Az utóbbi négy hónap olyan híreit gyűjtöttem össze a csoporttársaim és saját blogbejegyzéseim alapján, amely az internet társadalomra gyakorolt hatásáról vagy az emberek életében betöltött szerepéről szól. Egy részük a modern technológiák használatának egyértelmű pozitív hatásait próbálják bizonyítani, míg mások rámutatnak a veszélyeire is.
Az e-Integráció MagyarországonE-befogadás és Magyarország
A 19 hazai civil informatikai szervezetet tömörítő Inforum vállalta fel, hogy az európai uniós irányokkal összhangban meghirdetik az „e-Befogadás 2008, Magyarország” évét, és csatlakoznak az unió e-Integráció - Te is légy benne! kezdeményezéshez. 2008 folyamán rendezvények sorozatával hívták fel a figyelmet, hogy a digitális megosztottságot csökkenteni kell. Vannak nagyszerű kezdeményezések (Kattints rá, nagyi!; Unoka-nagyszülő verseny) azonban ezek néhány száz, ezer embert érintenek. Tömegesíteni kellene, és ebben az államnak lényeges szerepet kell vállalnia. Megszületett az öt párti egyetértés az –befogadás témában és az Országgyűlés létrehozta az ezzel foglalkozó eseti bizottságot. A bizottság
A bizottság november 3-án felhatalmazta az elnökséget, hogy vizsgálják meg miképp lehetséges tárca nélküli miniszteri poszt, és Informatikai és Hírközlési főbizottság létrehozása az országgyűlésben. Forrás: eincluson.hu
e-Befogadás - Országgyűlési szavazás a társadalom kettészakadása ellen
2008. október 6-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése (MKOGY) 368 igen szavazattal (ellenszavazat és tartózkodás nélkül!) megszavazta az e-Befogadás problémáinak megoldásáról rendelkező két Országgyűlési Határozatot. A MKOGY létrehozta az eseti e-Befogadásügyi Eseti Bizottságot, meghatározta annak feladatait, és deklarációt fogadott el az e-Befogadás magyarországi kezelésének alapelveiről. A döntés azért kelthet szenzációt, mert nincs olyan európai uniós tagállam, ahol a parlament kivenné a részét a társadalom hátrányosabb helyzetű rétegeinek megsegítéséből. A világ egyetlen országgyűlése sem rendelkezett eddig az e-Befogadási problémák (digitális szakadék, -írástudás, és -esélyegyenlőség) megoldásáról.
Forrás: SG.hu
Gyermekek és a modern technológiák
Új internetes szervezet a gyermekek védelmére
A gyermekek védelmére egy új internetes szervezet jött létre Nagy-Britanniában. A szervezethez csatlakozott a Facebook, a Google, a Microsoft és a Vodafone is. Célja az interneten könnyen hozzáférhető felnőtt tartalmak, erőszakos oldalak korlátozása. A szervezet az erőszakos játékok ellen is küzdeni fog, valamint támogatja majd a felelősségteljes online reklámot is. Forrás: SG.hu
Lévai Katalin fellépne az internet káros hatásai ellen
Forrás: SG.hu
Dr. Tanya Byron angol klinikai szakpszichológus vezetésével 2007-ben egy nagyszabású kvalitatív felméréssorozat készült, amely a modern technológiák - főként a videójátékok és az internet - szülőkre és gyerekekre gyakorolt hatásait vizsgálta. A felmérés következményeként 2008 nyarán számos kormányzati és civil felvilágosító kezdeményezés indult, pl. a közösségi hálózatok használatának veszélyéről. A vizsgálat kimutatta, hogy a digitális megosztottság egyre nő a családokon belül. A gyermekek olyan előnyökre tesznek szert az új techológiák használatában, amit a nagyszülők és szülők nem tudnak követni. A szülők aggodalmát növeli, hogy nem tudják, hogyan védhetnék meg gyermekeiket az internet veszélyeitől. Ennek ellenére mind a szülők, mind a gyerekek pozitív véleménnyel vannak az internetről, az ott szerezhető ismeretek és a szabadidő eltöltésének szempontjából. A videó- és internetes játékok szintén fontos szerepet töltenek be gyerekek életében, azonban ezzel kapcsolatban kevésbé aggódnak a szülők, mivel jobban ellenőrzésük alatt tudják tartani ezek használatát. Forrás: INFINIT Hírlevél
Az erőszakos játékok durvaságra ösztönzik a gyerekeket
