krono.inaplo.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
iNapló / iNter / Könyvtár és hálózat / Körkép a magyarországi digitalizálási projektekről

Körkép a magyarországi digitalizálási projektekről

Tags: digitalizálás | könyvtár | magyar

Magyarországon is egyre több jelentős, digitalizált tartalmakat szolgáltató, vagy elérhetővé tevő projekt áll a felhasználók rendelkezésére, és ezen szolgáltatások mind szélesebb spektrumot ölelnek fel. Lehetőség nyílik kutakodni akár közadatok, különböző metaadatok, bizonyos műsorszolgáltatók műsorai, teljes művek között, és ami talán számunkra, mint leendő könyvtárosok számára a legfontosabb, hogy több könyvtári adatbázis segíti munkánkat.

Neumann-ház (www.neumann-haz.hu)

A Neumann-ház, azaz a Neumann Nonprofit Kft. 1997-től kezdődően a hazai internetes tartalomfejlesztés egyik legígéretesebb szereplőjének bizonyult. A kulturális szektor valamint a „közszféra adatvagyonának” nyilvánosságra hozását, annak elérését és hasznosítását kívánják előmozdítani. Célkitűzésük, hogy a hazai digitális tartalmak elérését és újrahasznosítását elősegítsék és ezen belül is főként az állami adatvagyon infrastruktúrájának megteremtése a fő feladat. Az általuk készített programok és szolgáltatások is a közadatok és a kulturális adatvagyon széleskörű felhasználását teszik lehetővé.

Előzmények

A Neumann-ház története egészen 1997-ig nyúlik vissza, amikor is az Oktatási Minisztérium létrehozta azzal a céllal, hogy a digitalizált vagy digitális formában keletkező dokumentumok egyre bővülő mennyisége egyfajta nemzeti közgyűjteményként álljon majd az oktatás, a kutatás és a művelődés rendelkezésére. A 1997. évi CXL. törvény rendelkezett a Neumann-ház megteremtéséről, akkoriban valósnak tűnt egy olyan elképzelés, hogy a digitális dokumentumok- a kezelés illetve a megőrzés egyedi módszertana miatt- egy merőben új intézményi szereplő belépését követeli meg. Tószegi Zsuzsa irányítása alatt a Neumann Kht.-ból ismert és hírneves módszertani központ lett. A digitális könyvtár megnevezés nem csak egy metafora volt, hanem valójában egy digitális könyvtár létesült. A könyvek sgml alapon történő digitalizálása újszerűnek és szakmailag magas nívójúnak minősült. Aztán a finanszírozás jellemző vonásait figyelembe véve a Neumann-ház programjain belül fontosabbá váltak a tematikus tartalomszolgáltatások, így módszertani központból egyre inkább tartalomszolgáltatóvá avanzsált.  
 
 

Újabb feladatok, változások

2005 szeptemberében a tartalomfejlesztési programokban kiemelt szerepet játszó Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) többségi tulajdonhoz jutott a Neumann Kht.-ban, és itt vitte tovább a Nemzeti Digitális Adattárral és a Nemzeti Audiovizuális Archívummal kapcsolatos terveket, mindezeket egy szakmai igazgatóság alá összpontosította. Az IHM portfoliójából átvették a Közadat Programot, amely az elektronikus információszabadság törvény teljesítését szolgálja. A harmadik igazgatóság pedig az eredeti tevékenységi kört végrehajtó Digitális Könyvtár volt. A digitális tartalomfejlesztés leglényegesebb tevékenységeinek ötvözése új távlatokat nyitott meg. Minek után az Informatikai Minisztérium 2006-ban a Gazdasági Minisztérium fennhatósága alá került, a közadatokhoz való hozzájutást elősegítő programok nagyobb súllyal estek latba a tevékenységi körön belül. Ezzel egy időben az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyre kevésbé tanúsított érdeklődést az államilag kezelt kulturális adatvagyon elérhetővé tételének illetve újrahasznosításának feladata iránt. A Nemzeti Fejlesztési Terv programokból is utólag visszavonták a fejlesztések hasznosulását elősegítő egységes tartalominfrastruktúra megteremtésének célkitűzéseit.

Fontosabb célok

A Neumann-ház legfőbb küldetésének azt tartja, hogy serkentse, támogassa a nemzeti digitális adatvagyon elérésének minél szélesebb rétegekben történő megvalósulását, valamint, hogy elősegítse a tartalompiac kibontakozását. Úgy vélekednek, hogy az állam által gyűjtött, kezelt adatvagyon, akár statisztikai, akár kulturális, az a nyilvánosságnál van a lehető legjobb helyen, azok kezében érhető el vele jótékony és maximális hatás, akik tudást kreálnak az adatokból, és új tudást, vagy vállalkozásokat teremtenek belőlük.

