Az 1526-os mohácsi vész, majd 1541-ben Buda eleste sötét árnyékot vetett a korábban rendkívül erős és a térségben fontos pozíciót betöltő Magyar Királyságra. Az Oszmán Birodalom támadása során Magyarország három részre szakadt: a Török Hódoltság területére, az ún. királyi Magyarországra és az Erdélyi Fejedelemségre. Ezen a három területen igen különböző viszonyok uralkodtak az élet minden területén, így a könyvnyomtatás terén is.
(A Török Birodalomban II. Bajazid szultán 1483-as rendeletében fővesztéssel büntette a nyomtatási tevékenységet, csak 1727-ben enyhült a szigorú tiltás.)
Mégis a 16. században az iskolázottság egyre inkább terjedt a világiak körében, amely maga után vonta az egyre növekvő olvasókedvet. Emellé társult a humanizmus és a reformáció hatása, amely a magyar nyelvű könyvek iránti igényt fokozta. Erdélyben ugyan már működött nyomda Brassóban és Szebenben, de ezek a szászok érdekeit szolgálták.
Bevezetés a magyarországi könyvkereskedelem kezdeteibe
A könyvkereskedelem kezdetei ennél azonban régebbre, a 15. század végére, Mátyás király (1458-1480) korába nyúlnak vissza. Mivel Mátyás a kultúra nagy támogatója volt, tömegével vonzotta udvarába, Budára a külföldi könyvkereskedőket. Az első magyarországi nyomda Andreas Hess által 1473-ban kezdte meg működését. Az ezt megelőző időszakban külföldi nyomdák termékeit hozták hazánkba.
A magyar könyvkultúra kezdetei a 10-11. századra nyúlnak vissza. Ebből az időszakból kevés emlék maradt ránk, de a fennmaradottakból arra következtethetünk, hogy az első könyvek liturgikus, vallásos témájú írások lehettek, melyeket a nyugatról érkező hittérítő papok, szerzetesek hoztak magukkal. A kéziratos könyvek száma az 1526 előtti Magyarországon kb. 45.000. lehetett, ami nem utal jelentős kereskedelemre. Ezek szintén külföldről érkeztek Magyarországra, a helyben készült munkák másolatok eredményei –nagyrészt.
A magyar könyvigény a reneszánsz idején, a 15. században élénkült meg. Az egyházi személyek mellett a királyi udvar és a külföldön tanuló magyar diákok igényelték nagyobb arányban a könyvek birtoklását, a társadalom többi részéhez képest. A további néprétegek csak a 15. századi reneszánsz műveltség hazai elterjedésével válhattak a könyvek felvevőpiacává. Ehhez azonban hozzájárult a könyvnyomtatás elterjedése, amely egyre olcsóbbá tette a könyveket, míg végül szinte bármely olvasni tudó személy rendelkezésére álltak a nyomtatványok. Az első Magyarországon működő könyvkereskedők tehát Mátyás uralkodása alatt jelentek meg a királyi udvarban.
Az éppen kialakuló könyvkereskedelemnek az 1526-os mohácsi vész vetett véget, de a reformáció szintén ekkor kezdte éreztetni hatását ezen a vidéken, ami lendületet adott a könyvnyomtatás elterjedésének és a könyvkereskedelemnek is. A protestáns tanok egyre szélesebb körben való terjedése miatt széles néprétegek fejezték ki igényüket a könyvek iránt, mégpedig az anyanyelvű kiadványok iránt. Ebben támogatóra leltek a protestánssá lett fejedelem személyében is.
A vizsgált korszakot tekintve érdemes leszögezni kik foglalkoztak a könyvek terjesztésével: könyvnyomtatók, könyvkötők, könyvkereskedők, házalók, bizományosok, a könyvek szerzői, papok, valamint tanítók. A könyvkiadás mecénásai is besegítettek időnként a könyvkereskedelembe.
A könyvárusok leginkább honi tankönyveket, énekes könyveket, bibliákat, vallásos munkákat árusítottak. Kiváló alkalmat biztosítottak a heti- és országos vásárok a kiadványok árusítására. Itt nemcsak a konkrét könyvvétel zajlott, hanem a vásárlók leadhatták megrendeléseiket újabb könyvekre.