Az erőszakos videojátékok durvaságra ösztönzik a gyerekeket - olvasható a Gyermekgyógyászat című amerikai szakfolyóirat friss tanulmányában, amelynek újdonsága, hogy közös amerikai japán kutatásokon alapul. Amerikában 364, 9-12 éves korú gyereket vizsgáltak (Minnesota államban), míg Japánban 1200, 12-18 év közötti fiatal magatartását vizsgálták. Craig Anderson, pszichológia professzor szerint a kutatások eredményei egyértelműen bebizonyították az erőszakos játékok fiatalokra gyakorolt káros hatását. A szakember ugyanakkor kiemeli, hogy nem minden erőszakos videojátékot játszó gyereknél áll fenn annak a veszélye, hogy bűnözővé válik, csak azoknál, akiknek életében más erőszakot fokozó tényezők is jelen vannak. A Washington Postt tudósítása szerint szerint az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia új javaslatokat fog tenni szülőknek, miként korlátozzák gyermekeik számára a hozzáférést az agresszív tartalmú tévéműsorokhoz és videójátékokhoz. Forrás: origo.hu
Sokat tanulnak a netről a fiatalok
Egy három éve zajló, a digitális médiáról és tanulásról szóló amerikai projekt, a Digital Youth Project részeként végzett vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok fontos ismereteket sajátítanak el az internetet használva, ezenkívül egymástól is sokat tanulnak. A jelentés készítői cáfolják, hogy a chat és a közösségi oldalak a diákok valódi baráti kapcsolatait helyettesítenék, hiszen többnyire a már valós ismeretségeiket ápolják ilyen módon, illetve új, hasonló érdeklődésű barátokat szereznek az ilyen eszközök segítségével. Ezenkívül rámutatnak arra, hogy az internet használata révén alapvető számítógépes ismereteket szereznek a diákok és a kreativitásukat is fejleszti. A tanulmány felveti azt a kérdést is, hogy vajon az oktatási rendszer tud-e mit kezdeni az iskolások újfajta ismeretszerzési módszereivel. Forrás: Forrás: origo.hu
InternetfüggőségInternetezési szokások
Olyan az internet, mint Jézus Krisztus
Hankiss Elemér szociológus az Internet Hungary elnevezésű, 2008. október 14-15 én tartott rendezvényén kifejtette véleményét az internetről. Az internet a közvélemény szerint a szabadság, az információ-megosztás, a cenzúramentesség szimbóluma. A közbeszéd azt sugallja a szociológus szerint, hogy az internet olyan, mint Jézus Krisztus, hiszen mindenre jó: támogat, informál, zenél, alulról szerveződik, azonban kérdés, mennyire segít élni. Hankiss véleménye szerint az internet egyelőre nem segíti az egyén eligazodását a világban, nem segít a nagy kérdésekre választ adni. Forrás: hír6.hu
Mást keresnek a férfiak és a nők a neten
A Microsoft kutatói által készített legfrisebb tanulmányból kiderült, hogy a netezők nagy része látogat olyan weboldalakat, amelyek egészséggel, betegséggel foglalkoznak. Statisztikák szerint az összes keresések 2 százaléka hozható össze az egészséggel. A netezők többnyire saját problémáikra keresik a választ, gyakran öngyógyítási célból. A kutatók megfigyelései alapján elmondható, hogy a netes keresők az első találatokat nézik csak meg, és hajlamosak az öndiagnózis során azonnal a legrosszabbra gondolni, amely mély szorongásokat kelt az egyénben. A jelenség, amelyet a szakirodalom cyberchondriának hív, már régóta ismert. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy az egészséggel foglalkozó oldalak gyakran nem megbízhatóak, továbbá semmiképpen nem teljeskörűek. Forrás: ITCafé
Az internet hatásai
Az internet evolúciós hatása az emberi agyra
A kutató azt állítja, hogy az internetes információkeresés és az sms-ezés javította információszűrő- és döntéshozatali képességünket, ugyanakkor növelte a figyelemzavaros, internetfüggő, zárkózott fiatalok számát. Small szerint egy evolúciós átalakulás zajlik napjainkban, melynek következményeként a jövőben azok fognak jobban érvényesülni az életben, akik jobban értenek a technológiához, ugyanakkor a társas kapcsolatokat is képesek "kezelni". Forrás: ITCafé
A gondolkozást is formálják a játékok




