krono.inaplo.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
iNapló / Kommunikáció a hálón / Közösségi terek / A Helyszínelők fóruma

A Helyszínelők fóruma

Általános ismertetés:
A fórumot Supernovablaster nyitotta még 2003. november 21-én. Ő maga is leírja, hogy mivel nem talált Helyszínelők topikot, nyitott egyet. Így a sorozat(ok) részeit meg lehet beszélni, véleményeket cserélni, illetve vitázni. A Helyszínelők egy Viasat3-on futó sorozat, ma már több fut párhuzamosan. A Helyszínelők (Las Vegas), a Miami helyszínelők, a New York-i helyszínelők..stb. Többek között ez is hozzájárult a fórum aktív létéhez, hiszen míg az egyik sorozatot ismétlik, addig a másiknál az új évad részeit sugározzák, és több sorozatot is magába foglal. Ez a fórum, amellett, hogy az önkifejezés egyik módja, közösségi tér is. A jelenlét fontos, hiszen ha valaki egy hétre "eltűnik", akkor már nehezebb visszakapcsolódni. Összehozza az azonos érdeklődésű embereket, illetve a kreativitás is tükröződik. Felvetődik a Magyar helyszínelők gondolata (CSI: Budapest), Bajor Imivel, Stohl Bucival az élen.

  • a topik szereplői, mint virtuális személyiségek: A hozzászólókat jelen esetben a sorozat(ok) iránti szenvedély köti össze, megoszthatják egymással benyomásaikat, illetve a részeket is meg tudják szerezni egymástól. A sorozattal kapcsolatos információk begyűjtése is fontos szerepet játszik. A topik szereplői legtöbbször a virtuális térben maradnak, de jellemző az ebből való kilépés is.
  • kommunikációs helyzetek, szerepek megjelenése: Az expresszívitás a sorozatot érintő kérdésekben nyilvánul meg, van aki felvállalja, hogyha nem tetszik neki egy rész. Gyakran bontakoznak ki viták emiatt. Nem csak a sorozatról, de a sorozat zenéjéről, a sorozat alapján készült játékról, illetve a letöltés módozatairól is szó esik.
  • hierarchiák kialakulása: A topiknyitó Supernovablaster egyértelműen a hangadó, később egyetértővé válik, és kevesebbszer van jelen a fórum életében. Érdekes pillanat, amikor egy read-only üzemmódú ember hozzászól, mégpedig a legnagyobb vitát kiváltó résznél, amikor a Tarantino által rendezett évadzáró epizódot leadták a tévében még 2005-ben. Ezt már ő sem állhatja meg szó nélkül.
  • a topiktéma stabilitása, az elkalandozás módozatai: A topiktéma stabil, az elkalandozás pedig nem igazán jelenik meg. Még amikor Kíber elárulja, hogy vett egy napszemüveget, az is témába vág, mert az egyik főszereplőhöz hasonlót szerzett be magának. Fontos a téma, dominál. Elmondják egymásnak a részek tartalmát, mikor adják le a tévében, mennyire népszerű az adott csatornán stb. Az eszmecsere is jelen van, megvitatják mennyire volt az adott rész valósághű, illetve a szereplőket jellemzik, kedvenceket választanak, idéznek a sorozatból is.
  • külső forrásokra hivatkozás: Megjelennek a sorozattal kapcsolatos linkek. A topikgazda írja, hogy "szent kötelezettségének, küldetéstudatának" tartja a fórum linkekkel történő színesítését. Ezt követően a képek is teret nyernek. Egy fórumoló, dr. dwimorberg pedig az általa szerkesztett honlapot reklámozza: CSI: Hungary portál
  • a topik mint közösség: Az új belépők könnyen bekapcsolódnak, a lényeg, hogy a sorozatot ismerjék, és jelen legyenek folyamatosan. Az új belépők egy része egy kérdéssel nyit, amire választ kap, és azután ottragad. A fórum rugalmas, bár voltak, vannak válsághelyzetek, de ennek ellenére már 2003 óta fennáll.
  • szorosabb kapcsolatok, személyes ismeretségek: Érezhető a szorosabb kapcsolat a régi fórumolók között, sokkal oldottabban beszélnek, gyakran ugratják egymást, szóvá teszik, ha másik sokáig nem aktív.
  • IRL (valós életbeli) találkozás: Gyakran cseten folytatják az eszmecserét, illetve msn-en, e-mailen keresztül. Így egyes letöltött részeket tudják egymás között cserélni. Valószínűnek tartom, hogy páran közülük személyesen is találkoztak.
  • topikkezdet:A topikgazda Supernovablaster, aki mint írányító jelenik meg. Hozzászól, linkeket szúr be. Az első hozzászólók hamar összeszoknak. A sorozattal kapcsolatban a szinkronos hibák azok, amikkel kapcsolatban mindenki egyet ért. Például a DNS helyett a szinkronban rendre di-en-eszt mondanak, ami csúnya félrefordítás, és a rajongók ezt egyből észreveszik. Kezdetben a részeket mesélik el egymásnak, véleményt cserélnek. Még később is gyakran visszatérnek kérdések. Például mikor lesz Magyarországon DVD-n is kapható a Helyszínelők. A sorozat újdonsága viszi a fórumot előre. Azután egyre többen csatlakoznak, van aki eltűnik, de sokan maradnak továbbra is. Amikor új részeket adnak a tévében, akkor felpezsdül a fórum. Az ismétlésekkor új arcok jelennek meg, akik az ismétlés által ismerik meg a sorozatot, amit korábban nem néztek. Nekik az újdonság erejével hat, átveszik a vezető szerepet, a régi fórumolók közül sokan háttérbe szorulnak, hiszen gyakran jelennek meg ugyanazok a témák, helyzetek, amiket ők már egyszer megbeszéltek. A csúcspont a Tarantino által rendezett évadzáró epizód, ami sokáig téma marad. Illetve a Dobó Kata egy mondatos szereplése az egyik korábbi részben is megmozgatja az amúgy is aktív társaságot.
  • topikelhalás vagy stagnálás, válság: A topikelhagyást sok tényező okozhatja. Ha az illető nem jut netközelbe, illetve ha már nem követi a sorozatot, vagy egyszerűen csak a fórumolók életéből lép ki egy időre. Ha a topik érdekességét veszti, akkor beállhat a stagnálás, a válság. Például a fórum indulásakor, miután már úgy tűnt, mindent megbeszéltek, egy kicsit visszaesett a fórum, ekkor egy fórumoló képek beszúrásával igyekezett feldobni, színesíteni a topikot. Kezdetben a sorozat sem volt olyan népszerű, így viszonylag kevés emberből állt a rajongó tábora, valamint 2003-ban még biztosan nem volt annyi embernek internet hozzáférhetősége. Azután persze, ahogy népszerűbb lett a sorozat, és ahogyan egyre többen jutottak lehetőséghez, megnőtt a fórumolók száma is.