A honlap kétféle adatbázist foglal magába, egyrészt annak a tartalomnak az adatbázisát, amelyet szolgáltat, másrészt azon látogatók adatbázisát, akik a honlapon regisztráltak. Ez a szerkesztők számára megközelítőlegesen hozzáférhetővé teszi azt, hogy mennyi látogatója van a honlapnak.
Mivel egy elég nagy adatbázissal rendelkezik a honlap, ezért ezt úgy kell közzé tenni, hogy minden látogató könnyen megtalálhassa, amit keres. A honlapon ezért különböző fülek navigálják a látogatót (például: olasz konyha, levesek, desszertek, konyhai trükkök). Ha ez sem lenne elég, a keresés és a részletes keresés is nagy segítséget nyújtanak.
A weboldal látszólag nonprofit jellegű, nincs jele a látogatók manipulálásának. Azt hogy a szolgáltatónak mi érdeke fűződik e tartalom szolgáltatásához, illetve, hogy e szolgáltatásból milyen haszna van, ezáltal nem ismert. A manipuláció hiányát mutatja, hogy az oldalon nincs reklámfelület, és felugró ablak. Ezzel is közelebb hozza a látogatót. A tartalom, amelyet szolgáltat teljesen hétköznapi, ezáltal az Internet létezése nem befolyásolja azt, hogy e tartalom eljusson a célközönséghez. E tartalmat korábban, az Internet létezése előtt és jelenleg is szakácskönyvek szolgáltatják. Úgy képzelhető el a tartalomnak könyvekben való és az interneten történő megjelenés között eltelt időszak, hogy az adott tartalom elkezdett olyan szinten bővülni, hogy először egy kisebb adatbázis kellett a tárolásához, (hiszen tízezer oldalas szakácskönyveket mégiscsak nehéz lenne forgatni) majd több honlapot is megtöltött ez a tartalom.. Ezáltal az internetes megjelenés annyiban előnyösebb, hogy nagyobb tartalmat lehet elhelyezni, mint egy könyvben, mégis az egyes részek, fejezetek ugyanolyan könnyen elérhetőek.
Számos hasonló tartalmat szolgáltató honlap létezik, ezért fontos, hogy az adott oldal többet nyújtson ebben a tartalomszolgáltató rendszerben.
Kiemelkedő a többi, hasonló tartalmat szolgáltató weboldal között, mert az indulása óta eltelt időt tekintve adatbázisa a leggyorsabb ütemben növekszik. Keresési funkciója nagyon fejlett. A weboldalt szolgáltatók pedig nyilvánosságra hozatal előtt minden beküldött receptet feldolgoznak és korrektúráznak. A receptekhez kapcsolódó fórumok könnyű kezelhetőségéből következik, hogy a felhasználók aktívak, könnyedén cserélnek információkat, és látják el egymást a tartalomhoz kapcsolódó tanácsokkal napi szinten. Így ez a weboldal abban is kiemelkedő, hogy egy közösséget alkot és személyessé válik.
Ahhoz, hogy egy honlap kiemelkedjen a többi közül és több látogatót vonzzon, ma már nem elég a puszta létezése. Az önreklámozás egyik legtakarékosabb formája a közösségi oldalakon létrehozott “rajongói oldal”. Jelen tartalomszolgáltató honlap is így tett, és ki is használja a közösségi oldal nyújtotta lehetőségeket, kvázi blogként működik, ahol naponta közzéteszi például az éppen aktuális időszaknak megfelelő recepteket vagy éppen az aznapi legnézettebb recepteket, ötleteket ad, tehát folyamatosan fenntartja a kontaktust a követőivel.
A tartalom előállítóit a honlap által nem lehet megismerni, a háttérben maradnak egy úgymond moderátori szerepet betöltve.Ha a honlap kiszolgálási módját kellene megválasztani, azt lehet mondani, hogy megosztó/hozzáférhető, hiszen a tartalomnak, amit szolgáltat nincs egyéb célja mint az, hogy az adott tartalmat ismertté tegye az oldalra látogatóval.