A protestantizmus a Biblia olvasására buzdította a híveket, ami még inkább fellendítette a könyvek iránti igényt. Éppen ezért a polgárság körében is népszerűek lettek a különböző írások.
Erdélyben kedveztek leginkább a könyvtermelés szempontjából a társadalmi, politikai és gazdasági körülmények. János Zsigmond -az első erdélyi fejedelem- áttérvén a protestáns hitre, nagyban támogatta a protestáns szellemű könyvek megjelenését. Érdekes, hogy 1560-ban János Zsigmond kitiltotta Erdélyből a külföldi könyvkereskedőket.
Kolozsvár szerepe
A Magyarországon is egyre inkább teret hódító reformáció szükségessé tette a hazai könyvkiadás megteremtését. A korszakot tekintve az egyik legalkalmasabb helyet választotta a nyomda alapítója, mivel Kolozsvár ekkoriban a gazdasági szempontokat figyelembe véve igencsak kiemelkedik a többi város közül, valamint Erdélyben nyugodtabb körülmények uralkodtak a török dúlás martalékává lett további magyarországi területekhez képest.
Kolozsvár a Kis-Szamos partján elterülő legrégibb városok egyike Erdélyben, ahová a tatár pusztítást követően települt be nagyobb számú szász lakosság, akik magukkal hozták fejlett iparukat is. Kolozsvár megkapta a szabad királyi város címet, polgárai adó- és vámmentességet kaptak. A reformáció elterjedésével ennek erdélyi központja lett.
Ahogy Ecsedy Judit is fogalmaz: „aligha véletlen”, hogy „éppen Kolozsvár, a legtöbb privilégiummal körülbástyázott erdélyi város” területén kapott helyett „a magyar nyelvű könyvkiadás első központja”.
Az erdélyi nyomtatás terén nagy szerepe volt János Zsigmond fejedelemnek, aki a protestáns hitre való áttérése után támogatásban részesítette a magyar nyelvű könyvkiadást. (A királyi Magyarországon a Habsburgok uralma mellett a protestánsok nem rendelkeztek ilyen fokú nyomdászati szabadsággal.)
A kolozsvári Hoffgreff-Heltai nyomda története (1550-1600)
A könyvtermést nagyrészt a korszakban ez a nyomda biztosította, melyben először nyomtattak magyar nyelvű nyomtatványt hazai viszonylatban.
A nyomda megalapítása Hoffgreff György nevéhez fűződik. Korábban vita tárgyát képezte –ahogyan arról Végh Ferenc is beszámol rövid cikkében-, hogy vajon Hoffgreff honnan érkezett Kolozsvárra. Mára szinte egyértelműen kijelenthető: nem Németországból, hanem Brassóból származik a nyomdaalapító. Legalábbis erre utal a brassói nyomdász, Honterus sírfelirata, akinek nyomdaműhelyében 1547 és 1549 között Hoffgreff tevékenykedett.
Hoffgreff György 1542 tavaszától a wittenbergi egyetem diákja, majd a brassói nyomdában, 1549-ben pedig Nürnbergben Johann von Berg és Ulrich Neuber nyomdájában dolgozott.
1549-ben térhetett haza Ecsedy Judit szerint, hogy „polgári vállalkozóként” létrehozza nyomdáját, mivel az ahhoz szükséges előkészületek kb. fél évet vettek igénybe ekkoriban. Az első innen származó nyomtatvány 1550 májusában jelent meg, ami a Ritus címet viselte és Fráter György –erdélyi kormányzó- mecenatúrája segítségével kerülhetett az olvasóközönség elé.
A betűkészletet –matricák formájában- a legnagyobb valószínűséggel Németországból hozta Hoffgreff, de a kezdetekkor még nem döntötte el, hogy melyik betűtípust használja a magyar nyelvű nyomtatványok számára. Mivel döntő többségben antikva betűkre sikerült szert tennie, ezt is használta, és ezáltal terjedhetett el szélesebb körben a magyar nyomtatványok készítésekor az antikva betűtípus.
