krono.inaplo.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Kik voltak a hunok?

Általános ismertetés:
A fórumot rutichun nyitotta 2006. március 13-án. A történelem témakörön belül számtalan téma nyújt lehetőséget arra, hogy topikként eszmecsere tárgyát képezze. A topik főleg források ismertetését közli, idézetek hunokkal kapcsolatos szakirodalomból, illetve kapcsolódó topikokból is bemásolnak szövegrészeket (pl. Volt-e magyar rovásírás? topikból). A közösség itt még nem igazi közösség. A kreativitás sem igen tükröződik, bár a tudás átadása, megmutatása erősen dominál. Nekem úgy tűnik, hogy egy kicsit arról szól, ki tud többet a hunokról, és nem arról, hogy kit érdekelnek a hunok, és mennyit tud róluk.

  • a topik szereplői, mint virtuális személyiségek: A topik még eléggé fiatal, ám a fórumolók már gyakorlottak. Turtur és Kadasman-Turqu például már "találkozott" egymással egy másik, történelmi témájú topik keretén belül, de ebben a fórumban kiderül, hogy már ott sem voltak egy állásponton. Turtur szóvá teszi már a legelején, hogy volt már egy Kik voltak a szkíták? topik, és ne aprózzák szét a témát. Erre Kadasman-Turqu válasza: "Szegény Turtur reménytelen eset, nem kell vele foglalkozni." Így indul a topik, a szereplők nem lépnek ki a virtualitásból.
  • kommunikációs helyzetek, szerepek megjelenése: A már említett konfliktus, ami már az elején kirobban, Turtur válaszával fokozódik:" Ez igen! Így vitatkozik egy magyar úr! Ha megengeded, szerintem egyszerűen gusztustalan vagy. Altheimet, a hunok fő gyűlölőjét ajánlgatni pedig egyenesen sértés. Gondolkozz, mielőtt a Szentföldre indulsz!" Turtur őszíntén, nyíltan vállalja azt, amit gondol, de ez nem nyeri el mások tetszését, és ő sem tűri a negatív hozzászólást róla, így visszavágott. Később Ivan Dubov lesz a viszályhozó, amikor a beszúrt képeket kritizálja, mondván, hogy semmi közük a hunokhoz, és már röhejesnek tartja a feltételezést is.
  • hierarchiák kialakulása:A topiknyitó írányító szerepe csökken, újak jelennek meg, bár a topik még csak pár hónapja működik, így elképzelhető, hogy rutichun visszaveszi szerepét. Legutóbb 16 napja szólt hozzá, ami a fórumokat tekintve nagyon sok idő már. Van, aki véleményt formál, ha kell érvekkel igazolja állítását, viszont van, aki csak tényeket szúr be, nem kommentálva azokat. Főleg ez utóbbiak vannak többségben, így a fórum kicsit ellaposodott.
  • a topiktéma stabilitása, az elkalandozás módozatai: A téma fontos, de az eszmecsere még fontosabb. Ebben a topikban az eszmecsere kezd háttérbe szorulni, és ha ez megtörténik, az a topik "halálához" vezethet.
  • külső forrásokra hivatkozás: Főleg a külső forrásokra történő hivatkozások jelennek meg. Legtöbbször könyvek, elvétve internetes források.
    a topik mint közösség: Ez a topik nem olyan igazi közösség. 4 hónapja él, de a kezdeti heves vitákat a puszta tények, cikkek közlése váltotta fel. Az új belépők könnyen bekapcsolódnak, azonban ha nagyon ellentmondanak a "nagy öregekkel", akkor bizony ennek a többiek hangot adnak.
  • szorosabb kapcsolatok, személyes ismeretségek: Ennek a topiknak nem ez a célja. Habár van egy közös pont, a hunok története iránti érdeklődés, de ez a fórum keretein belül kimerül. Egy-két embert talán összehoz, főleg azokat, akik egy hullámhosszon vannak, és közösek a nézeteik. Ez a fórum későbbi élete során fog majd kiderülni.
  • IRL (valós életbeli) találkozás: Ebben az esetben az IRL találkozás nem jellemző egyáltalán. Ez a téma viszonylag kevés embert mozgat meg, és azoknak az eszmecsere interneten keresztüli módja a legkényelmesebb, így könnyedén vállalhatják szélsőséges nézeteiket is.
  • topikkezdet: Kezdetben a már említett vita fellendíti a topikot. Az újdonság erejével hat, megjelennek a topiknyitón kívüli első hozzászólók. A véleményen kívül rendkívül fontos szerepet töltenek be a források. Ha valaki idéz valamit, mindenképp hozzátartozik az, hogy honnan vette, hiszen más tollaival ékeskedni nem igazán illik. Amikor más topikokból szúrnak be kapcsolódó részeket, sokszor nem elég alaposak, és nem mind kapcsolódik a témához. Maga a téma is ellentmondásos, a hunokról ugyanis kevés a forrásunk, azok is gyakran ellentmondanak egymásnak, a topik nem ígérkezik hosszúéletűnek.
  • topikelhalás vagy stagnálás, válság: Ebben az esetben maga a témaválasztás okozhatja az esetleges topikelhagyást vagy válságot.. Keveset tudunk a hunokról, ebből fakadóan nem értenek annyian a témához, valamint nem is foglalkoztat annyi embert, mint például egy aktuális sorozat a tévében. A topik a kezdeti viták után cikkek, könyvrészletek közlésébe vált át. Inkább ismertetés a hunokról, mint egy igazi eszmecsere fóruma. Valamint ez a történelem egy kis területét fedi le, épp ezért kevesebb embert mozgat meg, mint például az általánosabb témák, ahogyan a magyar történelem, vagy a népszerűbb témák, mint a görög történelem.