Bár Magyarországon még nem lehet az elektronikus könyvek forradalmáról beszélni, napjainkban egyre több cég vállalkozik e-bookok kiadására hazánkban is. A piacon az újonnan megjelent szereplők mellett egyre több, az e-könyvek megjelenése előtt is létező könyvkiadó képviselteti magát. A jelen írás célja az elektronikus könyvek piacán megjelent hagyományos kiadók stratégájának, tevékenységének és magatartásának összehasonlító elemzése.
A szempontok, amelyeket az összehasonlítás során figyelembe vettem egyrészt a tartalomra vonatkoznak: az egyes kiadók adnak-e ki olyan könyvet elektronikusan, ami papíralapon nem elérhető, mekkora az elérhető tartalom mennyisége; másrészt gazdasági és financiális jellegűek: mennyibe kerülnek az e-könyvek és a kiadók milyen megoldást választanak az értékestés során; harmadrészt technológiai jellegűek: használnak-e a kiadók valamilyen DRM technológiát, milyen formátumban teszik elérhetővé az e-könyveket és azokat milyen platformon lehet olvasni.Összesen tizenhét, az e-könyvek piacán már megjelent hagyományos kiadó tevékenységét térképeztem fel az ismertetett szempontok alapján (Akadémiai, Athenaeum, Balassi, BBS-INFO, Complex, Corvina, Kalligram, Kortárs, Kossuth, Magvető, Móra, Napvilág, Noran Libro, Osiris, Pont, Szak, Typotex).
Az áttekinthetőség érdekében az összegyűjtött információkat táblázatokba rendeztem.

Az elérhető tartalom
Az első oszlopban látható a hagyományos kiadóknak az elektronikus könyvek piacán folytatott tevékenységének legfontosabb jellemzője, hogy nyomtatásban nem létező műveket nem adnak ki elektronikusan. Ez alól kivétel a Typotex Kiadó ingyenes TÁMOP vegyész tananyagok sorozata, amely csak digitálisan jelent meg egy TÁMOP projekt keretében, illetve a Kossuth Kiadó néhány szabadon letölthető kiadványa.
Egyelőre tehát nem léteznek olyan új kiadványok, amelyeket a hagyományos kiadók csak az elektronikus könyvek piacára szánnak, a régebbi kötetek e-könyvvé konvertálásával pedig különösebb gazdasági jellegű kockázatot nem vállalnak.
Értékesítés
Az egyes kiadóknál megjelent e-könyvek második oszlopban látható száma összefüggést mutat a táblázat harmadik oszlopával, melyekben az értékesítési megoldások vannak összegezve.
A harmadik oszlopban szereplő adatokból láthatjuk, hogy az e-könyvek piacára belépő hagyományos kiadók közül a legtöbb a nagyobb e-könyv-áruházak (multimediaplaza.com, txtr.hu, interkonyv.hu) valamelyikében forgalmazza elektronikus kiadványait, ez alól csak az Akadémiai és a CompLex Kiadó képez kivételt, amely kiadók saját honlapjaikon egyszerre forgalmazzák a nyomtatott és az elektronikus kiadványaikat, illetve a két kiadást együtt.
A nagyobb webáruházakban való forgalmazással a kiadók meg tudják spórolni az e-könyv fájlok tárolásához és szolgáltatásához szükséges informatikai beruházás költségeit, érdekesnek találom azonban, hogy a legtöbb webáruházban jelenlévő kiadó a saját honlapján egyáltalán nem is tünteti fel, hogy léteznek elektronikus kiadványai. Ez alól csak azok a kiadók képeznek kivételt, amelyek valamelyik webáruház létrehozói (Typotex, Kossuth), illetve a BBS-INFO, amely egy listát közöl saját honlapján a megjelent e-könyveikről. Ebből arra következtethetünk, hogy a kiadók nem akarják az elektronikus kiadványaikat versenyeztetni a nyomtatottakkal, és az e-könyveket a nyomtatottak helyettesítő termékeként felajánlani a vevőknek.
