Idén tizenharmadszorra kerül megrendezésre az Északi Könyvtárhét (Nordic Library Week), melynek kialakulása 1997-re nyúlik vissza, amikor egy csapat skandináv köyvtáros összeült, hogy létrehozzon egy könyvtárakat és könyveket érintő kulturális eseményt. Novemberre tervezték a megrendezést, és végül ez lett az első könyvtárhét is egyben. A könyvtárhét célja az, hogy népszerűsítse és bemutassa a közös északi kulturális értékeket, különös tekintettel az északi irodalomra.
1997-et északi évvé nyilvánították a NORDLIV (“Északi élet”) által. A NORDLIV-et az Északi Szervezetek Szövetsége alapította, amelynek tagja nyolc északi szervezet. A project hagyományőrző, fontos szerepet tulajdonít a kultúrának, társadalomnak és történelemnek.
A hetet mindig különlegesen kezdik, mégpedig úgy, hogy az összes résztvevő helyszínen lekapcsolják a villanyokat, gyertyát gyújtanak, és elkezdik felolvasni ugyanazt a szöveget, ugyanabban az időben. A rendezvény svéd neve (Kura Skymning) arra az alkonyi órára utal, amelyikben a régi időkben már nem volt sok világosság, és túl késő lett volna a munkához, ezért az emberek inkább összegyűltek, és meséltek egymásnak.
Az évente megrendezésre kerülő rendezvénynek mindig más a témája, ez alapján állítják össze az irodalmat is, az utóbbi hat évben már külön a gyermekek, és külön a felnőttek számára.
A 2009-es év témája (idén november 9 és 15 között) “Krig och fred i Norden” / “Háború és béke az északi országokban". Természetesen ma már béke uralkodik a résztvevő országok között, de ez korántsem volt mindig így. A téma fő fókuszában az a tény áll, hogy 200 év telt el azóta, hogy az 1809-es Svéd-Orosz háború után Svéd- és Finnország elvált egymástól és önálló országokká léptek elő. Az idei, felnőtteknek kiválasztott irodalom a finn nemzeti költőtől, Johan Ludvig Runebergtől (1804-1877) származik, mégpedig az 1809-es háborúról szóló művéből (Vänrikki Stoolin tarinat/Ensign Stål meséi).
A gyermekeknek kiválasztott irodalom idén a világhírű svéd író, Astrid Lindgren "Az oroszlánszívű testvérek" c. (Bröderna Lejonhjärta, 1973) regénye, és a szintén svéd Gunilla Bergström könyve, az "Alfie and the soldier daddy" (2006), a híres mesefiguráról, Alfons Åbergről.
A résztvevő könyvtárak, iskolák, és más szervezetek ingyen rendelhetnek információs csomagot a hétről, poszterekkel, képeslapokkal, szórólapokkal, a rendezvény történetével és céljával.
Elérhetőségek:
Carl Liungman, Koordinátor
The Federation of the Norden Associations/
Foreningarna Nordens Forbund
Norra Vallgatan 16
S-211 25 Malmo
SWEDEN
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.