Befejezett programok

WebKat.hu (www.webkat.hu)

A WebKat.hu egy katalógus, amely a magyar kulturális örökségbe tartozó  internetes forrásokat összegzi. Az adatbázis archivátorok által 1998 és 2006 között gyűjtött internetes forráshelyeket vonultat fel. A 2006-os esztendőben a megfelelő adatokat besorolták az NDA adatbázisába, így a gyűjtés és az adatbázis gondozása is befejeződött.

Bibliotheca Hungarica Internetiana (www.bhi.hu)

A Neumann-ház régebben előkelő helyen kezelte a Bibliotheca Hungarica Internetiana elnevezésű magyar szövegtárat. A digitalizált könyvek gyűjteménye magában foglalta a klasszikus magyar irodalom sok fontos személyiségének alkotásait és a különböző műveltségterületekkel foglalkozó szakirodalmi műveket. Az 1998-tól 2006-ig elkészített mintegy 400 kötetet 2007-ben az Országos Széchenyi Könyvtár gondozására bízták.

Jelenleg is elérhető szolgáltatások

Michael (michael-culture.org)

Ebben a projektben egy felület alá rendezték, és az interneten hozzáférhetővé illetve kereshetővé tették hazánk kulturális örökségét tároló digitális gyűjtemények leíró adatait. Az itt található információk nem csak magyar nyelven, hanem a közös Michael portál jóvoltából az Unió valamennyi hivatalos nyelvén olvashatóak, és ez tulajdonképpen Magyarország kultúrájának a nemzetközi internetes színtéren való erőteljesebb jelenlétét is eredményezi.

Közadattár (www.kozadattar.hu)

Közadat programjuk az államigazgatással kapcsolatos adatvagyon minél szélesebb körű elérését célozza. A 2005. évi XC. törvény-amely az elektronikus információszabadságról szól - kimondja, hogy a közfeladatokat ellátó szerveknek a törvényben előírt, közérdekű adataikat internetes honlapjukon díjmentesen, regisztráció nélkül kell elérhetővé tenniük. A Neumann-ház vállalta a központi elektronikus jegyzékben felsorolt intézmények nyilvántartást, valamint karbantartja az egységes közadatkereső-rendszert.

Videoactive (videoactive.wordpress.com)

Ezt a projektet az EU finanszírozza és egy nemzetközi konzorcium keretein belül valósul meg. A 2006-ban indult három éves programban európai nemzeti audiovizuális archívumok tartalmának egységes része lesz egy önálló felületen a felhasználók által átjárható, megtalálható és a nemzeti nyelveken könnyedén kereshető

Communia (communia-project.eu)

Az Unió  szerzői jogi nézőpontjának felülvizsgálatát készíti elő a Torinói Műszaki Egyetem által irányított konzorcium résztvevőjeként a Neumann-ház közreműködik a kulturális javakkal, szellemi termékekkel összefüggő jogok terén végzett közös munkában. Kiemelten a copyrighttal, a copylefttel, a creative commonsal és a public domain jogi berendezkedéssel foglalkoznak.

Közadat portál (kozadat.sensenet.hu)

A projekt célkitűzése, hogy egy olyan integrált adatszolgáltatást valósítson meg, amely kiküszöböl minden esetleges akadályt, amely a közérdekű adatok elérésekor fennállhat, elősegíti ezen adatok összekapcsolását, és támogatja az elektronikus közszolgáltatások igénybevételét. 

Az egyik legjelentősebb hazai adatbázis is szintén a Neumann-ház keretein belül működik, ez az NDA. 

NDA- Nemzeti Digitális Adattár (nda.hu)

Az NDA a világhálón  hozzáférhető magyar nyelvű és magyar vonatkozású tartalmak leíró, azaz metaadatait gyűjti össze, foglalja egy rendszerbe és ezek kereshetőségét is biztosítja. Az NDA munkássága a digitális tartalomkészítést végző partnerekkel, az adat gazdákkal való kooperáción és a felhasználói közösség szolgálatán alapszik. A Nemzeti Digitális Adattár projekt 2003-ban vette kezdetét. A közszféra adatvagyonához való hozzáférést és ezeknek az újonnan történő felhasználását szándékozik előmozdítani. Az adattár a nemzetközileg is elfogadott Nyílt Archívumi Kezdeményezés eredményeit veszi figyelembe, az ennek keretében megalkotott szabványokat, ajánlásokat követi munkája során (Dublin Core, OAI-PMH-2).  

