Internet / Függőség, szenvedélybetegségek / Digitális szakadék / Digitális jelek biztonsága. Mióta az emberi civilizáció történelme elindult, s töretlenül fejlődik, változik, elmondhatjuk a világméretű, sorsdöntő fordulókhoz érve, annak jellemzőit elemezve, hogy minden korszakváltó tényezőnek vannak (voltak) pozitív és negatív hatásai. Ilyen korszakos jelentőségűek, az egész emberiség jelenére, jövőjére kiható változást eredményezők a technikai és a kommunikációs eszközök fejlődése, az internet elterjedése és az ezzel együtt járó globalizációs folyamatok.A hatásai szintén kétpólusúak, hogy melyik a domináns (a pozitív vagy a negatív?), majd az idő eldönti. A jelen elemzői igen vegyesen gondolkodnak róla, lássunk néhány véleményt.
Internet
Hankiss Elemér szerint a világ komplexebb, mint valaha, mostanra a gazdaságin túl kulturális, társadalmi, politikai, hatalmi és spirituális válsággal is meg kell küzdenie a benne élőknek.
Az utóbbi idők legjellemzőbb szimbóluma a világháló lett. Hankiss szerint olyan az internet, mint Jézus, hiszen mindenre jó. Az internet egyfelől a szabadság, az információ-megosztás, a cenzúramentesség szimbóluma, másfelől viszont kérdés, hogy mindez mennyire segít élni. Nem látható még pontosan, hogy a net csupán dokumentálja az általános válságot, vagy segít azt túlélni. És valóban szabaddá, önállóbbá tesz? Hiszen szabadnak lenni annyit tesz, mint választani tudni, igent vagy nemet mondani felelősséggel. De vajon megvalósul-e ez a feltétel? Az információ mennyisége kezelhetetlenné vált.
Valamiféle szűrést a net is végez, de ahelyett, hogy rendet teremtene, „szétszórja” az embert. Nem beszélve az így tálalt információk minőségéről. Az egyértelmű iránytű hiánya, illetve a milliónyi – kétes értékű - információ együttesen fokozza az elveszettség érzését, az én-vesztést. Ehhez adódik hozzá a neten tapasztalható állandó zsivaj, ami megakadályozza az elmélyülést, a dolgok átgondolását.
Forrás: http://bekescsaba.hir6.hu/cikk/21420/081015_olyan_az_internet_mint_jezus_krisztus
Függőség, szenvedélybetegségek
Újabb fajta (eddig nem létező) pszichés betegségek és szociológiai problémák jelentek meg az elmúlt évtizedben, mint pl. cyberhondria, netfüggőség, videojáték-szenvedély.
Továbbá az elmagányosodás, elidegenedés több mint 200 éves folyamata egyre nagyobb mértékben és egyre rohamosabban kebelezi be a civilizált embert.
Kínában négymillió internetfüggő gyermek él (ez a 18 év alatti kínaiak 10 százaléka)! Európában a szükség hívta életre (szintén ebben az évtizedben) az első kényszeres játékosokat kezelő klinikát (Smith & Jones Centrum), amely első és mai napig egyetlen videojáték-mániásokat is kezelő intézmény. Ennek a klinikának a szakemberei állítják, hogy a gamerek nem függők, a szó pszichológiai értelmében, tehát őket inkább egy újabb jelenség, ill. szociológiai folyamat: az elmagányosodás súlyosodása készteti a napi 6-8 órás videó-játékozásra.
Ezzel szemben Kínában a szakemberek igenis betegségnek minősítik a netfüggőséget, és hamarosan az alkoholizmus és a kábítószer-függőség mellé kívánják besorolni mentális rendellenességként. A túlzott internetezés az ázsiai országban is főként a fiatalokra jellemző életforma, felmérések szerint a fiatalok több mint 40 százaléka érzi úgy, hogy esetében már egyértelműen kialakult a függőség, míg az Egyesült Államokban csak 18 százalékuk nyilatkozott ugyanígy. Kínában már szintén megnyíltak az első speciális klinikák és nyári táborok, ahol elsősorban ilyen fiatalokat kezelnek.
Ugyanakkor más források azt a tényt erősítik meg, hogy a netről sokat tanulnak a fiatalok. Egy három éve zajló, digitális médiáról és tanulásról szóló amerikai projekt részeként készült felmérés hangsúlyozza, hogy a mindennapi élethez fontos számítógépes tudást tanulják meg a chat és a közösségi oldalak használata során a tinik.
Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/64482
Forrás: www.sg.hu/cikkek/63909
Forrás: http://itcafe.hu/hir/gamer_videojatek_fuggoseg_addikcio_keith_bakker.html
Forrás: http://itcafe.hu/hir/cyberchondria_kereso_betegseg_microsoft_research.html
Digitális szakadék
Digitálisan megosztott társadalom jövőképét vetíti elénk az IBM egyik kutatója, aki szerint az 1970 előtt született felhasználókat jól el lehet különíteni a többi generációtól. A számítástechnika gyermekkor óta való használata személyiségünkbe, életvitelünkbe épül.
Itt kell megemlíteni egy szintén új fogalmat, a digitális szakadék fogalmát. Különösen a fiatalokat sújtják ennek a jelenségnek a negatív hatásai, hiszen a mai tinik számára már teljesen természetes, hogy információkat keresnek a világhálón, vagy hogy elektronikus úton kommunikálnak. De sokan nem ilyen szerencsések. Vannak, akik szociális hátterük miatt nem jutnak hozzá számítógéphez, ezért maradnak le menthetetlenül a munkaerő-piacon. (2008-09-25. SGhu - Digitálisan megosztott társadalomban fogunk élni?)
(2008-09-24. SGhu – Különösen a fiatalokat sújtja a digitális szakadék)
Az egyik oldalról az internet túlzott használata is, a másik oldalról (ugyanabban a kultúrában) a számítógép-analfabétizmus is problémát jelent.
Digitális jelek biztonsága - lehallgatás
A digitális jelek adás-vétele szokatlan területeken eddig ismeretlen jelenségeket eredményeztek.
Az afganisztáni tálibok például arra szólították fel a mobiltelefon-hálózatok működtetőit, hogy háborús övezetekben napközben szüntessék be szolgáltatásaikat, mert a telefonjeleik alapján be tudják mérni harcosaikat. (2008-10-20.SGhu- A tálibok korlátoznák az afgán mobilhálózatokat)
Korunk újfajta kommunikációjának sürgető igénye lépett fel az adatok megfelelő kezelését, biztonságát illetően. Egyre több ország kormánya tervez lehallgatási rendszert is.
A terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem egyik eszközeként kívánják Nagy-Britanniában kiépíteni azt a megfigyelőrendszert és adatbázis, amely képes lesz monitorozni, elemezni és tárolni az ország területén az összes internetes tevékenységet, az e-maileket és a telefonhívásokat. Lehallgatható internetet próbál kiépítetni az ENSZ egyik bizottsága is. A kínai Skype-on is erős kulcsszavas szűrés van érvényben, állítják a szakértők, ugyanis a 2008 októberi hírek szerint (Index. 2008-10-06) felhasználók millióinak adatai váltak elérhetővé a kínai TOM-Online hibájából. Aki kényes témákról beszél az online telefonon, megy a kormány adatbázisába ip-címestül.
Forrás: http://itcafe.hu/hir/nagy-britannia_totalis_lehallgatas.html




