Persze azért találtam olyan anyagokat, amik mind a még csak ismerkedők mind a már régóta imádók számára kielégítő információkat adnak a bandáról.
Amikor kerestem az együttesről anyagokat, tudtam, hogy ismereteket nemcsak a nevükkel ellátott honlapokon fogok találni. Ezért aki ismeri őket tudja, hogy alapvetően a rock témakörű anyagokban is rátalálhat használható dokumentumokra. Érdemes nem úgymond „lekorlátozódni” a magyar nyelvű anyagoknál, mert én azt vettem észre, hogy az igazán értékes információkat a külföldi honlapok tartalmazták. Mivel kis hazánkban csak egy szűk réteg ismeri és szereti az együttest, ez tükröződik vissza az anyanyelvünkön íródott anyagokban is. Nagyon kevés, illetve ami meg van azoknak a többsége szinte már értékelhetetlen. Ilyen például a wikipédia, ahol találtam AC/DC címszóra anyagot, aminek meg is örültem, aztán meg kiderült, hogy a bevezető után szinte semmilyen anyag nincsen fent a zenekarról, mert még nem készítették el. Szerintem ilyenkor célszerűbb lenne fel sem rakni a hiányos szöveget, hiszen abból gyakorlatilag semmit nem tudunk meg.
A külföldi honlapok jelentik ebben a témában az igazi forrásokat. Persze itt sem mindegyik. Szinte mindegyikre elmondható, hogy a már említett dolgokat megpróbálják eladni.
Én nagyon hiányolom azt, hogy bár számos dolog mellett, alig találtam videókat, klippeket és koncertfelvételeket, az interjúkat az együttesről. Ugyanez érvényes a zenei anyagokra is, hiszen a többségükbe csak bele lehet hallgatni, de teljesen szinte sosem lehet végighallgatni őket.
Igen értékesnek találom a dalszövegeket tartalmazó anyagokat, amikből meglepő módon elég sokat találtam, így ezek szinte teljesen lefedik a rajongói kívánalmakat.
Meglepőnek találtam a gitárkottákat tartalmazó anyagokat amikből megdöbbentő módon igen sokat találtam. Ez azért is lepett meg, mert többféle kottázást találtam, és a már említett videó felvételekről meg szinte semmit.
Végül azt mondanám, hogy az internetes megjelenés egyáltalán nem rossz, de azért nem szabad megállni itt, mert fejlesztésre, bővebb információközlésre-e témában még mindig szükség van, hiszen nem teljes a lefedettség.
http://www.acdcrocks.com/ -átfogó honlap
http://www.highwaytoacdc.com/index2.php3
http://www.ac-dc.net/
ezen a honlapon nagyon jól megtalálhatók a bandatagok élettörténetei, követhetők a tagcserék. Nekem nagyon tetszett.
http://www.atlanticrecords.com/acdc/
ez a kiadó honlapja
http://www.lyricsdownload.com/acdc-lyrics.html
ezen a honlapon dalszövegek találhatók
http://www.faqs.org/faqs/music/acdc-faq/
http://www.magic-tab.com/a/hwth/index.php
útmutatást ad, hogy hogyan kell gitáron lejátszani
http://www.diaksziget.com/main/keres.php?band=ACDC
http://www.postershop.com/ACDC-s.html
poszterek találhatók meg itt
http://www.metrolyrics.com/showthis/artist/213/ACDC
még több dalszöveg
http://www.acdcpower.net/
http://www.guitaretab.com/a/acdc/
http://www.onlineseats.com/acdc-tickets/index.asp
http://www.sweeting.org/mark/music/mp3/acdc/
http://www.postershop.fr/ACDC-s.html
http://www.bcdc.ca/lyrics.html
és még még több dalszöveg
http://www.acdc-italia.com/
ez egy nagyon jó honlap :-)
http://rock.mididb.com/acdc/
http://www.guitartabs.com/artist/ACDC.html
http://www.oneposter.com/tshirts/music-band/acdc/page1.htm
http://www.songtext.net/A/AcDc/
http://www.badboyboogie.de/
http://www.thetabworld.com/ACDC_tabs_and_lyrics.html
http://www.ticketspecialists.com/concert/acdc_tickets.htm
http://www.allconferences.com/conferences/20050906084421/
http://www.onlineseats.com/acdc-tickets/buy.asp
http://www.literatura.hu/rock/hardrock/acdc_photos.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/AC/DC
http://passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4886
http://www.sweeting.org/mark/music/mp3/acdc/the_very_best_of.html




