Az olvasás forradalmai nem ismeretlenek a történelemben. A kézzel írott könyvek, majd a 15. században a könyvnyomtatás megjelenése, a könyv anyagának változása örökre megváltoztatta az írott irodalom formáját és szerepét. Megkérdőjelezhetetlenül nagy hatással volt az olvasási szokásokra, az olvasásban érintett társadalmi rétegekre. Az olvasó emberek köre évszázadról évszázadra bővült, új műfajok jelentek meg. A 20. században már épp a megváltozott olvasási szokásoknak köszönhetően váltak népszerűvé az új (újra felfedezett), rövidebb terjedelmű műfajok, mint a kisregény.
Az olvasás kutatói az olvasás történetének három "forradalmáról" beszélnek, azonban súlyos hiba volna az olvasás fejlődését három egyszeri (egyszerű), ám kétségtelenül átfogó, valóban forradalmi változásokat hozó lépésre szűkíteni. A különböző társadalmakban a történelmi, kulturális, társadalmi háttér hatásainak megfelelően az olvasás változásainak általános modelljei jelentős különbségeket mutatnak. Az azonban elmondható, hogy az olvasás "forradalmai" mindig megkérdőjeleztették, újragondoltatták az adott kor társadalmával, emberével a korábbi, jól bevált gyakorlatot. Hiszen ez a mindenkori forradalmak célja, "velejárója": az újítás, a jobbítás szándéka, kilépni a régiből, változtatni, továbblépni; miközben minden korszakban jelen vannak a rejtett, lappangó jegyek, az együttélések, az ellentmondások. Forradalomról beszélhetünk nem csak az olvasás módjának (hangos, mormoló, néma) és céljának (hasznos: tanulás, információszerzés; örömszerző: szórakozás, a szépség keresése stb.), de a könyv anyagának, előállítási módjának és az előállított példányszám változásának kapcsán is. "A kezdetektől igazolható: a közlési forradalmak előbb megkérdőjelezték a régit, az új a pótlás/helyettesítés, a tökéletesítés/jobbítás szándékával született, a régit akarta helyettesíteni. Csak később teremtett saját "műfajokat". Sajnos, nem eléggé tárgyalt, feltárt, hogy történetük során a könyvtárak miként reagáltak a rögzítés-technika változásaira, új hordozók megjelenésére, térnyerésére. De valószínű, a könyvtár lassan, megkésetten, pótlásként, kiegészítésként fogadta be az újakat, és akkor váltak gyűjtése elsődleges tárgyává, amikor új tartalmat (vagy újmódon) hordoztak." (Tóth Gyula: Az olvasástörténet üzenetei)
Az első olvasási forradalom (a 12. század körül)
Az első olvasási forradalom folyamata (inkább evolúció, mint revolúció! - Tóth Gyula) a hangos olvasást csendesítette el néma olvasássá: a hangos olvasást lassan felváltotta a félhangos, mormoló, végül a néma olvasás. Ennek következtében az olvasás tempója is felgyorsult. Már az ókor forrásai is arra utalnak, hogy nem csak az írás, de vele párhuzamosan az olvasás kultúrája is igen fejlett és változatos volt: "olvasás magányosan és hallgatóság előtt, a tanító iskolai felolvasása, a szónok, amint írásból tartja beszédét, a kocsiján utazó olvasó, heverő vacsoravendég felolvasást hallgat, az oszlopcsarnok alatt állva vagy ülve olvasó fiatal (igen!) lány; olvastak vadászaton és éjszaka, hogy elűzzék az álmatlanságot stb." (Tóth Gyula: Az olvasástörténet üzenetei)
Az olvasás első, ókori "korszakában" a hangos olvasásnak számos olyan funkciója volt, mely a későbbi korokban eltűnt, de legalábbis csökkent a hangsúlya. A hangos (fel)olvasás társadalmi rangot, presztízst jelentett a kor embere számára. Egyúttal fontos bizonyos mértékű hozzáértés is a felolvasó számára, mivel az ókori szövegekből hiányzik a központozás, a hangsúlyok jelölése: az írás egybefolyt, amelyet a felolvasó tagolt olvasás közben.
