Az e-book még manapság is, ha nem is gyerekcipőben, de iskolás korban van hazánkban. Nagyjából a 2000-es évek elejétől kezdett néhány ember fejében nálunk is szöget ütni a villanynál olvasás gondolata, de azóta sok víz lefolyt a Dunán, bár a hozzáállás csak pozitív irányba változott.
Egy 2008-as cikk a TMT-ből általánosságban mutatja be az addig nagyjából stagnáló állapotot.
Az elektronikus könyv elterjedése nem csak hazánkban de a világban is nehezen történt/történik meg, pedig az USA-ban már 1990 óta létezik, és akkoriban a villámgyors elterjedést prognosztizálták. Hogy ez nem történt meg, annak több oka van, a legfontosabb mégis az ember felépítéséből adódik. Az ember ugyanis úgy van kitalálva, hogy másként olvas monitorról és másként nyomtatott írásról. Az emberi szem folyamatosan arra törekszik, hogy a különböző távolságban lévő dolgokat fókuszba helyezze, vagyis alkalmazkodik, illetve konvergál vagyis megpróbálja elérni, hogy a kép mindkét szem retináján azonos területre essen. Ez természetesen máshogy működik a nyomtatott és az elektronikus írások olvasásánál. „Az a távolság, amelynél a szem alkalmazkodni tud, csökken, ahogy a szöveget lejjebb tesszük. A távolság, amelynél a szem még konvergál, szintén kb. 30%-kal csökken, amikor a szem 30 fokos szögben néz lefelé. Mivel mind a konvergencia, mind az alkalmazkodás nagyobb távolságon történik, amikor egyenesen előre nézünk, a monitort a szemtől messzebbre kell helyezni. Minthogy a monitor felbontása a nyomtatott könyvénél kisebb, a monitoron a szöveg méretét növelni kell, hogy ugyanazt az információmennyiséget fogja be a tekintet, ami azt jelenti, hogy a monitornak szélesebbnek kell lennie ugyanazon egységnyi szöveg befogásához. Amikor a szem a monitoron a szöveget végigpásztázza, a szem és a monitor közötti távolság változik. Középen a szemhez közelebb, a széleken pedig távolabb. Ez azt jelenti, hogy a szemnek örökké hozzá kell ehhez igazodnia mind az alkalmazkodás, mind a konvergencia szempontjából, ahogy a szöveg mindegyik sorát olvassa.”
A következő fontos pont az, hogy az ember a hosszú elektronikus szövegeket még mindig csak átfutja, és a számára szükséges részeket kinyomtatja. Ez folyóirat cikkeknél még működhet, de hosszabb monográfiáknál már mindenképpen eleve nyomtatott példányokra van szükség az olvasáshoz.
2008-ban egy másik fontos ok volt az is, hogy az emberek már akkor sem szerettek egy gépet, csak egy funkcióra megvenni, így ki kellett fejleszteni az olyan mp3 lejátszókat vagy okostelefonokat, melyeknek kijelző nagysága és felbontása is alkalmas elektronikus könyv olvasásra.
Fórumozók véleményei
2001: újdonság volt még, a különböző lehetőségekről beszélgetnek inkább: már ekkor sem az egy funkciós e-book olvasókra tartottak igényt a felhasználók. Általában a legmegfelelőbb megoldásnak a palmtopokat tekintik, mivel kicsik, zsebkönyv méretű képernyővel és e-book olvasáson kívül rengeteg mindenre lehet őket használni. Ekkoriban annyira nem volt fontos, hogy új legyen a gép, megelégedtek egy kétéves modellel is, ha tudja azokat, amire nekik szükségük van, vagyis jelen esetben e-book megjelenítésre.
A másik fontos témájuk az e-bookra a könyvek megszerzése. Erre feldobják lehetőségnek a Magyar Elektronikus Könyvtárat, illetve a Project Gutenberg oldalát, de ezekkel még mindig probléma, hogy az új műveket nem lehet róluk megszerezni. Fájlcserélő oldalakon is hozzá lehetett jutni txt vagy html formátumban, de ezek általában angol nyelvű művek. Magyar nyelvűeket vagy nem e-bookon olvassák, vagy megcsinálják maguknak. Ez is egy fontos téma, hogy hogyan lehet úgymond házilag e-bookot készíteni. Az a szűk réteg, akik a fórumokat használják lelkesek e-book témával kapcsolatban.