Az NDA-hoz hasonlóan rangos, és bizonyos szempontokból különleges helyzetben lévő adattár a NAVA.

NAVA- Nemzeti Audiovizuális Archívum (nava.hu)

A NAVA - vagyis teljes nevén a Nemzeti Audiovizuális Archívum- a magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány archívum, amely, ahogy a neve is elárulja, audiovizuális tartalmakat rendez egy adattárba. Benne megtalálhatjuk az országos földfelszíni terjesztésű televíziók és rádiók magyar gyártású vagy magyar vonatkozású műsorait. A NAVA ezeken kívül gyűjtőkörébe sorol helyi műsorszolgáltatói vagy bármilyen más audiovizuális tartalmú archívumokat feldolgozás vagy tárolás céljából, ezzel is támogatva az audiovizuális tartalmak, mint a kulturális örökség részeinek megóvását. Tulajdonképpen olyan az elektronikus műsorok számára, mint az Országos Széchényi Könyvtár a nyomtatott művek, kiadványok számára. A NAVA 2006. január elsején kezdett el működni, és üzemeltetéséről a Neumann-ház gondoskodik. Jellegzetes vonása, hogy állománya online elérhető, bizonyos törvényi keretek között, archívumának adatbázisa szabadon kereshető, és a benne fellelhető műsorok teljes terjedelmükben a NAVA-pontokon (ezek iskolákban, könyvtárakban látogatható terminálok) kísérhetők figyelemmel.  

DIA- Digitális Irodalmi Akadémia (pim.hu)

A Digitális Irodalmi Akadémia szintén különleges szerepet tölt be a hazai adatbázisok életében. A DIA három fő célkitűzésnek tesz eleget. Először is, az Akadémia működtetésével a kulturális kormányzat rendszeres anyagi segítséget ad a DIA tagjai számára, vagyis a magyar irodalom jeles képviselői számára írói, költői és irodalomelméleti tevékenységük folytatásához, újabb kiváló művek alkotásához. Ezenkívül a tagoknak fizetett felhasználási díj ellenében, teljes életművükből online hozzáférhető digitális könyvtárat létesítenek. A harmadik elhatározásuk szerint a kortárs magyar irodalmat szeretnék egyre szélesebb körökkel megismertetni és megszerettetni, szeretnék irodalmi értékeinket az utókor számára is megóvni, és ily módon átörökíteni a digitális korba. A DIA-t 1998 tavaszán hozták létre és 2007 januárja óta tartozik a Petőfi Irodalmi Múzeum fennhatósága alá, ahol a hosszú távú tevékenység előfeltételei is adottak voltak. Az alapdokumentum megfogalmazza az Akadémia feladatait. Ilyen például az, hogy a DIA ma is élő és posztumusz tagjai teljes életművének forrásértékű, szerzői jogi, személy és tárgyi feltételekre vonatkozó felhasználói szerződéssel szavatolt digitalizálása, valamint a digitális könyvtár működtetése, folyamatos karbantartása, fejlesztése és bővítése. Az alapító tagok között olyan nevek szerepelnek, mint Esterházy Péter, Faludy György, Gyurkovics Tibor vagy Szabó Magda. Lefekteti a digitalizálás alapelveit, e szerint a szövegfeldolgozás alapegysége az életmű-a DIA tagjai nyomtatásban kiadott vagy kéziratos szépirodalmi, irodalomelméleti műveinek összessége-, ezen belül magát a szöveget veszi figyelembe. A feldolgozás középpontjában nem az eredeti kiadás újonnan történő megjelentetése, hanem az irodalmi szöveg digitalizálása áll.  

A könyvtárak és a könyvtárosok munkáját nagyban megkönnyítik az Országos Széchényi Könyvtár által üzemeltetett adatbázisok, ezek ismerete elengedhetetlen a hatékony munkavégzéshez. 

Libinfo- Magyar Könyvtárak Internetes Tájékoztató Szolgáltatása (libinfo.oszk.hu)

Az OSZK ezen szolgáltatása 1999 óta áll a felhasználók rendelkezésére, azzal a szándékkal hozták létre, hogy a tájékoztató könyvtárosok a világháló igénybevételével is képesek legyenek segítő kezet nyújtani az információk, adatok után kutakodóknak. 2001 novemberétől kezdve konzorciumi keretek között folytatja tevékenységét, amelynek egyre több hazai könyvtár, különböző diszciplínákat képviselő intézmény és magánszemély a tagja és azóta is az OSZK az üzemeltetője. 