A mormoló olvasás a 9. század körül kezd elterjedni a nyugati világban. Ennek oka az olvasás funkciójának bővülése, részleges leválása a retorika tudományáról. Az olvasás meditatív tevékenységgé válik, amely igényli az olvasó koncentrációját, elmélyülését, s ennek hátráltatójává válik a hangos olvasás. Az olvasás többé nem feltétlenül lineáris, a kódex formája lehetővé teszi az előre- és visszalapozgatást.
A középkorban, a 12. században az írás funkciója egyre inkább a megőrzés lesz, így a hangos olvasás sem kötődik már feltétlenül a szövegekhez. Ebben az időszakban terjed el általánosan a néma olvasás. A néma olvasás a szöveggel való bensőségesebb kapcsolatot, szabad asszociációkat tesz lehetővé, ugyanakkor fenn áll a már-már szabados, nem "ellenőrzött", nem vezetett, önkényes értelmezés lehetősége is. A skolasztika korában így a pontos megértést (lapszéli) kommentárokkal segítik a szerzők. A néma olvasással párhuzamosan megjelenik a központozás a szövegekben.
Jellemző változások a középkorban:
- kisbetűs írás (karoling minuszkula)
- kéthasábos tördelés
- kisebb formátumú könyvek
- fejezetekre osztott kötetek, címek, sorszámok
- idézetek, hivatkozások jelölése
A 18. második felében már elterjedt a könyvnyomtatás: ennek következtében egyre több könyvet adnak ki, melyek mind tartalmi, mind anyagi, fizikai minőségüket illetően különbözők. Ugyanígy az olvasói réteg is heterogénné válik: az olvasás egyre kevésbé az előkelők és az egyház kiváltsága. Már nem csak könyveket nyomtatnak: megjelennek az újságok, a folyóiratok, a ponyvairodalom, a forradalmi időszakban teret kapnak a gyorsan sokszorosítható pamfletek és kiáltványok. A nyomtatás forradalmával a könyv piaci termékké válik.
"Az intenzív olvasó kevés könyvet olvasott, ugyanazt többször is elolvasta, részleteiben tanulmányozta, esetleg részleteiben meg is tanulta könyvét. A késő középkori, korai modern intenzív olvasó tipikus olvasmánya a Biblia. Az extenzív olvasó már egyértelműen modern értékeket követ. Olvasmányait széles körből válogatja és váltogatja, saját célokat kiválasztva tiszteletlen és szabad, valóságos "olvasási düh" tör ki rajta. [Wittmann 2000]" (Ropolyi László)
Ezt a folyamatot nevezzük az olvasás extenzívvé válásának. A korábbi, intenzív olvasás a megőrzésre, a memorizálásra összpontosított - az extenzióval a funkció, a cél, az olvasás szokásai és kultúrája egészen tágassá, befogadóvá, nyitottá válik - gyenge és jó minőségre egyaránt.
1. vad olvasás - ami valóban vad volt: a nép olvasási módja, hangos, harsogó; tárgya általában a kor pamfletirodalma, énekei, vitairatai stb. voltak.
2. tudós olvasás - a tudósok, polihisztorok olvasási, ismeretszerzési módja
3. hasznos olvasás - elsősorban a társadalmilag hasznos olvasmányokat jelentette, az új, kialakulóban levő polgári, értelmiségi réteg olvasási szokása.