„Az officina berendezésének (nyomóprés, betűszekrények stb.) elkészíttetése, felszerelése, a kellő betűmennyiség megöntése, egyengetése, a segédek betanítása és sok egyéb előkészület a nyomtató munka megkezdéséig nyilván jó néhány hónapot vett igénybe, s így a kolozsvári nyomdában 1550 előtt aligha indulhatott meg a termelőmunka.”. Hoffgreff hatféle antikva, egy kurzív, egy görög és legalább háromféle fraktur típussal, tehát minimálisan tizenegyféle betűkészlet matricáival érkezett Kolozsvárra.
Valószínűleg Heltai Gáspár hívta Hoffgreffet Kolozsvárra, mivel neki állt leginkább érdekében, hogy a városában nyomda működjék. Viszonylag rövid ideig működött önállóan Hoffgreff, mivel Heltai a Ritus explorandae veritatis című munka 1550-es megjelenése után –amely az első kolozsvári nyomtatvány- társult be Hoffgreff mellé.
Bár Hoffgreff életútja kevésbé ismeretes, annál többet tudunk társáról, Heltai Gáspárról. Heltai Gáspárt méltán nevezzük a „a XVI. század legkiválóbb magyar prózaírójanak”, de itt kell megjegyezni, hogy magyarul csak felnőtt férfi korában tanult meg, anyanyelve a német volt.
Heltai születési esztendejét 1520 körülire tehetjük, lelkészi tevékenységét 1544-től kezdte meg Kolozsvárott, melynek folyamán 1559-re a város nagy része áttért a protestáns hitre. 1557-től református, majd 1569-től az unitárius egyház tagja lett.
Ezt megelőzően Heltai is Wittenbergben végezte tanulmányait, ahol az „egyetem hallgatóinak albuma 1543-ban Szeben megyei szülőhelye után, Caspar Heltensis Transilvanus néven említi” a későbbi nyomdászt. De 1544-ben a kötelesség hazaszólította Erdélybe, ahol az elhunyt lelkész helyére őt választották a kolozsváriak.
Ugyan pontos adatok nincsenek, de valamikor 1550 közepén társult Heltai Gáspárral, és ettől kezdve egészen 1552-ig kettejük neve szerepelt a kolozsvári nyomda kiadványain. Valószínűleg anyagi nehézségek miatt társult Hoffgreff a lelkész Heltaival, aki mögött elégséges piac állt a nyomtatandó könyvek számára. Fele-fele arányban voltak tulajdonosok az ekkortól Heltai házában működő nyomdának.
Heltai lelkészi tevékenységéből fakadóan kiszolgálták a reformációhoz egyre többen csatlakozók igényét és „tankönyvek, bibliafordítások, vallásos felvilágosító munkák, vitairatok és elmélkedések” voltak a nyomda termékei. Ebből az időszakból 13 nyomtatvány maradt fenn. Ezután Heltai vezette egyedül a nyomdát, mivel 1552-ben a közös munka megszakadt, majd 5 évig Hoffgreff 1553 és 1558 között. A Hoffgreffel való szakítást így írja le Heltai: "Nyomdai tevékenységemet társam összeférhetetlensége miatt mély fájdalmamra kénytelen voltam abbahagyni.”.
A Heltai által kibocsátott „termékeken” vízjegyeként monogramja olvasható, nyomtatványain pedig Kolozsvár babérkoszorús címere szerepel.
Azonban Hoffgreff munkássága az 1559-ben bekövetkezett halálával megszakadt. Ezután teljes egészében Heltai Gáspár tulajdonába került a nyomda, aki 1560-ban papírmalmot is alapított, és ekkortól református szellemben vezette nyomdáját.
Heltai már önállóan végzi el a régi betűkészlet újraöntését, de gondot fordít a magyar helyesírásnak megfelelő betűk kialakítására pl. a ly, gy, ny és ty hangok jelölésére. A kiadott nyomtatványok méretei rendkívül eltérőek: egészen a 2°, 4°, 8° és 12° ívig fellelhetőek. Oldalszámozással viszont nem látja el a kiadványokat.