Az e-könyvek mennyisége
A három nagy e-könyv-áruház mindegyikét már korábban létező könyvkiadó és ‑kereskedő vállalatok hozták létre, ami a második oszlopban látható adatokra (e-könyvek száma) jól láthatóan hatással van: a saját e-könyv-áruházzal rendelkező kiadók lényegesen magasabb számú e-könyvet kínálnak, mint az önálló webáruházzal nem rendelkező kiadók. A Typotex Kiadóhoz köthető Interkönyv oldalán kapható kb. 350 könyvből több mint 290 a Typotex kiadványa; a Kossuth Kiadó az általa létrehozott Mulimédiaplázában 462 saját kiadványát kínálja; a Líra Zrt. és a Bookline által közösen létrehozott eKönyv Magyarország webáruházában pedig a Líra-csoporthoz tartozó kiadók (Corvina, Magvető, Athenaeum) felülreprezentáltsága figyelhető meg. A webáruházzal nem rendelkező kiadók jellemzően 5-10, egyes esetekben 30-40 darab e-könyvet dobtak eddig piacra. Azok a kiadók, amelyek csak saját honlapjaikon kínálják csak a saját e-könyveiket a két eset között állnak: az Akadémiai 100 darab e-könyvet árul az oldalán, a CompLex pedig 53 darabot.
Az e-könyv-áruházak – technológia és árképzés
Jól látszik a táblázatból, hogy az egyes kiadók piaci jelenlétének technológiai és gazdasági ismérveit meghatározza az, hogy melyik webáruházban forgalmazzák a kiadványaikat. Az alkalmazott DRM technológia, a formátumok kérdése és az e-könyvek ára mind azon múlnak, hogy a kiadó melyik webáruházzal állapodott meg, ezért ezeket a szempontokat az e-könyv-áruházak szempontjából vizsgálom.
Interkönyv
A Typotex Kiadó által létrehozott Interkönyv oldalán az egyetemisták igényeire reflektálva fejezetenként lehet megvásárolni az elektronikus kiadványokat: a könyvek tartalomjegyzéke és előszava ingyenesen elérhető, az egész könyvet oldalanként 3,5 forintért, az egyes fejezeteket pedig oldalanként 4 forintért lehet megvásárolni. Ezzel az árképzéssel a három webáruház közül az Inerkönyvön lehet a legkedvezőbb áron elérni kiadványokat, egyes esetekben akár 80%-kal is olcsóbb lehet az e-könyv a nyomtatott verziónál.
Az Interkönyvnek az e-bookok formátumát illetően a legnagyobb az elmaradása vetélytársaitól: a kiadványokat kizárólag PDF-formátumban lehet letölteni, és nem találni arra utaló információt, hogy a későbbiekben nyitnának a platformfüggetlen, szabványosított e-könyves formátumok felé. Így ugyan honlapjuk szerint az e-könyvek letölthetők PC-re, tabletre, telefonra és e-könyv-olvasóra, azonban azok nyilvánvalóan csak a PDF-formátumot kezelni képes eszközökkel olvashatók.
Az Interkönyv oldalán elérhető kiadványokat Social DRM-mel védik, aminek a keményebb DRM-technológiákhoz képest az az előnye, hogy a vásárlást nem egy készlékhez kötik, hanem a vásárlóhoz, így az egyszer megvásárolt könyvet több saját eszközre is letölthetjük, átmásolhatjuk.
Ilyen feltételek mellett vásárolhatók meg az Interkönyvön kínált kiadványok, a Typotex kiadó mellett a például a Balassi és a BBS-INFO elektronikus könyveit.
Multimédiapláza
A Multimédiaplázában a legnagyobb a szórás az árak tekintetében: mint a táblázat ötödik oszlopában is látszik, leginkább a kiadókon múlik, mennyivel olcsóbbak az e-könyvek a papírnál. Egyes kiadók e-könyvei 75%-kal olcsóbbak a nyomtatottnál, de lehet példát találni 0%-os árkülönbségre is.
Az e-könyvek két formátumban elérhetők (EPUB, MOBI) a multimediaplaza.com-on, és egy vásárlással mindkét formátum letöltésére jogosult lesz a vevő.
A Multimediaplázában alkalmazott DRM-mel a könyveket egyszer lehet letölteni, a vásárlástól számított 72 órán belül. A PC-re történő letöltés után az arra csatlakoztatható eszközökre másolhatjuk a könyvet.
A Multimédiapláza áll kapcsolatban a legtöbb kiadóval, a vizsgált 17 cégből 11-nek (például Osiris, Kalligram, Kortárs stb.) megtalálhatók itt a kiadványai. E-könyveken kívül elektronikusan forgalmaz hangoskönyvet, képet, zenét és egyéb multimédiás tartalmakat.
eKönyv Magyarország
Az e-könyv webáruházak közül a könyvek ára az eKönyv Magyarország webáruházában, a txtr.hu-n a legkevésbé kedvező. A nyomtatotthoz képest jellemzően 30-35%-kal olcsóbb az elektronikus kiadás, és érdekesnek találom, hogy az Osiris Kiadó könyvei itt akár kétszer annyiba kerülnek, mint a multimediaplaza.com-on (például Lázár Ervin Kisangyal című műve: 990,- forintért és 1990,- forintért).