Nagy jelentősége volt a 19. században elinduló intézményesülésnek is. Az új könyvtártípus, a közkönyvtárak (public library) mellett egyre nagyobb teret nyernek az olvasástársaságok. Ezeket egyesíti majd' száz évvel később az 1956-ban alapított Nemzetközi Olvasástársaság, az IRA. Az olvasástársaságokhoz hasonló az olvasókörök munkája, amelyek a könyvek, az olvasás kapcsán fognak össze kisközösségeket: a saját maguk által kiválasztott, általában igényes, valódi művészi értéket képviselő olvasmányokat választják ki és beszélik meg. Ezt a szokást napjainkban újra felelevenítik egyes közkönyvtárak.
"Szaporodó újságok, olvasókörök, kölcsönkönyvtárak, és a megsokszorozódó könyvkiadás segítik kielégíteni vágyait. A XVIII. század végére kialakul az a meggyőződés, hogy egyszerűen minden elolvasható." (Ropolyi László)
A harmadik olvasási forradalom (20-21. század)
"... a szövegek elektronikus tárolása és közvetítése."
Napjaink "forradalma" elsőként a hordozók forradalma: részint visszalépés, részint óriási ugrás előre. Mintha az emberiség újra felfedezné az egykori tekercsformát a képernyőről való olvasás által; ám a könyvek megőrzik a későbbi kódexek alakját is: az oldal- és fejezetszámozást, a bekezdésekre tagoltságot, a tördelés jellegzetességeit.
Az elektronikus (digitális) szöveg formája olyan tulajdonságokkal bír, amelyek a nyomtatott szöveget olvasók számára ismeretlenek. A hipertext által lehetővé tett nemlineáris olvasás egyúttal a gondolkodás nemlineáris voltát is követi. Az intertextualitás helyet kap a szöveg "fizikai" megformáltáságban is.
"A hypertext alatt nem-folyamatos [non-sequential] írást értek - olyan szöveget, mely elágazik, és választási lehetőséget kínál az olvasónak, mely leginkább egy interaktív képernyőn / közegben olvasható. Általában kapcsoló elemekkel [links] összekötött szövegdarabok soraként képzelik el, melyek különböző útvonalakat biztosítanak az olvasónak" (Theodor H. Nelson)
Az olvasás - ahogy ennek mintegy előzményeként az írás is - közösségivé válik. Az olvasó eddig nem nyúlhatott bele a szövegbe, nem szerkeszthette - most egyszerre válik íróvá és olvasóvá: megnyílik az út a szerkesztés felé, lehetőséget kap megjegyzések hozzáfűzésére, átszerkesztésre. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan megnő a plágiumok száma és az ellenőrizetlenség mértéke, így a szerzői jogi védelem is nagyobb szerepet kap, újragondolást igényel.
A digitális szöveg fajtáit Rainer Koskimaa szerint négy fő csoportba soroljuk:
1. A nyomtatott irodalom digitalizálása
Célja a megőrzés, a könyvtárak, közgyűjtemények esetében akár az állomány- és állagvédelem, a dokumentum- és tartalomszolgáltatás. Ennek érdekében történik az eredetileg nyomtatásban megjelent dokumentumok digitalizálása, melyek gyakran közös e-gyűjteményekbe csoportosulnak, mint pl. a MEK vagy a DIA.
2. Eredetileg is digitálisan publikált irodalom
Ennek az irodalomnak nincsenek nyomtatásban megjelent előzményei, a szöveg eleve digitális formában keletkezik és kerül ki a webre - mint a személyes honlapok, blogok és e-folyóiratok stb.
3. Az elektronikus formátum lehetőségeit kiaknázó irodalom
"Az ide tartozó szövegek már igen nehezen reprodukálhatók nyomtatásban, hiszen igyekeznek kihasználni a hipertext specifikus lehetőségeit (linkelhetőség, multimédia, interaktivitás)..." (Józsa Péter)
4. Hálózati irodalom
A hálózati irodalom alapja a közösség: az olvasó egyszerre íróvá is válik. A szövegek "nem zártak, hanem nyitottak a világháló felé, és folyamatosan frissülhetnek a szerző vagy az olvasók közreműködése révén."