Heltai kiadói tevékenysége rendkívül széleskörű volt. Tevékenysége kezdetén vallásos jellegű könyveket adott ki a protestantizmus mielőbbi magyarországi terjedése érdekében. Az olvasóközönség igényeit kiszolgálva azonban történeti munkákat: históriás énekeket is nyomtatott.
Ezt követően Báthori István fejedelemsége alatt -aki köztudottan hithű katolikus volt- az elrendelt cenzúra miatt a világi témájú irodalom megjelentetése volt Heltai elsődleges célja.
Az 1565-ös esztendőt követően tehát mindinkább világi műveket nyomtatott Heltai, és 1571-től egészen haláláig saját költségén jelentette meg a nyomdájában kiadott műveket. János Zsigmond fejedelem is Heltai támogatói közé tartozott és segítette őt munkájában.
Hamarosan Heltait is elragadta a halál. A kolozsvári városi levéltárában található egyik dokumentumra alapozva Jakó szerint Heltai halálának ideje 1574 nyarára vagy ősz elejére kellett esnie. Halálát az 1574-75-ben dúló pestisjárvány okozta.
Heltai kiadó tevékenysége alatt több, mint 54 nyomtatványt adott közre (évi átlagként kb. 4 művet vehetünk), amelyek közül 10 a saját maga által írott műve. Éppen ezért érdemei vitathatatlanok.
Mivel Heltai halálával szerencsére nem ért véget az általa működtetett nyomda tevékenysége, a továbbiakban az 1600-as esztendővel bezárólag ismertetem a nyomda továbbélését.
Heltai Gáspár halála után a nyomda történetében rövidebb szünet következett. Ezután Heltai özvegye folytatta férje korábbi munkáját, de leginkább „külföldi széphistóriák magyar fordításai és magyar históriás énekek” kerültek ki a nyomdából. Az özvegy 40 nyomtatványt adott közre, amelyből 34 magyar nyelvű volt, 6 pedig latin.
A Heltai özvegy halála után új szárnyakra kapott ifjabb Heltai Gáspár (1584-1600) működése idején a kolozsvári nyomdászat és a könyvdíszítés is. Az iniciálék és a záródíszek teljesen megújultak. Új nyomdászjegy is készült az ifjabb Heltai munkássága alatt, mely a tudás fáját ábrázolta különböző díszítő elemekkel. Ekkoriban bizonyos G.C. mester munkálkodott a műhelyben metszőként.
Ifjabb Heltai Gáspárt követően testvére, Anna folytatta a családi vállalkozást, azonban hivatalosan annak férje, Lang Tamás nevén jegyezték a nyomdát. Ez a történet már túl messzire vezetne, mivel nem számítjuk bele a Hoffgreff-Heltai nyomda tevékenységébe a Lang nevéhez kapcsolódó korszakot, de fontosnak éreztem megjegyezni, hogy az ifjabbik Heltai Gáspár halálával még nem ér véget a kolozsvári nyomda kiadói munkája.
Az 1655. április 3-i nagy tűzvészben Kolozsvár belvárosa teljes egészében leégett, így feltehetőleg maga a nyomda nagy része is elpusztult a tűz gyors és váratlan megjelenése miatt. 1660 után már nem találni adatokat a nyomda létezéséről, tehát okkal feltételezhetjük annak megszűnését.
A 16. századi könyvkereskedelem
Nézzük a fentiek tükrében hogyan is alakult a század könyvkereskedelme. Igen korán, már 1529-ben Brassóban működött Honterus nyomdája, ez azonban a német kiadványok nyomtatására összpontosított. Honterus hivatásszerűen űzte a könyvkereskedést a nyomdászat mellett. Honterus 1563-ban János Zsigmond fejedelemtől kizárólagos engedélyt kapott Brassóban a könyvek árusítására. Ebben a kiváltságlevélben még két kolozsvári személy, Schressburger János és Falk Ambrus kap jogot a könyvekkel való üzletelésre. Rajtuk kívül más személyek, beleértve a külföldieket is, nem kereskedhettek könyvekkel ekkor.