Az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisai között rendkívül nagy jelentőséggel bír a Magyar Nemzeti Bibliográfia. 

Magyar Nemzeti Bibliográfia (mnb.oszk.hu)

A könyvtári gyűjteménybe sorolható hungarikumok a magyar kulturális örökség elvitathatatlan elemét jelentik. Ez a weboldal közös felületen összegzi a hungarikum definíciója által meghatározott körbe tartozó dokumentumokat leíró nemzeti bibliográfiáink közül az eredetileg nyomtatásban készült, de már digitalizált formában az interneten is megtalálhatóakat, az adatbázisokat, valamint az e-folyóiratként nyilvánosságra hozottakat. A korábban kiadott retrospektív ciklusok az 1473 és 1960 közötti időintervallumra vonatkozóan évkihagyás nélkül regisztrálják a hungarikum dokumentumokat. 1961-től 2001-ig a nyomtatásban megjelentetett kurrens Magyar Nemzeti Bibliográfia „hatáskörében” lévő kiadványok összesítették a különböző dokumentumtípusokat. 2002 óta e-folyóiratként férhető hozzá az Magyar Nemzeti Bibliográfia kurrens anyaga. Az Országos Széchényi Könyvtár a hungarikumok korszerű retrospektív bibliográfiáinak összeállítása miatt új adatbázisok kialakításához látott hozzá. 

Az egyik legismertebb és talán a leginkább haszonnal igénybevett OSZK adatbázis a Magyar Elektronikus Könyvtár. 

Magyar Elektronikus Könyvtár (mek.oszk.hu)

Az Elektronikus Könyvtár alapötlete 1994 tavaszán fogalmazódott meg, amikor is a „Pocok-workshop”-on az ötletgazdák kiötlöttek egy Ajánlást a Magyar Elektronikus Könyvtár létesítéséhez és tevékenységének szabályozásához. Öt évvel később, 1999-ben került az OSZK ügykörébe. A Magyar Elektronikus Könyvtárban kizárólag magyar nyelvű vagy magyar esetleg közép-európai témájú, oktatási, tudományos vagy kulturális célokra igénybe vehető dokumentumok fordulnak elő: főleg szöveges alkotások, illetve kisebb részben térképek és kották. A Magyar Elektronikus Könyvtár hazai internet egyik legkedveltebb projektjévé és a legjelentősebb szöveg-archívumává nőtte ki magát. Könyvtár bővítésében, az állomány gyarapításában bárki a legcsekélyebb mértékben és a legegyszerűbb eszközökkel is részt vehet, és hozzájárulhat az Elektronikus Könyvtár sikeres működéséhez.

MANCI- Magyar és Nemzetközi Cikkek Adatbázis (w3.oszk.hu/manci.htm)

A Magyar és Nemzetközi Cikkek Adatbázisa a magyar könyvtár és információtudományi periodikumok teljes körű, kurrens és folyamatos jellegű retrospektív feldolgozása alapján tevődik össze, a külföldi időszaki kiadványokat, főként a folyóiratokat pedig szelektálva, 1986 óta dolgozza fel. Az adatbázist a Könyvtári Intézet Szakkönyvtára állítja össze, a tételek száma körülbelül negyvenezerre tehető. 
 

HUMANUS – Humántudományi Tanulmányok és Cikkek adatbázisa (oszk.hu/humanus)

A HUMANUS feladata, hogy a humántudományok magyar vonatkozású tanulmányainak és cikkeinek bibliográfiai adatainak elérhetőségét biztosítsa és ezeket rendelkezésre bocsájtsa.

A HUMANUS-ban lehetséges egyidejű keresés a régebben és az újonnan keletkezett szakirodalmakban, valamint az újdonsült kiadású szakirodalmakat gyorsan, megbízhatóan és naprakészen dolgozza fel és szolgáltatja.

Magyar Országos Közös Katalógus (mokka.hu)

A kezdetek

Hazánkban először a nyolcvanas évek végén fogalmazódott meg az igény egy közös katalogizálási rendszer iránt és az ezzel kapcsolatos első kísérletezések is ekkor valósultak meg.15 könyvtár adott ki szándéknyilatkozatot a rendszer létrehozására, köztük volt a nemzeti könyvtár, a nagyobb egyetemek könyvtárai, a szakkönyvtárak valamint Magyarország legnagyobb közkönyvtára a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár. Részvételükkel megszületett a Magyar Országos Közös Katalógus Egyesület. A MOKKA tényleges tevékenységét 2001 februárjában kezdte meg.