A honlap tényleges tartalma konkrétan receptekből és főzési tanácsokból áll. Ha egy témába helyezzük bele az adott tartalmat, eljutunk a konyha és még tágabban a háztartás témaköréhez, amelyhez az adott tartalom elengedhetetlen. Elmondhatjuk, hogy a honlap elsődleges információként a recepteket teszi közzé, de megfigyelhető a háttérben egy másodlagos információ: ez nem más mint a konyhával és tágabb összefüggésben a háztartással kapcsolatos információk. Ezek nem tartoznak közvetlenül a honlap profiljától, de elengedhetetlen kiegészítői a honlap elsődleges tartalmának. A téma tág és általános, így a hasonló tartalmat szolgáltató weboldallal is fel kell venni a versenyt, tehát nem elég pusztán az elsődleges tartalom szolgáltatásánál megállni. Azt lehet mondani, hogy másodlagos információt szolgáltatnak maguk a látogatók fórumozók is, ugyanis akarva akaratlanul saját reflektálásaikban újabb és újabb mellékes információkat közölnek (saját háztartásukról, családjukról, lakóhelyükről), esetleg személyiségükről).
Mint már szó volt róla a honlap fórummal rendelkezik, mely teret ad az adott téma iránt érdeklődő közösség kialakításának.E közösség kialakulása spontán és egyszerű, ugyanis egy adott értékrend alapján csoportosulnak. Ezáltal spontán tájékozódás, tanulás történik. Mivel a tartalomszolgáltatók végső soron a regisztrált látogatókból áll, így más látogatóknak az ő tudásukban kell bízniuk, ha az adott tartalmat el szeretnék sajátítani. Mivel a tartalommal kapcsolatban a tudások és vélemények megoszlanak, ezáltal a nyilvános konfrontáció elkerülhetetlen véleménycsere közben. Jobban kifejtve: ha veszünk egy adott receptet, teljesen szubjektív, hogy azt ki hogyan használja fel és építi be a főzési stratégiájába. Ebből következően előfordulhat, hogy az adott recept nem válik be mindenkinek, így az adott fórumozó más kapcsolattartási forrás híján nyíltan közölheti negatív véleményét a receptet szolgáltató felé. Ezt követően előfordulhat, hogy a véleményezővel szembeszállnak azok, akiknek korábban egyáltalán nem okozott csalódást a recept, így két csoportra oszlanak a fórumozók kialakítva egy nyílt konfliktust, amellyel máris eltávolodtunk a tartalomszolgáltató oldal eredeti céljaitól. Itt már a közösségen lesz a hangsúly.
Mivel a főzés teljesen általános, hétköznapi téma, így maga a tudásszint is, ami ehhez kapcsolódik általános. A weboldalon a tudásszint nyilvánosan megoszlik, ehhez nem véletlenül nyújt segítséget az a kitöltő ív amelyet azon regisztrálóknak kell kitölteniük, akik a tudásukat megosztják a tömeggel. Ezen az íven kötelező megadni, hogy az adott regisztráló, mióta gyakorolja a főzést, melyből kiderül, hogy mekkora a tudásszintje ebben a témában. Ezt látván mindenki maga döntheti el, hogy mekkora tudásszintű szakácsok receptjeiben bízik. Ha a látogató biztosra szeretne menni, általában a több éves tapasztalattal rendelkező szakás receptjeiből válogat. A recepteknél megtalálható egy olyan menüpont, amelynél a látogató jelezheti az oldalon, hogy elkészíti aznap a receptet. Ezáltal, illetve a receptek látogatottsága, mentése, és továbbküldése által alakul ki egy toplista, amely közvetve közvetít egy a tudásszint alapján felállított sorrendet.
Ha valaki kimagasló szeretne lenni a témában, fontos, hogy naprakész legyen. Ez nem mindig egyszerű, ugyanis nem egy olyan oldalról van szó, amelyet az ember mindennap leellenőriz, szükséges hozzá, hogy legyen az embernek egy kis szabadideje, amelyben kikapcsolódásként meglátogatja ezt a honlapot. Ez okozhatja, hogy az illető lemarad a fórumokon történő információcseréről. Erre is van megoldás. Mint általában a legtöbb weboldalnak, ennek is van olyan szolgáltatása, amely hírlevelet küld az illetővel kapcsolatos történésekről, ez segíti azt, hogy mindenki naprakész legyen és adott esetben naprakészen tudjon reagálni a fórumon.
