A mitológia az istenekről és hősökről szóló mondák, regék foglalata valamint a mítoszok összegyűjtésével, történetével, értelmezésével és összehasonlító vizsgálatával foglalkozó tudományág. A mitológia és a vallás már az ember fejlődésének kezdetétől jelen van az ember életében, mindig magán hordozta az adott kor világnézetét és jellemző az adott népre, hagyományaira. A mítoszokban az emberek mindig az örök kérdésekre keresték a választ, mint például hogyan keletkezett az élet vagy mi az élet értelme? A továbbiakban viszont nem ezeket a kérdéseket válaszolom meg, hanem azt mutatom be, hogyan jelenik meg a mitológia az interneten.
A mitológia az interneten
Igyekeztem összegyűjteni a mitológia netes megjelenését és a továbbiakban tapasztalataimat osztom meg.
A gyűjtés és a kutatás során rá kellett jönnöm, hogy a mitológia nem éppen az a szelete a kultúrának, ami nagy lefedettséggel bírna. A magyar holnapok körében biztos nem. Rettenetesen kevés magyar nyelvű oldal van, mondhatni azt is, hogy szinte semmi. Ez azt is jelenti, hogy a magyar oldalak között nincs olyan honlap, portál, ami összefogná a különböző népek mitológiáját és ahol a mitológiát kedvelők beszélhetnének egymással hobbijuk, rajongásuk tárgyáról. Olyan honlap, ami csak és kizárólag mitológiával foglalkozik alig van és ami van, arra is csak nehezen lehet rátalálni. A mitológia általában alkategóriaként vagy alcsoportként jelenik meg több témával foglalkozó honlapon belül. Ennek ellenére van egy-két jól használható honlap, ami el van látva mitológiai témájú cikkekkel és információkkal, de ezeknek sem fő profilja a mitológia, csak erre is hangsúlyt fektetnek. Általában elmondható tapasztalatom még, hogy sok a statikus honlap, tehát az olyan site, amin már régóta nem változtattak, frissítettek. Ez valószínű annak tudható be, hogy egy ókori nép mitológiája már nem változik, így a honlap készítője nem érzett késztetést az oldal fejlesztésére vagy egyszerűen csak megunta az oldal karbantartását.
Hangsúlyozom viszont, hogy ez csak a magyar honlapokra igaz. Más a helyzet ugyanis a külföldi, elsősorban angol nyelvű oldalakkal. Jóval több angol honlapot lehet ugyanis találni mitológia témában, mint magyart, és ezek között sok igényesen szerkeztett, gazdag tartalommal ellátott oldal van, olyan honlapok, melyek fórummal, vendégkönyvvel is rendelkeznek és folyamatosan frissítik őket. Az angol nyelv ismerete természetesen elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember ezeket használni tudja. Nyelvismeret hiányában maradnak a magyar honlapok, és ha csak ezeket nézzük meg, akkor aligha tudunk meg lényeges dolgot a mitológiáról.
Összességében tehát elmondható, hogy ha a magyar webes tartalmat nézzük, akkor "leszerepeltünk" a mitológia netes megjelésének terén és ismét bebizonyosodott, hogy angolul sokkal több információ elérhető.
A gűjtés eredménye, vagyis a linkek
Általánosságok és több nép mitológiájával foglalkozó honlapok
A mitológia fogalmát különböző interneten is elérhető lexikonból tudhatjuk meg: itt és itt és itt isAngolul tudóknak hasznos az angol nyelvű Wikipedia "mythology" igen részletes szócikke, ahol még a polinéz mitológiáról is találunk információkat.
