtetők szerint sikeresnek mondható, mivel a programhoz önkéntesen csatlakoztak intézmények, és így a felhasználói igényeket minél magasabb színvonalon ki tudják elégíteni a felhasználói igényeket, pl. a szabadon hozzáférhető keresővel az adatbázisban.
Az NDA a fejlesztés legújabb szakaszában a közösségi tartalomfejlesztést támogató eszközöket kínál a digitális archívum építéshez. Az NDA oldala rendkívül fiatalos, néhány hónapja újult meg, és az alábbi „lehetőségeket” kínálja: metázz, böngéssz, csatlakozz. A metázás sokféleképpen lehetséges, és az Nemzeti Digitális Adattár által készített eszközök segítségével többféle módon készíthetjük el, tárolhatjuk és publikálhatjuk metaadatainkat. Ilyen eszköz a metaadatok készítésére, tárolására, rendszerezésére, publikálására egyaránt alkalmas online metamenedzser. Az NDA lehetőséget nyújt arra, hogy a saját metaadatainkat (mint a kép, hang, szöveg, film, stb.) ill. adatbázisunkat az ő vagy más metaadatbázis keresőjében is viszontlássuk, ezt egy OAI szerver telepítésével és ennek az adatbázissal, való összekapcsolásával lehetséges. A metázás rögtön elkezdhető, csak regisztrálni kell a csatlakozz menüpontban. Az NDA metaadatbázisában több száz felhasználó többszázezer metaadata található, ezek között vannak a nagy közgyűjtemények (könyvtárak, levéltárak, múzeumok) digitális tartalmainak metaadatai csakúgy, mint magánszemélyek fotó- és filmgyűjteményeinek, versgyűjteményeknek vagy blogoknak a metaadatai. A böngészésben pedig lehetőség van az NDA metaadatbázisában a már említett több száz felhasználó többszázezer metaadata között keresni.
Nemzeti Audiovizuális Archívum (http://nava.hu/)
A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) 2006-ban indult el, lényegében ez egy audiovizuális kötelespéldány gyűjtemény. A NAVA feladata a magyar közszolgálati csatornák (m1, m2, Duna Tv), valamint a két legnagyobb kereskedelmi csatorna (RTL Klub, TV2) magyar műsorainak és három közszolgálati rádió műsorának gyűjtése, megőrzése és hozzáférhetővé tétele. Az intézmény honlapjáról az elektronikus katalógus érhető el, bizonyos részletek a gyűjteményből, és szerzői jog alatt nem álló dokumentumok. Az intézmény alapszolgáltatása, hogy gyűjteményéhez online hozzáférést biztosít úgynevezett NAVA-pontokon keresztül. NAVA-pontok magyarországi könyvtárak, oktatási tevékenységet folytató intézmények, muzeális intézmények, kép- és hangarchívumok lehetnek. A program beindítása óta az intézmények száma évről-évre nőtt és 2008 szeptemberében a NAVA-pontok száma átlépte a 650-et.. Az archivált dokumentumok tehát az adott intézményben elhelyezett számítógépekről érhetők el, oktatás és kutatás céljából.
Érdemes igénybe venni a Neumann kínálta projekteket, támogatva ezzel is hazai digitális kincseink megörökítését.
Források:
- Neumann Ház:
- DIA:
http://www.pim.hu/object.d8f182da-fdfa-45ba-914f-2688ce822346.ivy
- NDA:
- NAVA:
- Népmese válogatás
http://nava.hu/kereses/nepmese.php
- Wikipédia
http://hu.wikipedia.org/wiki/Neumann_Kht.
- Rácz Johanna: A múlt jövője
http://www.managermagazin.hu/magazin.php?page=article&id=672
- Kitzinger Dávid: A kulturális útonállás vége