Az txtr.hu-ról EPUB formátumban lehet letölteni a könyveket, így szoftver segítségével minden olyan platformon olvashatjuk azokat, amelyik az Adobe DRM szabványát kezelik. Az eKönyv Magyarország egy saját e-könyv-olvasót is forgalmaz, a txtr-t és a mögötte lévő technológiát egy német vállalattól, a txtr Gmbh-tól adoptálta.
A webáruházban jelenleg 749 magyar nyelvű, többségében szépirodalmi könyv elérhető, emellett rengeteg (238 ezer) angol nyelvű e-könyvet is forgalmaznak, vélhetően ez teszi igen lassúvá a keresést.
Az eKönyv Magyarország könyvein az Adobe DRM technológiáját alkalmazzák, egy könyvet hatszor lehet lemásolni különböző eszközökre, és alkalmazások segítségével iPhone, iPad és Android platformokon is olvasható.
Az eKönyv Magyarország forgalmazza Athenaeum Kiadónál megjelent Brida című regényt, amely az első könyv volt Magyarországon, ami egy időben jelent meg nyomtatott és elektronikus formában. Egyébként is itt találjuk a legfrissebb tartalmat: a Líra csoporthoz tartozó kiadók számos 2011-ben megjelent könyvét forgalmazzák elektronikusan. A Líra és a Bookline webáruházában meg lehet találni az eKönyv Magyarország által forgalmazott könyveket, ugyanakkor a Magvető, a Corvina és az Athenaeum oldalain nem. A Lírához tartozó kiadókon kívül más kiadók könyveit is forgalmazzák, sőt meglévő nyersanyagból (pdf, ISBN, borító stb.) vállaljak könyvek elektronikus kiadásának elkészítését is.
Az Akadémiai és a CompLex Kiadó
A két kiadó, amelyek saját honlapjukon forgalmazzák az e-könyveiket szintén egyaránt alkalmaznak DRM technológiát. Köteteiket PDF, illetve EPUB formátumban forgalmazzák, és DRM szabvány és a formátumot is kezelő platformokon olvashatók.
A CompLex kiadónál igen alacsony (17%) az e-könyv és a nyomtatott könyvek közti árkülönbség, míg az Akadémiai az eKönyv Magyarországéhoz hasonló árakat szab (30-35%-kal olcsóbb e-könyv).
Összegzés
Az láthatjuk, hogy ezek a kiadók bizonyos szempontokból (pl. értékesítés) egészen megegyező stratégiát folytatnak, bizonyos szempontokból (pl. árszabás) pedig egymástól egészen eltérőeket.
Technológiailag lassan megtörténik a felzárkózás a nyugati piachoz (például EPUB formátum terjedése), illetve az olvasók legnagyobb örömére a másolásvédelemben is terjed a puha DRM technológiák alkalmazása.
Mindenképpen pozitív tendencia, hogy láthatóan egyre több hagyományos kiadó nem akar kimaradni az e-könyvek esetlegesen Magyarországon is bekövetkező forradalmából, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy valójában a legtöbb közülük egyelőre igen keveset kockáztat. Kevés kiadó vállalkozik a szükséges informatikai beruházások megtételére, és egyelőre semelyik sem vállalkozik arra, hogy kizárólag az e-könyvek piacára jelentessen meg valamilyen tartalmat.
Az e-könyvek árát a kiadók egészen eltérően határozzák meg, az azonban látható, hogy a régebbi könyvek elektronikus kiadásait olykor egészen kedvező áron tudjuk megvásárolni (akár 80%-kal olcsóbban a nyomtatott kiadásnál), míg a frissebb tartalmat forgalmazó txtr.hu-n jóval kisebb az árkülönbség a kétféle kiadás között.
Összességében az kép rajzolódik ki, hogy a kiadók az e-könyv-kiadást nem a nyomtatott könyvektől független, új üzletágnak tekintik, hanem inkább egy mellékes piacnak, amely a rétegigények kielégítését teszi lehetővé.
Felhasznált források: a kiadók honlapjai