Magyar oldalak közül ahonnan érdemes kiindulni: Mitológia a Startlapon
Amit nem ajánlok a Mitológiai Társaság honlapja. Mért nem ajánlom? Mert nagyon kevés - mondjuk inkább úgy, hogy semmi - használható nincs rajta
Gondvana gondolatműhely - Mitológiai szabadegyetem
Remek átfogó jellegű oldal a Mitológia a Csillagkapu oldalán - Ne tévesszen meg senkit, hogy a Csillagkapu.hu-n belül kapott helyet, a normális, földi mitológiákról esik benne szó
Hitvilág - Egy kis ízelítőt kapunk a különböző vallásokról, mitológiákról, azok isteneiről
Living Myths - Nagyon jól használható honlap sok érdekességgel és képpel
Probert Encyclopaedia Enciklopédikus jellegű adattár, mely a főbb isteneket mutatja be
Gods, Heros and Myths - Időszalag és játékok is vannak
Mythology - Áttekintő honlap 5 kontinens mitológiájáról, érdekessége, hogy még játék (akasztófa) is van rajta, természetesen mitológiai alakokat kell kitalálni. Vannak családfák is, ami jól szemlélteti pl. a görög istenek - főként Zeusz - szerteágazó kapcsolatait.
Gods, Goddesses & Myths - Többféle mitológiáról, sőt még a Voodooról - ami igazából nem mitológia - is olvashatunk
World Mythology Page - a cím kifejezi a tartlamat :) De! nehezen olvasható (fekete háttér, piros betűk), szemüvegesek (mint én) kerüljék!
Mythologie in den Sternen - Üdítő kivétel ez a német nyelvű oldal az angol honlapok tengerében
A görög-római mitológiáról
"Te karddal, én fortéllyal küzdök. Mindenki azzal, amit az istenek adtak neki." (Odüsszeusz)Görög istenekről a Wikipedia-n
Kis görög mitológiai enciklopédia
Görög mitológiáról a Pallas Nagy Lexikonában
Görög mitológia és sok minden más érdekesség a görögökről
Mitológia a Literaturán Ki-kicsoda néhány történettel
Nőalakok a görög mitológiában
Trója - A trójai háború történetének alakjairól kapunk egy kis áttekintést a Trója című film kapcsán Greek mithology
Ancient Greece - Mindent megtudhatunk az ókori Görögországról
Gods, Monsters, and Myths
Pantheon - Nagyon gazdag és jól használható gyűjtemény
Classical Myths
Ani's Greek Mythology Website - Egy lelkes, mitológia iránt érdeklődő emberke honlapja
Poseidon's Greek Mythology - Hogy a hangulat a megfelelő legyen buzuki hangja szól a háttérben
A Múzsákról - Részletes információk a múzsákról
Greek Mythology
Greek Mythology Link - Linkgyűjtemény
MythWeb - Ötletesen szerkesztett honlap vicces animációkkal
Greek myth
Greek Mythology Today - Gazdagon illusztrált honlap, meggyőző üdvözlőszöveggel a kezdőlapon
Az amerikai indiánok vallásáról
Rövid összefoglaló az azték vallásrólIndián mítoszok
Az indiai vallásról
Indiával foglalkozó honlap, melyről a vallás sem maradhat kiInd mitológiáról Révai Lexikonban
Az egyiptomi mitológiáról
Wikipedia idevonatkozó szócikkeKemet - az ókori mitológiáról - Látványos magyar (!) honlap, mely Egyiptommal foglalkozik, így a mítoszokkal is
Egyptian Page
Egypt and Art - A hieroglifákról is megtudunk egyet s mást
Egyiptomi mítoszok és legendák
Egyiptomi mitológia - Nemcsak Egyiptom mitológiájával ismerkedhetünk meg itt
A kelta mitológiáról
A Révai Nagylexikon kelta mitológia szócikke Mytical Ireland - A kellemes megjelenéshez hasznos tartalom is párosulCeltic Mythology
Irish Mythology Names - Kik rejtőznek a nevek mögött? Itt megtudhatjuk
Celtic Mythology
All about Irish - Minden Írországról, és a mindenben a mítoszok is benne vannak
Linkgyűjtemény az ír mitológiáról
További népek mitológiája
Finn mitológiaNémet mitológia
Skandináv mitológia
Érdekességek
Keresztrejtvény - Gyerekeknek készült keresztrejtvény. (angol)Kvíz - Ha valaki ki akrja próbálni mitológiai műveltségét, itt megteheti. A kvíz magyar, nyelvi akadályok tehát nincsenek, a kérdések közt könnyebbek és nehezebbek egyaránt találhatók
És aki nélkül ez nem jöhetett volna létre, az én lennék, vagyis Berényi Adrienn.
2006. január