Kolozsvárott tevékenykedett tehát Ambrosius Falk és Johann Schessburger, akik 1563-ban kapták az említett privilégiumot az erdélyi könyvekkel történő kereskedelemmel kapcsolatosan, szintúgy Brassóban Calix Honterus. Tevékenységük rendkívül szerteágazó, messzi területekről származó könyveket is beszereztek.
Ezen kiváltságlevél természetesen fontos információkat hordoz a későbbi korok számára, tájékoztat bennünket a kor viszonyairól, tehát pozitívan fogadhatjuk, de korlátozó szándéka miatt belátható, hogy visszaveti a 16. században megélénkülő könyvkereskedést. Vándor könyvkereskedők viszont időről-időre megjelentek Erdélyben, tehát a kiváltságlevélben szereplő korlátozások a jelek szerint nem tartattak be nagy szigorral. A korlátozó rendelet ellenére tudomásunk van Matthäus Szener könyvárusról, aki az 1560-as években többször is megfordult Erdélyben.
Szebenben Johannes Buchführer a 16.század első évtizedeiben foglalkozott a könyvkereskedelemmel. 1562-ben Szebenben működött Johann Schutth könyvárus. 1543-ból ismeretes egy bizonyos Valentinus nevű brassói könyvkereskedő. A helyi gimnázium számára vásárolt könyveket.
Heltai Gáspárné és Komlós András is foglalkozott könyvkereskedelemmel, amiről a közöttük zajlott per ad tanúbizonyságot. Heltainé nemcsak a saját nyomdája termékeivel, hanem idegen termékekkel is kereskedett, mégpedig bizományosok által.
Az 1571-es erdélyi cenzúrarendelet értelmében a könyveket csak belső vizsgálat után lehetett forgalmazni. Ezidőből Georg Wildt könyvkereskedése ismeretes, akinek munkáját özvegye folytatta. Peter Schirmer könyvvel és papírral is kereskedett ekkoriban Brassóban.
A 16-17. században bevett szokás volt külföldről a diákok által könyvet hozatni. Ez derül ki Gyulafy Lestár és I. Rákóczi György egyik leveléből is.
A 17. századi könyvkereskedelem
A 17. században megtorpant a megelőző évszázad könyvkereskedelme. Kevesebb könyvárusról tanúskodnak a korabeli adatok.
Benjamin Fiebick volt a legjelentősebb könyvkereskedő és könyvkötő Brassóban. Saját maga által kiadott anyagokkal is kereskedett. A kolozsvári Lofflerer Joachim könyvkötő neve szintén megemlítendő a korszakból.
Erdélyben is előfordult vándor könyvkereskedő Kecskeméti Soós János személyében, aki protestáns műveket terjesztett Erdély-szerte. Kecskeméti végül könyvkiadással is foglalkozott.
A külföldi vándorkereskedők egyre inkább eltűntek Erdélyből. Ennek okai között találhatjuk a növekvő háborúskodást. Éppen emiatt a csak külföldről beszerezhető könyvekhez a külföldön tanuló diákok által lehetett hozzájutni.
A vásárok kedvező színterei voltak a könyvkereskedelemnek. Itt leginkább az olcsóbb irodalmat lehetett beszerezni, mint pl. a kalendáriumokat, amik nagy népszerűségnek örvendtek a korszakban.
Népszerűek voltak az alsós gimnazisták tankönyvei is: nyelvtankönyvek, katekizmusok. Vallásos művek egyaránt a keresett a termékek közé tartoztak pl. kegyességi, ima- és énekeskönyvek, verses bibliai históriák, regényes történetek.
A 18. századi könyvkereskedelem
A 18. század végére hazánkba is elérkezett a felvilágosodás, ami kedvező hatással volt a könyvkereskedelem fellendülésére. Megjelentek az első újságok is.