Egy honlapnál fontos szempont a webes felület, ugyanis ez az első amelyet a honlap látogatója meglát. A NoSalty oldal egyszerű, letisztult, nem használ sok színt: zöldet és fehéret, illusztráióként néhány konyhai eszközt jelenít meg. A megjelenést a receptekhez csatolt képek szolgálják. Első pillantásra a legfrissebben feltöltött receptek kisképeit láthatjuk, az oldal tetején a honlap nevét az illusztrációval, ez alatt találhatóak a különböző fülek, majd jön a kereső. Az oldal jobb oldalán az oldal saját ajánlásai jelennek meg (például az időszaknak megfelelő receptek) A főoldal nagy részét pedig a kategóriákra osztott receptek töltik ki. Nincs szüksége az effajta honlapoknak arra, hogy a megjelenésükkel vonzzák a látogatókat. A NoSalty azonban nemrég egy teljeskörű átalakuláson esett át: kissé megváltozott a grafikája, több menüpont létesült, több kategória. Ahhoz, hogy még hatékonyabb legyen a tartalomszolgáltatás, extra kategóriákat kellene létrehozni, és mindig figyelemmel kellene kísérni a konkurens oldalakat, ugyanis azokból le lehet szűrni, hogy mik azok a funkciók, amiket még nem alkalmaztak a témában.
A weboldal előnye az is, hogy létrehoz egy fajta közösséget. Fontos azonban a közösség szempontjából megfigyelni, hogy egyes felhasználók mely okból, milyen szándékkal csatlakoznak a csoporthoz. Az elsődleges indok, lévén egy online szakácskönyvről van szó, mindenképpen a főzés szeretete. Ez is többféle lehet: valaki hobbiból főz, valaki pedig háziasszonyi kötelességből. Talán a hobbiból főzők azok, akik aktívabban vannak jelen a felületen, a fórumon. A NoSalty webszakácskönyvhöz tartozó fórumon nem gyakran térnek el a fő témától: a főzéstől, a receptektől. A legtöbben azért fórumoznak itt, hogy egymástól tanuljanak, minél jobban sikerüljön az adott főztjük. Sokan vannak azonban, akik spontán becsatlakozva a közösséghez már kevésbé érzik magukat magányosnak, illetve vannak olyanok is, akik szabadidejükben több hobbiban szeretnék kipróbálni magukat. A fórumon egymás számára ismeretlen emberek informálják egymást, így létrejön egyfajta bizalom a fórumozók közt, megbíznak a másikban, hogy az éppen jó tanácsot ad, vagy az általa megadott recept helytáll minden konyhában. Ezáltal előfordulhat, hogy barátságok kötődnek, közösségtalálkozók szerveződnek. Mindez egy weboldalnak köszönhetően. Fontos tehát, hogy egy pozitív reflektálás, visszajelzés, vagy egy egyszerű “köszönöm” már azt az érzést kelti a felhasználóban, hogy valaki fontosnak tartja, hogy reagáljon a közzétett tartalomra, vagyis már egy közösséghez tartozik, és megoszthatta a tudását, információit.
Az előzőekben láthattuk, hogy milyen tartalmat szolgáltat, milyen előnyöket nyújt a NoSalty webszakácskönyv. A weboldal bármennyire is eleget tesz a felhasználói kívánalmaknak, még mindig van hová fejlődni. Egyes (web 2.0) alkalmazásokkal, extra szolgáltatásokkal sokkal kiemelkedőbb oldal lehet a többi hasonló tartalmat szolgáltató weboldal közül.
Ilyen alkalmazás lehet a receptekhez kapcsolódó videók belinkelése, amely bemutatná, hogya készül az adott étel. Ez megkönnyíti a felhasználó számára a recept elsajátítását, illetve még interaktívabbá válik az oldal. Természetesen a videók nagy mérete miatt nagyobb adatbázisra lenne szükség. A következő extra alkalmazás a fórum fejlesztése, lehetőség arra, hogy a felhasználók élőben komunikálhassanak webkamera és mikrofon segítségével.
A weboldal szerkesztősége létrehozhatna egy kisebb vállalkozást: a honlapon létrehozhatna egy saját profilt egy kisebb menüsorral, amelyre ételrendeléseket vehetne fel. Ezzel akár egy kis online étteremláncot indíthatna el, terjeszkedhetne, így egyre több látogatót, felhasználót vonzana.
A felhasználók dolgának megkönnyítését szolgálná egy olyan alkalmazás, amely az ételek hozzávalóinak beszerzési helyeit jelölné meg, mindig az adott felhasználó IP címéhez legközelebb elhelyezkedő boltot, hentest, zöldségest. És ha ez nem lenne elég, ezeket Google térkép mellékleten is lehetne szemléltetni.
Ezen alkalmazások mindenképpen megkönnyítenék a felhasználók helyzetét, és többek között kényelmüket is szolgálnák. A weboldal mindezen eszközök által a legadekvátabb tartalomszolgáltató rendszer lenne a sütés-főzés témakörében, és ezzel biztosan a témakör iránt érdeklődő felhasználók többségét magához vonzaná.