A MOKKA feladatai és működési elvei

Legfontosabb célja, hogy a könyvtárak felhasználói az ország bármelyik bibliotékájából - amelyik rendelkezik hálózati kapcsolattal- megállapíthassák, hogy az adott könyvtárban fel nem lelhető kiadvány mely, dokumentum-szolgáltatásra képes könyvtárban férhető hozzá. Célkitűzés az is, hogy további innovációkat követően a rendszer segítségével továbbítani lehessen a könyvtárközi dokumentumszolgáltatás igényeit is. Ezen felül a MOKKA által a katalógusok egységesebbek lesznek, és így az olvasók és a könyvtárosok is könnyebben tájékozódnak majd.

Elektronikus Periodika Adatbázis Archívum (epa.oszk.hu)

A Magyar Elektronikus Könyvtár vállalkozása ez az adatbázis, amely a magyar vonatkozású elektronikus időszaki kiadványok könyvtári jellegű nyilvántartását valamint az egyes folyóiratok archiválást teljesíti. E szolgáltatást azért találták ki, hogy az elektronikus időszaki kiadványok szervezett, több szempont alapján is visszakereshető katalógusa minél tovább a használók szolgálatában álljon, valamint hogy minél több digitális kiadvány rendelkezzen stabil hozzáférésű megjelenési móddal és az sem elhanyagolható, hogy ezzel az adatbázissal a használók minél egyszerűbben igazodjanak el az e-folyóiratok között. Az EPA kialakítása 2003-ban indult, de elsőként csak egy gyűjteményt állítottak össze. Majd 2004 nyarán lett nyilvános az a bibliográfiai adatbázis, amely az Elektronikus Periodika Adatbázis által archivált tételeken kívül feltárja a világhálón elérhető, valamint offline módon (CD-n és DVD-n) kiadott magyar vagy magyar vonatkozású elektronikus kiadványokat is. 

Az OSZK új kezdeményezései között két különösen kiemelkedő adatbázist említhetünk meg, az egyik a Magyar Digitális Képkönyvtár, a másik a Digitális Könyvtár.

Magyar Digitális Képkönyvtár (kepkonyvtar.hu)

A Képkönyvtár 2008-2009-ben az OSZK vezetésével valamint 48 magyar könyvtár együttműködésével létesült. Szándékaik szerint az ismert és népszerű, de a csekélyebb ismertségre szert tett képeket a lehető legszélesebb körben elérhetővé teszik. Gyűjtőköre, az OSZK-ban megtalálható képanyagon túl, magában foglalja a más gyűjteményekből eredő magyar vagy magyar vonatkozású kódexeket, helytörténeti fotótárakat, képeslapokat, plakátokat és egyéb képi dokumentumokat (pl. kéziratokat).

Országos Széchényi Könyvtár- Digitális Könyvtár (oszkdk.oszk.hu)

Ez egy virtuális könyvtár, amelyben ugyanúgy kutakodhatunk, böngészhetünk, mint egy ténylegesen, fizikai valójában létező könyvtárban, az egyetlen különbség csupán az, hogy a választott olvasmányt akár egy kattintás után, azonnal elkezdhetjük olvasni. Célkitűzése, hogy túllépjen a hagyományos könyvtárak által szabott korlátokon, és akár több ezer olvasó számára egyidejűleg, gyorsan és hatékonyan, precízen és személyre szabottan biztosítsa azt a kényelmet, amit kizárólag egy digitális könyvtár teremthet meg. 
 
 

Készítette: Kovács Orsolya Anna 

Felhasznált források

 

  1. www.neumann-haz.hu
  2. www.webkat.hu
  3. www.bhi.hu
  4. michael-culture.org
  5. www.kozadattar.hu
  6. videoactive.wordpress.com
  7. communia-project.eu
  8. kozadat.sensenet.hu
  9. nda.hu
  10. nava.hu
  11. pim.hu
  12. libinfo.oszk.hu
  13. mnb.oszk.hu
  14. mek.oszk.hu
  15. oszk.hu/humanus
  16. mokka.hu
  17. epa.oszk.hu
  18. kepkonyvtar.hu
  19. oszkdk.oszk.hu
  20. w3.oszk.hu/manci.htm 

 

 
 

 
inapimag007.jpg