Paradigmaváltás történt a tudományos publikálás, könyv- és folyóirat-kiadás területén: a javarészt közpénzből támogatott kutatás és fejlesztés terepe, a felsőoktatási műhelyek és velük együtt a kutatók közössége a digitális világban, a hálózaton végre visszanyernek valamit elvesztett jogaikból, és a köz kitüntetett intézményei, a könyvtárak az évtizedek óta szűkülő folyóirat-választék ellensúlyozása révén ismét megfelelhetnek kötelezettségüknek, információszolgáltatási alapfeladatuknak.
OAI (Nyílt hozzáférés kezdeményezés)[1]
A mozgalommá terebélyesedő nyílt hozzáférési kezdeményezés a kereskedelmi kiadókkal szemben hozta létre az új lehetőség két típusát: az egyetemi, intézményi repozitóriumot, és az alternatív e-periodikát; ezt a 2002-es Budapesti Nyílt Hozzáférés Kezdeményzés szögezte le. A repozitórium annyit jelent, hogy egy adott intézmény a saját kutatását full-text-esen archiválja, és szabadon biztosítja a hozzáférést. Alternatív folyóiratok alatt ebben a szövegösszefüggésben nyílt hozzáférésű folyóiratokat értünk, erre példa a svédországi Lundi Egyetem által létrehozott Directory of Open Access Journals elérhetőség.
A következők állnak a háttérben: a tudományos kiadás hatalmas üzlet a kiadók számára, ellenben a kutatások döntő része közpénzből történik, azaz a köztulajdonú (közpénzből származó) eredményt a kiadók kisajátítják, majd pénzért eladják a közpénzen fenntartott könyvtáraknak. Így a NyHK fő célja ingyenes hozzáférés révén a kutatók ellátása minél nagyobb mennyiségű tudományos információval.
Lényege egy olyan archívum, amely emberek és rendszerek együttese, melyek feladata információt hosszabb távon megőrizni és elérhetővé tenni adott közösség[ek] tagjai számára. A NyHK kifejezésben szereplő ‘nyitott’ jelző arra utal, hogy az itt alkalmazott, már létező, illetve a jövőben kidolgozandó szabványokat nyitott fórumokon keresztül dolgozzák ki, illetve fejlesztik tovább, de ez a nyitottság önmagában nem jelenti azt, hogy adott archívum anyagaihoz korlátok nélkül hozzá lehetne férni.
Természetesen nem váratott megára az ellentámadás. (Na, vajon kik részéről?) A Tudományos és Szakmai Társaságok Kiadóinak EgyesületeBiomed Central, a nyílt hozzáférést nyújtó online kereskedelmi kiadó sajtóközleményben reagált, miszerint a fenti tanulmány pontatlanságokat tartalmaz és sorozatosan téves következtetéseket von le. tanulmánya, a „Tények a nyílt hozzáférésről” (The facts about open access) ezt állítja: „A feltárt tények nem teszik bizonyossá, hogy a nyílt hozzáférés pénzügyileg mindenki számára életképes modell. Széles körben elterjedt az a felismerés, hogy jobb modellre (modellekre) van szükség a kutatási eredmények gyors és széles körű elérése érdekében, továbbá kísérletek folynak különböző alternatív modellekkel.”
Az NyHK intézményi szinten centralizált, vagyis befogja, megőrzi és szétteríti az intézmény intellektuális tőkéjét, viszont globális szinten decentralizált: ehhez az egyetemes kulcs az OAI-PMH. metaadat betakarító szabvány.
Az OAI-PMH (Open Archives Initiative Protocol for Metadata Harvesting) protokoll célja, hogy alkalmazás független kommunikációs keretet biztosítson az adatszolgáltatók (Data provider) és a szolgáltatást nyújtók (Service provider) között. A modell egy kliens alkalmazást (Harvester) definiál, amely az ugyancsak definiált protokoll segítségével a különböző OAI PMH kompatibilis gyűjteményekből (Repositories) képes összegyűjteni a metaadatokat. A kommunikáció az egyszerű http protokollt használja, az adatcsere formátum alapértelmezésben a Dublin Core, de a protokoll más sémákat is megenged.