2004-2009
A 2004-es helyzetet legjobban egy fórumozó, Zambizi rövid bejegyzése írja le az index.hu E-book reader – A digitális könyvolvasó topikban.
„Immáron 4 évvel később.... :) Örülök, hogy ami akkor még csak álom volt, ma már valóság, és elérhető. A titok neve: PALM Bar most már sokminden más is van e mellett, és úgy tudom, a mobil telefonok is lassan képesek lesznek e-book használatara, bár annak a kijelzője szerintem teljesen alkalmatlan (sokminden mással együtt). A Palm viszont kellemes. Bár a kijelző mérete elmarad egy könyv méretétől, de nem vészes. Én már hónapok óta olvasok rajta könyveket. Csak 1 kis konvertáló program szükséges, és bármilyen file-ból lehet kovertálni, majd olvasgatni. Sajnos egyenlőre kevés a magyar könyv, de egyre több lesz, és már van 1-2 könyvesbolt is. Használati tapasztalatok: Nagyon jóóóó! Kicsi, zsebben van 30 könyv. A világítás miatt akkor is tudom olvasni, mikor a buszon ki van égve 1-2 villanykörte. És kényelmes is, a lapozás egyszerű. Van könyvjelző, így ott tudom folytatni, ahol abbahagytam. A képernyő mérete miatt kissé gyakrabban kell lapozni, de hamar meg lehet szokni. Legnagyobb problémám az akkumlátor, amit muszáj minden este tölteni... :(„
A fórumozók 2009-ig nem voltak túlságosan aktívak. 2009 előtt főként a könyvek beszerzéséről, illetve az e-book olvasó magyarországi vásárlásáról beszélgettek. Érdekesség, melynek fényében nem csoda, hogy nem terjedt el ugrásszerűen az e-book hazánkban és Európában: az egyik fórumozó a Sonytól érdeklődött a Sony Reader magyarországi forgalmazásról, melyre azt kapta válaszul, hogy sem nálunk, sem Európában nem kerül majd forgalomba.
2009-napjainkig
A fórumozók igazán 2009-től indultak be. Ekkor már az átlag 3 fórumozó helyett, volt, hogy 10-en is beszélgettek. Volta, akik már nagyon jártasak a témában, volt, aki tőlük kérdezett, hogy mit?, hol?, mennyiért?. Érdekes volt, hogy ebben az időben röppent fel az a téma is, amit a saját megváltozott olvasási szokásaikból szűrtek le, hogy mi lesz a könyvpiaccal, ha ténylegesen elterjed az e-book, hiszen már ők sem vesznek nyomtatott könyvet. Ez a kérdés azóta is várat magára! Visszatérő téma a különböző e-book összehasonlítás, illetve a felmerülő hibák (általában töltési és fagyási gondok) megtárgyalása. Attól függetlenül, hogy egyre többen használtak e-bookot, még mindig drágának, és az árához képest nem tartják túl minőséginek, de még így is úgy gondolják nagyon megéri, hiszen jobb mint a számítógépen való olvasás, és kényelmesebb, mint a nyomtatott könyv. Miután már sokan használtak e-book olvasót a fórumozók egyre inkább csak a konvertálási lehetőségekről írtak. Megállapítható, hogy a pdf-et e-book olvasón senki sem szereti, mivel a kötött A4-es formátumhoz kevés az e-book olvasók 5-7”-os kijelzője. Legtöbben a .prc formátumot tartják megfelelőnek. A sortördelés problémáját kiküszöbölő konvertáló programok iránt is sokan érdeklődtek, legtöbben a Calibre-t javasolják. A sorvégi elválasztáshoz sokan javasolják a .txt és az .rtf formátumot, a nehezebb esetekhez pedig a már említett .prc-t. Visszatérő téma a könyvek beszerzése főként ingyenes forrásból. Felmerült már a fájlcserélő oldalakról történő beszerzés is. Sokat beszélgettek arról is, még a 2011-es év elején is, hogy hogyan lehet a legolcsóbban e-book olvasót beszerezni. A legjobb megoldás, már ha Kindle-t, vagyis a legjobbat szeretné a felhasználó, ha az Amazonon keresztül szerzi be a terméket, hiszen a vámot a cég magára vállalja, és csak egy egyszerű nyomtatványt kell kitölteni.
