2009. március 28-án ellátogattam az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban tartott konferenciára. Az értekezlet olyan témákat foglalt magába, mint:
· az irodalomtanítás (vajon meddig tartható fent?)
· a tanári felelősség és lehetőség az olvasmányok kiválasztásában
· az irodalom –és könyvtárostanár együttműködésének szükségessége
· a 10-12 éves gyermekek kölcsönzési szokásai
· olvasmányok népszerűsítése (miképpen?)
De összességében elmondható: arra a kérdésre fókuszált valamennyi felszólalás, hogy az iskolai/kötelező olvasmányok terén maradjuk a hagyományoknál vagy ehelyett inkább a megújulást válasszuk?
Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem oktatója ezen év márciusában felmérést készített 80 oktatási intézmény, 100 magyartanára körében. Olyan kérdésekre keresett választ, mint hogy: még mindig a hagyományos olvasmányokat teszik kötelezővé?; milyen szempontok szerint választanak a magyartanárok kötelezőt?; valamit tapasztalatok megosztása konkrét könyvekről.
Az első kérdésre természetesen az volt a válasz, amit vártunk: még mindig az olvastatják a tanárok, mint 50 évvel ezelőtt:
- Egri csillagok
- Pál utcai fiúk
- Szent Péter esernyője
- Légy jó mindhalálig
- A kőszívű ember fiai
A második kérdésre, mely a választási szempontokkal volt kapcsolatos, a következő válasz született: a pedagógusok többsége a tankönyvek tartalma alapján, illetve a gyermekek érdeklődése szerint választ. Azonban meg kell említenem, hogy a megkérdezettek közül egy magyartanár sem gondolja úgy, hogy a kötelezők kiválasztásának esetében a könyvtároshoz forduljon, akárcsak ajánlás céljából is.
Rögtön itt említeném meg Cs. Bogyó Katalin, könyvtárostanár előadását, aki arról beszélt, hogy mivel mind a magyartanár, mind a könyvtárostanár együttes érdeke a gyermekek értő, igényes olvasóvá nevelése, ezért felettébb szükséges az együttműködés. A könyvtárostanár segíthet az olvasmányok kiválasztásában, beszerzésében, kezelésében és feldolgozásában is. Azonban ha nem működik a kooperáció, akkor már az első lépéseknél falakba ütközhetünk, hiszen ha nem egyeztet a magyartanár a könyvtárossal, akkor megeshet, hogy az adott könyv nincs meg az iskola könyvtárában, vagy nincs belőle elég példány. Másrészt a könyvtárostanár jócskán tájékozott a gyermek, ifjúsági –és felnőtt irodalomban egyaránt, ezért célszerű, ha az olvasmányokat a pedagógusok és a diákok együttesen választják ki. Gyakorlattá kéne, hogy váljon a következő: a magyar szakos kolléga együttműködik a könyvtárostanárral, aki ajánlatot állít neki össze. A magyartanár a nem ismert olvasmányokat elolvassa, kiválasztja a megfelelőt, konzultál a könyvtárossal, aki ezután elintézi a beszerzést.
A harmadik, avagy a tapasztalatok megoszlása igen vegyes képet mutat, de általánosságban elmondható, hogy a gyerekek nem olvassák el az iskolában feladott regényeket vagy ha mégis, akkor azt csak „muszájból” teszik, nem pedig azért mert élményt vagy szórakozást nyújt nekik. Ez persze nem igaz minden tanulóra és minden iskolára, de a felmérés alapján sajnos ez a tendencia a legjellemzőbb napjainkban.
A felmérés eredményeinek tükrében merül fel a kérdés, hogy a pedagógusok mernek –e ezen változtatni. A többség igen, ám nem megfelelőképpen teszi vagy tenné. Sokan érzik úgy, hogy a változtatás nem befolyásolná a hatékonyságot. Megint csak sokan a változtatás alatt inkább apróbb fordulatokat értenek, pl.:
- megtartják az eddigi hagyományos kötelezőket, csak egyet cserélnek ki valami másra
- Mikszáth helyett Mikszáthot olvastatnak
- problémafelvető irodalom kerül előtérbe
Összességében elmondható tehát, hogy változtatásokra van szükség a feladott olvasmányok terén ahhoz, hogy a gyermekeket igényes olvasóvá neveljék a pedagógusok.
Bővebb információ: Könyvtárostanárok Egyesülete Portál
A cikksorozat második része / harmadik része