A törökök Magyarországról való kiűzése után megnövekedett a könyvkiadások száma. Ezt azonban cenzúrarendeletek sora korlátozta. A korszakra Erdély kiemelt jelentősége is megszűnt, mivel a belső-magyarországi területeken is megindult a könyvkereskedelem. A Habsburg fennhatóság ekkorra terjedt ki Erdélyre, és mivel az államvallás a római katolikus volt, a protestáns nyomtatványok száma megcsappant. A hangsúly áthelyeződött nyugatabbra, az erdélyi protestáns irodalom és nyomdászat visszaszorult.
A protestáns könyveket ismét külföldről szerezték be, mint a 16. század elején. Ezen a téren csak a Christian Voigt és Johann Baptist Habermann által alapított nagyszebeni könyvesbolt jelentett kivételt. Megindult a protestáns művek árusítása, de egy év múlva kiutasították Voigtot a városból, így ez a vállalkozás is megszakadt.
1712-ben Nagyszebenben létesült az első erdélyi –de magyar viszonylatban is első- könyvesbolt. Voigt és Habermann a helyi gimnázium tanárai kezdtek ebbe az új vállalkozásba, ami sajnos 1713-ban meg is szűnt a vállalkozás. A század végén tevékenykedett Barth és Ganselmayer könyvárusként Szebenben az újsághirdetések tanúsága szerint.
Az 1772. esztendőben a Habsburg uralkodó korlátozó rendeletet hozott a könyvkereskedés tekintetében: csak a szakmát kitanult személyek foglalkozhattak könyvek árusításával. A mesterség kitanulása után 4 éves gyakorlatot kellett szerezni könyvesboltban, a 6 éves tanoncidő letelte után. A tanulás során szert tettek a jelöltek könyvkereskedelmi ismeretekre, nyelveket tanultak, bibliográfiai tanulmányokat folytattak. A tanulás viszont nem volt elegendő önmagában, kellő pénzzel is kellett rendelkezni a vállalkozáshoz.
Ezek a rendelkezések ugyan számszerűleg nem maximalizálják a könyvkereskedők mennyiségét, a szigorú kritériumok mégis önmagukban hordozzák, hogy ne túl sokan feleljenek meg az előírtaknak.
A privilégiumot megszerzett könyvkereskedő tevékenységét halála után annak özvegye is megkapja, vagy kitanult fia, esetleg segédje. Hacsak ezt nem teszik lehetetlenné a körülmények. Az, hogy mivel kereskedhetnek, szigorú szabályok rögzítették azok tartalmát tekintve, formai (új és régi könyvek, térképek stb.) megkötések viszont nem voltak. Érdekes, hogy a külföldi könyvkereskedők csak az országos vásárok alkalmával árusíthatták termékeiket.
Kollmann József bécsi nyomdász nevéhez fűződik az első erdélyi könyvkereskedés, melyet 1775-ben Kolozsvárott alapított. Josef Kollmann a jezsuiták nyomdáját vette bérbe és leginkább tankönyveket nyomtatott. A helyébe Hochmeister Márton lépett az 1780-as évektől. Hochmeister szebeni nyomdász volt, szabadalmat kapott ’78-ban Szebenben könyvkereskedés megnyitására. Kereskedhetett a cenzúrának már alávetett és átvizsgált könyvekkel.
Hochmeister 1784-ben a Siebenbürgen Zeitungot útjára indította, mely politikai témákkal foglalkozott. „Ugyancsak ő adta ki az Erdélyi Magyar Hírvivőt, az első erdélyi magyar időszaki lapot is.” A kormányzóság Nagyszebenről Kolozsvárra helyezésével Hochmeister is ide tette át székhelyét. Könyvnyomdát és könyvkereskedést is működtetett itt, amely Erdély-szerte a legjelentősebb ilyen jellegű vállalkozásnak számított. Kiadványaival vásárokra is járt. Újdonságot jelentett, hogy a szerzők számára tiszteletdíjat fizetett. Kiadványairól könyvkatalógusaiból tájékozódhatunk, ami nagy segítséget jelent a korabeli erdélyi olvasáskultúra feltérképezésében.