Amikor 2010 közepén az OSZK-ban működésbe helyeztek 10 e-book olvasót, természetesen ők is felfedezték a fórum lehetőségét, és az ingyenes kipróbálást itt reklámozták, illetve időről időre feltűnik az OSZK felhasználója, hogy a könyvtárban elérhető e-book-hoz kapcsolódó újdonságokról beszámoljon.
Fórumozók olvasási szokásainak változásai
A forum.ekonyvolvaso.info oldalon egy fórumozó készített természetesen nem reprezentatív felmérést, arról, hogy ki min szokott olvasni általánosságban, tehát lehetőségként ott volt a hagyományos könyv is. Ebből ha nem is messzemenően, de egy szűk réteg, jelen esetben az adott fórum használóinak olvasási szokásait le lehet mérni. A legtöbb fórumozó még LCD monitoron kezdte az álltaluk villanyon olvasásnak nevezett elektronikus olvasási tevékenységet. Ez természetesen kényelmetlen volt és a mai napig kényelmetlen, hiszen ilyen esetben ülnie kell az embernek, ami hosszútávon fárasztó. A legtöbben már a nem annyira okos telefonjaikat is használták elektronikus könyv olvasásra, annak ellenére is, hogy nem volt egy nagy élmény, mivel kicsi volt a kijelző, kevés szöveg fért el rajta, de a lehetőség mégis megvolt, írja véleményként valaki a Motorola V550-ről és a LG KU990, amelyeken még csak .txt formátumban olvastak. Amikor 2010 végén hazánkban is elérhető áron kapható lett az Amazon Kindle terméke, aki addig olvasott elektronikusan és kipróbálta, végképp beszippantotta az elektronikus könyv élménye, leginkább azért, mert az eink technológia nyomán már egyáltalán nem fárasztja a szemet. Páran írják, hogy néha-néha még visszatérnek a papírkönyvekhez, de a legtöbbeket az annyit emlegetett könyvillat és a tényleges lapozás lehetősége sem húzza már vissza.
A fórumozók írásaiból azt lehet leszűrni, hogy az írás elején említett „nem szívesen használnak egy készüléket egy dologra” teória megdőlni látszik. Ez javarészt a majdhogynem tökéletes Kindle olvasóknak köszönhető. A fórumozók véleménye alapján ugyanis, csaknem olyan mint a hagyományos könyv, nem bántja a szemet az eink technológiának köszönhetően, és különböző programokkal a magyar ékezetek is bevihetők a betűkészletbe. Sokan írták, hogy a gyártók cicomázását sem értik, hogy miért kell színes kijelző egy olvasóba vagy zenelejátszás. A legtöbben még mindig szépirodalom olvasásra használják, de megtalálhatók a különböző tankönyvekhez hozzáadott cd mellékletei is, amelyeket már e-bookra illeszthető formátumban adnak ki.
Számomra érdekes volt, hogy egyetlen olyan fórumot sem találtam, ami e-book készítéssel foglakozik, talán egy ilyen bejegyzést találtam, az is szakdolgozat digitalizálásról szólt. Vagyis legtöbben vagy megveszik pénzért az Amazonról a könyveket, vagy letöltik a MEK-ből, illetve a bookline-ról, és utána átkonvertálják az adott olvasó által szeretett formátumba.
Összefoglalva elmondható, hogy a hazai fórumozók 2009-től váltak igazán aktívvá, ekkor már több témáról is beszélgettek, de főként a konvertálási lehetőségek voltak toppon a topikokban.
Források
E-könyv olvasók fóruma
http://forum.ekonyvolvaso.info/topic/30-szavazas-ki-min-szokott-olvasni/page__st__20
http://www.hardwired.hu/forum/forum.phtml?area=comment&id=28195&p=9
http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1128199126
http://www.sg.hu/cikkek/78703/e_olvasok_2013_lehet_az_attores_eve