Az NyHK-modellben megkülönböztetik, sőt élesen elválasztják egymástól az adatgazda (data provider) és szolgáltatásgazda (service provider) szerepeket, szinteket egymástól. Adatgazdák azok, akik egyfelől gyűjtik, tárolják és valamilyen formában hozzáférhetővé teszik a különböző tartalmakat (szövegeket, képeket, filmeket stb.) az ügyfelek számára, illetve feltárják, rögzítik és rendszerezik a tartalmakat leíró metaadatokat, melyek a tartalomhoz való hozzáférést könnyítik meg az érdeklődők számára. A kétszintű szolgáltatásmodell lényege abban rejlik, hogy az adatgazdáknak ki kell nyitniuk az archívumaikat, és a metaadataikat (vagy legalább is azok egy részét) szabadon fel kell kínálniuk a szolgáltatásgazdák számára. A szolgáltatásgazdák az adatgazdák metadatait szabadon vihetik és felhasználhatják saját szolgáltatásaik számára.
Magyar példa a Nemzeti Digitális Adattár, amely a tudásalapú társadalom, a digitális kor új archívuma, ami nemzeti kultúránk értékeit teszi elérhetővé digitális formában sokak számára úgy, hogy kihasználva a hálózati médium újszerű vonásait a szolgáltatási szinten hozzáadott értéket teremt. Vagyis az NDA hálózaton keresztül elérhető, interaktív és multimédia képességekkel rendelkező, digitális dokumentumokra épülő, szabványos metainformációs rendszer használatán alapuló, az osztott adatkezelés elvén működő információs rendszer.
Szereplői az adatgazdák, a kereső szolgáltatások, valamint a séma és protokoll szolgáltató. Ezeket összekapcsolja tartalom tekintetében a Dublin Core adatcsere ajánlások, működés tekintetében a fent említett OAI-PMH protokoll.
Készen áll az NDA továbbfejlesztése, az NDA 2.0 projekt, aminek az a célja, hogy bármilyen hálózati közösség számára lehessen tartalomszolgáltatást biztosítani úgy, hogy a különböző adatgazdák által felkínált tartalmakat tetszőleges módon egybeszervezhessék a közösség igényeit ismerő szolgáltatásgazdák.
A 2.0 projekt elsődleges célja az eredeti NDA koncepcióhoz való visszatérés elősegítése, az NDA mint metaadat-disztribúciós hálózat kialakításának támogatása. A második célja, hogy megkönnyítse a csatlakozási folyamatot mind az adminisztratív korlátok eltörlésével, mind eszközök, szakmai, technikai, szervezési, kapcsolatteremtési segítség biztosításával. A harmadik célja, hogy a szolgáltatásgazdák számára is megnyissa a hálózatot. Minden eszközzel lehetővé kell tenni és támogatni kell, hogy új keresők, weboldalak, szolgáltatások jöjjenek létre, amelyek az NDA hálózatban elérhető tartalmak egy-egy belépési pontjaként szolgálnak. A negyedik célja pedig egy olyan új szerep bevezetése az NDA keretrendszerébe, munkamegosztási sémájába, amely még nincs jelen az eredeti OAI-elképzelésekben. Az értékelés- és annotálásszolgáltató szereppel egy olyan szolgáltatást lehetne megtervezni és megvalósítani, melynek révén a meta-metaadatokat (vagyis a metaadatok véleményezését, értékelését) is egy rögzített protokoll alapján – a metaadatokhoz hasonlóan – lehet feltenni az NDA hálózatra.
[1] Felhasznált irodalom, lásd itt: http://webprojekt.blogspot.com/search/label/OAI (kiemelten: Bánhegyi Zs. TMT 2003.6-7. tanulmánya és www.nda.hu honlap).