Hochmeister Márton 1790-ben Szebenben, majd 1792-ben Kolozsvárott készített könyvjegyzéket az általa árusított könyvekről, ezekben a kiadványok árait is feltüntette. Martin Hochmeister nyomdász, könyvkötő, könyvkiadó és könyvkereskedő volt, de foglalkozott periodikusan megjelenő újságok kiadásával is.
Vita Zsigmond így foglalja össze Hochmeister munkáit: „Kiadványai között említsük meg például a Supplex libellus Valachorum Transsilvaniae-t (1791) Benkő József: Comitia Transsilvanica (1791), Benkő Ferenc: Parnassusi időtöltés (1790-1800), Erdélyi játékos gyűjtemény (1793), Gyarmathy Sámuel: Okoskodva tanító magyar nyelvmester (1794), A Magyar Nyelvmívelő Társaság munkáinak első darabja (1796), Marienburg: Geographie des Grossfürstenthums Siebenbürgen (1813), Nyulas Ferenc: Az Erdély országi orvos vizeknek hatásáról... (1800), és a Kolozsvári tehén himlő (1802), Molnár Ioan: Deutsch-walachische Sprachlehre, 2. Auflage (1810), és Deutsch und walachisches Wörtenbüchlein (1822) c. munkákat, a Volkskalender-t, a Schematismus Transsilvaniae-t, a különböző időszaki kiadványokat, guberniumi rendeleteket, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság munkásságát is támogatta, és a Társaság több kiadványát kinyomtatta”.
1809-ben a kolozsvári római katolikus líceumnak adományozta mind nyomdáját, könyvkötészetét és könyvkereskedését. Ezután tankönyvárusítással foglalkozott Hochmeister.
1779-ben szintén Szebenben Barth, Gromen és Gäselmeier nyithatott könyvkereskedést. A 18. században tevékenykedett Marosvásárhelyen Huszár Antal könyvkereskedő. Könyvkészletéről egy körlevél tájékoztat, ebből kiderül, hogy főleg magyar könyveket árult. Brassóban a Reich testvérek könyvesboltot és kölcsönkönyvtárat is működtettek. Johann Andreas Wagner a posztókészítés mellett könyvek eladásával foglalkozott.
1771-ben Temesvárott Josef Matthias Heimerl könyvkereskedést hozott létre, aki emellett könyvnyomtató volt, Intelligenzblatt címen hirdetési újságot és kalendáriumot adott ki.
A 18. századból fennmaradt dokumentumok a fenti kereskedőket említik. Magyarország többi részén természetesen számtalan kereskedő működött őket leszámítva is.
Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy egy viszonylag élénk kereskedelem bontakozott ki Erdélyben. Legalábbis magyarországi viszonylatban annak nevezhető, mely a kezdeti 16. századi fellendülés után a következő századra mérséklődik –az adatok szerint- a 18. századra viszont új fényében ragyog. Az 1700-as esztendőkben a törököktől visszafoglalt területek ismét magyar kézbe kerültek, és a Habsburgok-korona alatt helyreáll Magyarország hajdani területi egysége –természetesen a magyarok aktív részvételével. Ezután az erdélyi kereskedelem jelentősége kissé visszaszorul. A 19. században méginkább megélénkül a könyvkereskedelem egész Magyarországon. Sorra jelennek meg a különböző kiadványok, a technikai újítások.
Felhasznált irodalom:
Vita Zsigmond: Erdélyi könyvkereskedők és katalógusaik a felvilágosodás korában és a reformkorban
Kókay György: A könyvkereskedelem Magyarországon
A könyvkereskedelem fejlődése a magyarországi reformáció korában (1526-1600)
Herepei János: A Heltai-nyomda sorsa
Jakó Zsigmond: Újabb adatok a Kolozsvári Heltai-nyomda kezdeteihez
Tevan Andor: A könyv évezredes útja. Heltai Gáspár és utódai
Varjas Béla: Heltai Gáspár, a könyvkiadó
Végh Ferenc: Hoffgreff György életéhez
V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473-1800. Budapest: Balassi Kiadó, 1999.
V. Ecsedy Judit: A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei 1473-1600. Budapest: Balassi Kiadó, 2004.
